Ferenczy István szobrász

Közzétette:

223 évvel ezelőtt született Ferenczy István szobrász.
Ferenczy István (Rimaszombat, 1792. február 24. – Rimaszombat, 1856. július 4.) szobrász, a 19. századi magyar szobrászat kiemelkedő alkotója, az MTA levelező tagja.
Ferenczy_István

Ferenczy István portréja a Vasárnapi Ujság 1859. évi. 19. számában

A reformkorban kialakuló nemzeti művészet egyik megteremtője, a műfaj jelentős hazai képviselője. Bécsi akadémiai tanulmányok után Rómában hat évet töltött a dán Bertel Thorvaldsten műhelyében. Mestere stílusánál jobban hatott rá Canova plasztikailag érzékenyebb művészete. Csokonai mellszobrát és a Pásztorlánykát (1822) Pestre küldte, ahol azokat nagy ünnepléssel fogadták. Hazatérve, miután megtalálta a számára legmegfelelőbb ruskicai márványt, számos klasszicista portrét (Kazinczy, 1828, Örményi (1828), síremléket, emlékművet (Virág Benedek, 1834) készített. 1840-ben Mátyás-emlékmű tervezésével bízták meg, amelynek csak egyes részletei kerültek kivitelezésre. Utolsó műve (Kölcsey emlékszobra (1846).

Forrás: Magyar Larousse Enciklopédia

Ferenczy István: Pásztorleányka

A nagyításért kattintson a képre!
Ferenczy István: Pásztorleányka (A szép mesterségek kezdete), 1820-22 Budapest, Magyar Nemzeti Galéria

Ferenczy István, aki a Felvidék határán fekvő Rimaszombatban született, eredetileg lakatosnak készült, de kassai, pesti és bécsi tanulmányok után fokozatosan kötelezte el magát a nemzeti szobrászat megteremtésének ügye mellett. Római tanulmányai során került a dán Bertel Thorvaldsten műhelyébe. Itt kezdett hozzá a Szép mesterségek kezdete, vagy másképpen Pásztorlányka című alkotásához, ami a magyar klasszicizmus egyik legkiválóbb kvalitású szobra. „Én elkezdtem egy márványstátuát a magam számára készíteni azon név alatt: szép mesterségek kezdete; azon monda szerint – hogy egy pásztorlány, midőn a szeretője el akarván utazni, az árnyékját a homokba bekarcolja, hogy eszerint a szeretőjének ábrázata örökös emlékezetben nála maradna; az napról napra nagyobb tökéletességre menvén, kezdettek reá festéket reá rakni, annak utána kőbe faragni…” – írta testvérének 1820. december 20-án. Az idősebb Plinius által a művészet kezdeteként leírt történetet, bár irodalmi anekdotaként már az ókortól közismert volt, a képzőművészetben alig dolgozták föl, a szobrászatban pedig valóságos különlegességnek számít. Ferenczy rendkívül jó érzékkel kombinálta a klasszicizmus idealizálásra és tárgyilagosságra törekvő stíluseszményét a szentimentalizmus érzelmességével. A szobor eleganciáját az adja, hogy nincsen igazi fő nézete. Minden nézőpontból mutat valami fontosat az egész kompozícióból. Ferenczy 1824-ben hazatért Magyarországra, s bár számos pártolója akadt és portré- és síremlékszobrok megrendelésével is ellátták, a hazai emlékműszobrászat megteremtésének eszményében csalódva vonult vissza a szobormesterségtől.

Írta: Bellák Gábor
Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (212-213. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s