A Függetlenségi Nyilatkozat aláírása – 1776
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Séta a kultúra ösvényein
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
Méltóságos elnök úr! Tekintetes társaság! [*] Hölgyeim és uraim! Tavaly ilyenkor, 1936 november 3-án, a délutánnak ebben az órájában, még
Kosztolányiról már életében is számos anekdota keringett mind a fővárosban, mind szülőföldjén, a Bácskában. Ezek nem egyszer mulatságos, kedves történetek.
Mint holt leánynak őrült szeretője, Ki este – hogyha gyulnak csillagok És fényük búsan, szomorún lobog, Mint gyertyák, melyek, hol
E napon született Gelléri Andor Endre költő és író (1906) Mikor író lettem, elhatároztam, hogy az emberek sorsán változtatni fogok.
Hatvany Lajosnak küldöm szeretettel és hálával azért, mert szeret, bánt és félt. Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?: Gesztusaim élnek, míg
1914 Március 28. (96 éve történt) Brnoban megszületett Bohumil Hrabal cseh író (Sörgyári capriccio). Klemen Gottwald Állami Díjas író. Bohumil
Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta e honlapot, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába. Hol volt,
1804 Március 26. (206 éve történt) Bécsben meghalt Kempelen Farkas polihisztor, természetbúvár, a XVIII. század egyik legjelentősebb magyar tudósa és
Szegény ember szavaival kérdem: Áll a vásár: ki ád többet értem? Vállaimon világterűt tartok, Rajtam múlnak békességek-harcok. Szegény embert ideje
A Nyugatnak Itt vannak, várnak és hallgatnak. Nem tolakodnak, nem kiáltanak, nem követelnek. A falnál állnak némán. Álom lebeg felettük