vers – 35 Oldal – Lighthouse

Tóth Árpád – Őszi alkonyat

Nézem a vén napot, amely a hervadt kerten S e csüggedt ujjakon pompás aranyszint fen szét, Ó most

Emberi sorsok Ω πα, τέλος… Α dörgő Zeusz kezében van, fiam, csupán a végcél, – ő itéli meg,

Jön az ősz, jönnek az őszi nagy alvások! sürü borzongások, hosszu ásitások, melyektől a sziv is megleng mint

A 25 éves Nyugatnak Eredj, zöld nyár, eredj haza; elküld már kedvesed, az ősz. Vidám korod rőtfenyvei kiégtek;

Júliához Piros orca, piros ajkak, Barna fürtök, barna szem, És ez arcon és e szemben Mennyi lélek,

Van egy pár régi levelem Bezárva egy fiókba. Van egy pár régi levelem, De elolvasni nem merem, Csak

Francia költő. Korának művészegyéniségeiről írott cikkei, versei után adja ki a század egyik legjelentősebb verseskötetét, A romlás virágait (1857).

Költő. A magyar irodalom első nagy alakja, s mint ahogy a Pannónia dicsérete című epigrammájában büszkén hirdeti, hazáját ő

Guillaume Apollinaire (Róma, 1880. augusztus 26. – Párizs, 1918. november 9.) – a szürrealista iskola alapítója és klasszikusa.

Az oszlop mellett álltam s megütött a jel hűs, tiszta távlatával. Rezgett az éles levelek között s a