A Hair című rockmusical debütálása
1967. október 17-én mutatták be New Yorkban a Hair című musicalt “Lépj ki a bűvös körből / A
Séta a kultúra ösvényein
1967. október 17-én mutatták be New Yorkban a Hair című musicalt “Lépj ki a bűvös körből / A
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Magellán után másodikként ő kerülte meg a Földet Francis Drake 1577 decemberében kezdődő utazásának célja nem a Föld
A tavasz rózsás kebelét kitárva, Száll alá langyos levegőn mezőnkre. Balzsamos fürtjén Zephyrek repesnek, S illatot isznak. Alkotó
1967 óta tartják világszerte a gyermekkönyvek nemzetközi napját Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa
Ha a márciust Romulus atyjának, Marsnak szentelték, csak méltányos volt, ha a rákövetkező hónapot Mars kedvesének, Venus-istenaszszonynak dedikálták,
Akkor fölemelék a keresztet a poroszlók, És tompán megzördültek a hosszú nagy szegek. Odalépett. Szemében két csillag remegett,
nagyszombat: a nagyböjt és a nagyhét utolsó napja, húsvét vigiliája. Az egyház első századaiban estefelé kezdődő szertartások és a húsvét
A halott Jézus a kereszten: iszonyatos erejű tény. Iszonyatos erejű látszat. Szeretet, Igazság, Isten napfogyatkozása. Mégis kell szemlélnünk, ahogyan van,
Nagycsütörtök Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek és a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben,
1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által
Az életet, melynek a halál a vége, a keresztény lélek drámaian egybelátja, s az örök élet hitével és