Ady Endre: Emlékezés Március Idusára
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
Séta a kultúra ösvényein
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
Margalits Ede, Kovács Erzsébet: Magyar-latin közmondásszótár 2000 magyar közmondás, szólás klasszikus és újkori latin megfelelője Kultúránk jelentős
Bizáncnak valójában a Keletrómai Birodalmat hívjuk, amely még egy évezredig fennmaradt az után is, hogy a barbár népek
Az MTVA és a Megafilm Service új közös produkcióját, a Csak színház és más semmi című hat epizódból
Ha feltételezzük, hogy az oldalon töltött teljes időt olvasásra fordítjuk – ami nyilvánvalóan nem így történik –, és
A neves amerikai író gondolatai arról, hogy miként változott meg szülővárosa az elmúlt nyolcvan esztendőben. Nyolcéves lehettem talán,
(Este) Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg utána a lélek és fagyosan kéklik s
A köztereken felállított vallásos emlékművek a barokk hitvalló lelkületének látványos megnyilvánulásai. A legjellemzőbb típusokat a Mária-oszlopok és a
(…) Ismét a halálról kell írnom, mert Csáki úrnak hatodik a szava igen elnehezedvén, hetedik 11 órakor reggel meghala
Életének 85. évében, december 21-én elhunyt Marosi Barna marosvásárhelyi író, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
A Drosophila melanogaster, vagyis a közönséges muslica az emberhez hasonlóan hajlamos az alkohol túlfogyasztásra és a függésre.