A megtalált kulcs
Széles horizonton messziről láttam a várost. A templomok tornyait pillantottam meg. Éreztem az utcák és városrészek tündöklő jelenlétét.
Séta a kultúra ösvényein
Széles horizonton messziről láttam a várost. A templomok tornyait pillantottam meg. Éreztem az utcák és városrészek tündöklő jelenlétét.
Általánosságban elmondható, hogy azzal, amilyen tárgyakkal körülvesszük magunkat, bizonyos tulajdonságokat hangsúlyozhatunk. Ezek a tulajdonságok nem feltétlenül igazak ránk,
Fokozódó dinamikával, mindent átható erővel megújuló perceket, órákat, heteket és hónapokat teremt a tavasz. Csodás ciklikus ismétlődés. Vivaldi:
NetLét A legbensőségesebb pillanatok és érzések megoszthatatlanok. Hiába örökítette meg fénykép, csak azoknak mutatjuk meg és értik igazán,
Mennynek és földnek Ura, ki azt parancsolád, hogy ha e világon nyomósok akarunk lenni, tiszteljük atyánkat és anyánkat,
A Gulág (Glavnoe Upravlenie Iszpravitelno-trudovih Lagerej rövidítése), magyarul: javítómunka táborok főigazgatósága – „a sztálini Szovjetunió egészét behálózó táborokban
A tengerparton szegényesen öltözött ember fekszik egy halászbárkában és szunyókál. Mellette áll egy elegánsan öltözött turista, és éppen
A Pest megyei Albertiben született 1742. április 20-án. A német anyanyelvű, de szlovákul is tudó apa (ősei Cseh-Morvaországból
A Nobel-díjról, a Nobel díjas magyarokról mindent megírtak már, amit csak lehetett. Szeretnénk sajátos szemszögből bemutatni a díjat
Tizenkét véres csatát vívtak 1915 tavaszától 1917 késő őszéig az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének tagjaként magyar katonák az Isonzó