Közzétette:
A dualizmus kori gazdasági eredményeket a 18. századinál és a reformkorinál is dinamikusabban növekvő és gyorsan változó társadalom érte el. A Magyar Korona országainak lakossága 1850 és 1910 között 13,2 millióról 20,7 millióra, vagyis 57%-kal nőtt, míg a megelőző hat évtizedben csak 35%-kal. Ez legnagyobbrészt az orvostudomány fejlődésével, valamint az élelmezési higiéniai viszonyok javulásával magyarázható. A korábban oly sok áldozatot szedő pestist határzárakkal, ellenőrző állomások felállításával, a halottak elégetésével, valamint a ruhák füsttel és ecettel történő fertőtlenítésével már a 18. századra sikerült visszaszorítani. Az utolsó nagy pestisjárvány 1738-ban pusztított az országban. A pestisjárványokhoz hasonlóan sok áldozatot szedő himlőt a védőoltások rendszeresítésével fékezték meg az 1880-as évekre. 1887-től minden csecsemő és kisgyermek számára kötelező volt, amelynek köszönhetően a himlőben az elhunytak száma 1910-re évi 15 ezerről 115-re csökkent. Az egyik bécsi kórház magyar orvosa, Semmelweis Ignác 1847-ben sikeres eljárást dolgozott ki a gyermekágyi fertőzés leküzdésére. Bár módszerét életében nem fogadták el, 1865-ös halála után felismerték jelentőségét, ami nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában csökkentette a szülést követő halálozások számát. A kolerát, amely utoljára 1872—74-ben okozott nagy pusztítást – mintegy 400—500 ezren haltak meg benne –, a század végére különböző óvintézkedésekkel, valamint Robert Koch német orvos által az 1880-as években felfedezett ellenanyag alkalmazásával sikerült visszaszorítani. A különböző járványok és fertőzések veszélyét érdemben csökkentették a városokban foganatosított intézkedések: az utcák menti szennyvízelvezető árkok befedése, a kezdődő csatornázás, valamint a szemét és a házi hulladék szervezett elszállítása.
Az Osztrák-Magyar Monarchia címere
A halandóság csökkenésében fontos szerepet játszott az egész országra kiterjedő egészségügyi intézményrendszer kiépítése, ami az 1876-os közegészségügyi törvény elfogadásával vette kezdetét. A törvény minden várost és 6000-nél népesebb községet orvos alkalmazására kötelezett, míg a kisebb települések közösen foglalkoztatták ún. körorvosukat. A képzett egészségügyi szakemberek száma dinamikusan nőtt: az orvosoké 1869 és 1914 között 2600-ról 6100-ra, a képzett szülészeké 5 ezerről 19 ezerre. Hasonló ütemben javult a kórházi ellátottság: a kiegyezés évében mindössze 44 kórház és egyéb gyógyintézet működött az országban 4500 ággyal, 1914-ben viszont már 461 kórház 50 ezer ággyal.
Mindezeknek köszönhetően a korábban igen magas gyermekhalandóság érdemben csökkent, s a születéskor várható átlagos élettartam az 1848 körüli 24—28 évről 1910-re 37—38 évre nőtt. Ez 10—15 évvel volt alacsonyabb a nyugat- és észak-európai országokban mértnél, s megközelítette az osztrák tartományok szintjét.
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (360—361. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
Lighthouse 