vers – Lighthouse

Ady Endre: Emlékezés Március Idusára

Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak

A fagyott hó helyén most vizes a párkány, vizesen ragyog! Csöpögnek a méteres jégcsapok. Ó, lassú, szép, könyörtelen

A farsang dícsérete Egy sarkon, hol a lámpa fénye halvány, egymásra torlik két fura menet, megállnak és hosszú

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog És rajta

itthon vagyok újra, újra itthon: Ismerősök jönnek velem szembe, Kedves arcok, elfeledt vonások; Gyermekkorom jut megint eszembe, És

Rózsafa, a nyárt ne felejtsd el! Vedlik a tél kölyke: február, szőre hull, s a jércehangú reggel már

Újra lebeg, majd letelepszik a földre, végül elolvad a hó; csordul, utat váj. Megvillan a nap. Megvillan az

Ilyenkor januárban, amikor kinyitott borotvával rohangálnak a szelek az erdők között s a be-beszakadó hóban négykézláb vonszolja magát

Vénülő fűz az istenadta. Úgy állt napfénybe, zivatarba, mint akinek már úgyis mindegy, hogy könnyű pillangók keringnek körötte,

Itthon vagyok újra, újra itthon, Ismerősek jönnek velem szembe, Kedves arczok, elfeledt vonások; Gyermekkorom jut megint eszembe, És