Több mint nyolcszáz éve kezdték el építeni a pisai ferde tornyot
A pisai ferde torony már csak alig 4 fokkal tér el a derékszögtől. A pisai ferde torony építése
Séta a kultúra ösvényein
A pisai ferde torony már csak alig 4 fokkal tér el a derékszögtől. A pisai ferde torony építése
Az 1912. augusztus 4-én született svéd diplomata több ezer magyarországi zsidót mentett meg a biztos haláltól. Raoul Wallenberg,
A Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott
Oroszország történelme egyben három város története: Kijevé, Moszkváé és Szentpéterváré. Az első orosz állam, a Kijevi Rusz (A
1896. június 7-én született Nagy Imre Nagy Imre a kaposvári főgimnáziumban kezdte meg tanulmányait, majd 1912-ben otthagyta a
A kiegyezés felé mutató tárgyalásokat és magát a közügyi törvényt Kossuth Lajos és csökkenő számú hazai és külföldi
A dualizmus kori gazdasági eredményeket a 18. századinál és a reformkorinál is dinamikusabban növekvő és gyorsan változó társadalom
„Constantinus uralkodásának talán a legnagyobb eseménye a halála után Constantinopolis, azaz Konstantinápoly városának felavatása volt. Nem egészen hat
A nemzetközi erőtér átalakulása és ebben Magyarország helyének módosulása folytatódott. 1991 februárjában feloszlott a Varsói Szerződés, 1991. június
Az ellenzéki pártok és szervezetek 1989. február 17-i nyilatkozatukban üdvözölték, hogy az MSZMP elfogadta a többpártrendszert mint a