Kossuth kritikája

Közzétette: Lighhouse

A kiegyezés felé mutató tárgyalásokat és magát a közügyi törvényt Kossuth Lajos és csökkenő számú hazai és külföldi híve folyamatosan támadta. Az 1861-től Torinóban élő emigráns politikus fő ellenérvként azt hozta fel, hogy a modern nacionalizmusok logikája következtében az Osztrák Császárság elkerülhetetlenül halálra van ítélve, s ha összekötjük a sorsunkat vele, akkor a „szerte omló romok súlya Magyarországot is eltemeti”. A kiegyezés tehát – jövendölte –„ nem hágy fel számunkra más dicsőséget, mint hogy mi legyünk a máglya, melyben az osztrák sas megégettetik, – égve magunk is.” A teendő ezért nem a Béccsel való megegyezés, hanem – ahogy ezt 1851-es törökországi alkotmánytervében és 1862-es konföderációs elképzelésében részletesen is kifejtette – az elégedetlenkedő nemzetiségi lakosság messzemenő nemzeti és demokratikus jogokban való részesítése, amelyek így nem a történeti magyar állam felbomlasztói, hanem erős támaszai, s egyben a Romániával, Szerbiával és Horvátországgal megkötendő „szoros szövetkezés” előmozdítói lesznek. „Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé e jövőnek nem lehet mestere” – szólította fel Deák Ferencet álláspontjának megváltoztatására, miközben magát a végzetes jövőt tisztán látó, ám meg nem hallgatott ókori jövendőmondóhoz, Cassandrához hasonlította.