Brot macht gluklich

Életmód a dualizmus korában – falusi gazdagok és szegények

Közzétette:

 

 

A parasztság vagyoni tagozódását és ennek megfelelő életmódját érzékletesen írta le a századelő egyik szociográfusa a Nyíregyházához közeli, 1900-ban 4000 fős Oros nagyközség példáján. Egy tipikusként bemutatott 16 holdas kisgazda eszerint feleségével és két fiával „két nagyszobás” és „tisztán tartott” saját házban lakott. A szobákban fényezett bútorok sorakoztak, a falakat „hazafias olajnyomatok” díszítették. Hetenként háromszor ettek marhahúst, máskor disznó- vagy baromfihúst, „Reggelire szalonnát, ebédre tésztalevest és főzeléket, vacsorára szintén főzeléket, tejfélét vagy tojást.” Az étkezésekhez a gazda általában bort fogyasztott. Ezt részben maga állította elő 600 négyszögöles szőlőjének terméséből, részben másoktól vette. Gazdaságához az aprómarhákon kívül három ló és egy tehén tartozott, míg munkaeszközei közé egy fagerendelyes vaseke, egy borona, egy tengeri morzsoló és egy sorvető gép, amelyet három másik gazdával együtt vásárolt. A cséplést a falu nyolc darab járgányos cséplőgépének egyikével végezte, amelyet rendszerint bérbe vett. Miután gyermekei még iskolába jártak, egy állandó „legénycselédet” tartott, aki mindig vele evett és ugyanazt, amit ő.

A bemutatott négyholdas törpebirtokos lakása viszont csak „kis pitvarból” és 6×4 méteres szobából állt. Ebben laktak nyolcan. Gazdaságához két ló, egy tehén és három disznó tartozott. A tejet maguk fogyasztották el, csak ritkán vittek belőle a nyíregyházi piacra. A föld megműveléséhez fagerendelyes "HUNGARIA DRILL" drill with immersion wheelsvasekét , faboronát és nyolc társával együtt vásárolt sorvető gépet használt. A cséplést még mindig cséphadaróval végezte. Földjét maga művelte családtagjaival, de emellett rendszeresen vállaltak napszámos munkát is.

A cselédek „Sovány, agyondolgozott, rongyos ruhájú emberek” voltak és „túlzsúfolt, nehezen szellőztethető, rossz levegőjű” lakásokban laktak. Régebben „több család is lakott egy szobában”, az elmúlt években azonban ez megszűnt. A legjobb cselédlakás, melyben hatan laktak, egy 25m2-es szobából és egy „félpitvarból” állt. A szoba bútorzata két ágyból, egy gyalult asztalból, egy szekrényes lócából és néhány székből tevődött össze. A falakat szentek olajnyomatai díszítették. A zsúfoltság miatt nyaranta általában a szabadban aludtak, télen pedig betapasztották az ablakot, hogy a meleg ki ne menjen. Munkaidejük általában 12—14 órát tartott, de nyáron akár 16—18 óra is lehetett. Többségük hetente egyszer – a gazdához közel álló parádés kocsis viszont háromszor – evett negyed kiló marhahúst. Reggelijük szalonnás kenyérből, ebédjük tésztalevesből és főzelékből, vacsorájuk krumpliból állt.

A napszámosok munkaideje ugyancsak 12 és 16 óra között váltakozott, és életnívójuk szintén „szomorúan alacsony” volt Átlagosan 12 m2 nagyságú szobáik „alacsonyak, szűkek, zsúfoltak” voltak. Táplálékukban a hús alig

Bread buckets
Kenyeres kofák

szerepelt, hetenként legfeljebb negyed kiló. „A többi eledel: korpás kenyér, krumpli és főzelék.” És persze alkohol, amivel már a gyermekek megismerkedtek. A görög katolikus iskola 136 – 6 és 12 év közötti – tanulója között egy sem akadt, aki a szeszt nem ismerte volna, ellenben „86 minden nap ivott pálinkát”. A 700 napszámos család közül 222 rendelkezett saját Small peasant farm in the 19th centurylakóházzal, és ezek egy része néhány négyszögöles vagy akár egy-két holdas kerttel, esetleg tehénnel. A tejet azonban nem itták meg, hanem eladták a „tejes zsidónak”, míg kertjük termésének nagy részét a piacra vitték. Ez adta számukra az állandó és biztos bevételt. Ám akik sem házzal, sem kerttel nem rendelkeztek, azok nagyon ínséges körülmények között tengették életüket. Különösen télen, amikor sokkal kevesebb munka akadt, mint nyáron, s az Harvest with hand moweraratás-cséplés idején félretett megtakarításaik is elfogytak. Ilyenkor következett a lopás. Mindent loptak, amit csak lehetett: vasat, fát, szalmát, aprómarhát, pénzt. Ebből a nyomorúságos helyzetből adódott, hogy Oros község egyetlen „forradalmi eleme” a zsellérség volt. A zsellért nem fűzték patriarchális kapcsolatok a gazdához, mint a cselédet, és az éhség is gyakrabban gyötörte, Neki valóban nem volt vesztenivalója, így aztán legalkalmasabb volt arra, hogy fejében „forradalmi gondolatok verjenek gyökeret”.

 

Bacon field workers, 1901

Szalonnasütő mezei munkások, 1901

A parasztok közötti nagy választóvonal Oroson is a gazdák és a nincstelen szegényparasztok között húzódott. Mint Bosnyák Béla, a szociográfia szerzője írta: „Az osztályellentét a gazdáknál kezdődik. A gazdák már a magasabb társadalmi réteget képviselik. Ők részt vesznek a falu közéletében, a bírók közülük kerülnek ki, s ők tartanak minden vasárnap kupaktanácsot a községházán, melybe zsellérembernek beleszólása nincsen. A zsellérek és a gazdák össze nem házasodnak, s kétségtelenül nagy része van a nép földszeretetében annak, hogy gazdasorba akar kerülni, amely úgyszólván egy magasabb emberfajt képvisel.” A gazdák mellett ellenszenvvel viseltettek a szegényebb parasztok a 120 fős zsidó közösséggel, mindenekelőtt a nyolc szatóccsal és kocsmárossal szemben is. A kocsmárosokról az tartották, hogy „igen rossz pálinkát” mérnek, a szatócsokról pedig, akik a hitelezés fejében különböző szívességeket kérnek tőlük, azt, hogy „csalnak”. Bár elismerték, hogy nagyon szorgalmasak, mégis irigykedve nénézték, hogy „a zsidó ember mind gyarapodik, pénzhez jut, házat vesz, míg ő nyomorog”.

Az orosi társadalom legalján a cigányság helyezkedett el. Egy részük a falu „Cigányköznek nevezett, piszkos, bűzös részében” lakott, és nappal vályogvetéssel, este muzsikálással foglalkozott. Ők ásták el az elhullott marhákat, és ők tisztították a falu 20—25 árnyékszékét.„Csendes, békés munkás emberek” voltak – hangsúlyozta a szociográfia szerzője – ámbár civilizálatlanok: Kunyhóik tisztátalanok, életnívójuk alacsony s még a döghúst sem vetik meg.” A cigányság másik része vándoréletet folytatott, rozoga szekereikkel egyik faluról a másikra járt. Egyszer koplaltak, máskor dőzsöltek, olykor loptak és raboltak, sőt még veszedelmesebb bűntettektől sem riadtak vissza”. Ha egy cigánykaravánt a helyi csendőrség elfogott, akkor annak általában alapos verés és kitoloncolás lett a vége, s ez ismétlődött a szomszédos körzetben is. A vándorcigányok ezért általában mellékutakon és az erdőkben közlekedtek.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (371—373. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9 | Képek: Sulinet örökségtár

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s