Irodalom – 77 Oldal

Antoine de Saint-Exupéry emlékére

„Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít.” „És ennek bizony immár hat éve. S én még

Emelkedik az égbolt s lesz ragyogóvá, tarka haddá válnak a téli, vak órák: megint, megint a nyár! S

Az érés dícsérete Helyét gyümölcsnek adja a szirom. A déli égen elterül a hőség. A termő kor jön:

Ha eljön majd a nap, Amikor meghalok, Ti ne gyászoljatok. Én itt leszek, közel. Itt találtok napnyugtakor, ha

Mint a koraérő júniusi körte: Incseleg a lomb közt ígéretes zöldje, De ha leszakítod, savanyú is, fás is,

Február közepén, késő délután – bizonyosan péntek volt -, valamikor egy fiatalember szállott le a váradi peronon. Kezében esőernyő és kopott

című filmet vetítik filmszínházainkban. Talán érdekes néhány gondolatot fölidéznünk nekünk is ez alkalommal. A kereszténység a szerelem kérdésében

– Nézd – figyelmeztetett Esti Kornél -, mindnyájan ábrándozunk arról, hogy valamikor boldogok leszünk. Mit képzelünk el ilyenkor? Többnyire

Kis méhek! kerteken, Mezőkön, berkeken Mit futtok sok veszéllyel? A friss forrásokra, Az új virágokra Repkedvén szerteszéjjel?

Nagymessziről ködölt a Bükk, Gőzölt a sík, áradt az Ér S fáradt testemben hirtelen Ott a záporverte mezőn