Fekete István: Roráte
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
Séta a kultúra ösvényein
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
1944. november 4-én felrobbantották a Margit hidat Ez volt a híd első robbantása, amelyet egy második követett alig
Sánta Ferenc (1927–2008) a népi írók második nemzedékének tagjaként indult: az ő művével fémjelzett Emberavatás elnevezésű írói csoportosulást
Ma nagyon csókolj, nyíljék ki lelked legszebb csók-virága: ma csókolsz utoljára. Ma nagyon szeress, égjen ki lelked legforróbb sugára: ma
Már voltam botránkoztató s botránytól rettegő is; tudom, hogy néha bűn a szó, a hallgatás megőriz, de inkább vádoltam magam,
arabul TASZAVVUF, az iszlám misztika hiedelem- és szokásrendszere; sok muszlim hívő ezen az úton, Isten közvetlen, személyes megtapasztalása által próbál
[magyar átírás: Rabindranáth Thákur] Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár Versek A kertész című kötetből Áprily Lajos fordítása Mondd meg nekem,
Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába. A
Jól megjelölte ezt az ezredévet: kereszttel írta rá kemény nevét, mint halhatatlan győzelmi ék. Alapkő lett, de kőnél súlyosabban vetette
I.e. 3000 körül a Tigris és az Eufrátesz déli közének egy teljesen kopár, hordalékos síkságán jött létre az emberiség egyik
“Dolgozz keményen, hogy minden munkád könnyednek hasson” – így szólt George Dewey Cukor ars poeticája; a My Fair Lady Oscar-díjas
1497. július 8-án indult nagyszabású felfedező útjára Vasco da Gama. Próbálkozását siker koronázta, mivel megtalálta a tengeri útvonalat Indiába. Ezzel
Volt ellenség bőven, amíg le nem győzte őket. A Nagy Folyó deltavidékén nyájakat hajtottak el. Fogoly aszszonyokat is. Kecskepásztortörzsek törtek