Július
Már reggel, ébredéskor, van a levegőben valami vészhírszerű. A madarak hajnali fél három felé kezdik. Háromtól ötig vitatkoznak,
Séta a kultúra ösvényein
Már reggel, ébredéskor, van a levegőben valami vészhírszerű. A madarak hajnali fél három felé kezdik. Háromtól ötig vitatkoznak,
Nővére a sötét ebédlőben behajtogatja az ablaktáblát és felgyújtja a villanyt. A kisfiú nagyon szereti ezt a pillanatot,
E hetekben, csendesen, utazni kezdek. Már nem szeretek messzire utazni. Már csak bensőségesen szeretek utazni. Néhány év előtt,
Valamint ígérte Christus Urunk magát és az ő Szentlelkét, szinte azképpen be is teljesítette, mert mihent pinkesd napján
Kosztolányi a „Zsivajgó természet” című kötetében játékosan, olykor tréfásan, máskor költői gondolatokat közölve virágokat, állatokat, lepkéket, fákat, rovarokat,
Májusnak dallama van, melyet a nemzetközi dalszerzők hasztalan igyekeznek lekottázni. Már mindent megkíséreltek e célból: de mindig csak
Önjellemző vallomásuk néha vers, néha próza. Néha csak egy szó, néha tizenöt sor. Epigramma, aforizma, találó analógia vagy
Áprilisban születtem. Az ég, melyet először láttam, szeles volt, fénnyel és homállyal változó, a levegő tele párával, felhővel,
Jézus jeruzsálemi bevonulásáról János evangélistánál olvashatjuk a legjelentősebb beszámolót. Szereplői: a lelkes tanítványok serege, az út porába hulló
Kosztolányi Dezső bámulatos élet-szeretetéről sokat hallhattunk. Az élet minden kis részletét elfogultan, elfogadóan szemléli, a megszokottól eltérő módon.