A három bölcs
Egy asszony kijött a házból és három szakállas öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt:
Séta a kultúra ösvényein
Egy asszony kijött a házból és három szakállas öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt:
A császárvágás A „császárig” vitte a pörét az oláhfalvi székely atyafi. Ő úgy gondolta, hogy neki „szent” igaza
Nincs titok semmi J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva
Az öngondoskodás összetett feladat. A boldog nyugdíjas kort nemcsak anyagilag, hanem szellemileg, lelkileg is meg kell alapozni! Ha
HUSZÁRTRÉFA – Jaj! kedves húgomasszonyom, jaj! Könyörüljön rajtam, szegény nyomorékon. – Mi baj, katona uram, no? – Nézze
SZ.JÓNÁS ILONA Történész, egyetemi tanár. Tanulmányait az ELTE-n végezte, 1954 óta a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék oktatója;
Az igazság az örökkévalóság számára van Az igazság az örökkévalóság számára van, és az alvilágba száll azzal, aki
8 évvel ezelőtt (2003.06.21.) díszdoktorrá avatták a Debreceni Egyetemen Oláh Györgyöt, a magyar származású, Nobel-díjas kémikust. Fizikai Szeme, 1995/2
Ez a téma mindenkit érint, férfiakat és nőket egyaránt, hiszen a cél az, hogy megértsük, segítsük, tiszteljük egymást a
Persze a legényéletnek is vége szakad egyszer. A királyi kujtorgás helyébe a dinasztia-alapítás gondja lép. Királyi kötelesség ez. Egy király