Tessedik Sámuel

 

 

A Pest megyei Albertiben született 1742. április 20-án. A német anyanyelvű, de szlovákul is tudó apa (ősei Cseh-Morvaországból származó iparosok) evangélikus lelkész volt, édesanyja a pozsonyi származású (német ajkú) Lang Erzsébet. Születése után két évvel az apa a békéscsabai gyülekezetbe került. Majd apja korai halála után visszaköltöztek Pozsonyba.

Ifj_Tessedik_Sámuel

ifj. Tessedik Sámuel (Alberti, 1742. április 20. – Szarvas, 1820. december 27.) evangélikus lelkész, pedagógus, pedagógiai és gazdasági szakíró

Középiskoláit a pozsonyi evangélikus gimnáziumban végezte. A gimnázium után a magyar nyelv elsajátítása céljából a debreceni református kollégiumban tanult tovább. Kétéves debreceni diákoskodás után a felvidéki városok (Kassa, Eperjes, Lőcse stb.) érintésével gyalog tért vissza Pozsonyba, majd 21 éves korában a németországi erlangeni evangélikus egyetemre iratkozott be. A teológia mellett tovább bővítette orvosi és természettudományos ismereteit. Az egyetem elvégzése után útba ejtette az észak-német városokat. Halléban a nagyhírű árvaházat, Jena és Potsdam környékén a csatornarendszereket, a vízszabályozó gátakat, az öntözéses kísérleteket, a lecsapolási munkálatokat, a homokra telepített erdős ligeteket, a homokmegkötést, a mezőgazdasági ipart, a közoktatás fejlett intézményeit, és az oktatás tartalmi vonatkozásait tanulmányozta.

Visszatérve, rövid pozsonyi és surányi tartózkodás után 1767-ben meghívták segédlelkésznek az 5000 lelket számláló Békés megyei Szarvasra. Rövidesen vezető lelkésze lett a zömmel szlovák anyanyelvű gyülekezetnek. 1769-ben feleségül vette elődje, Markovitz Mátyás lelkész leányát, akinek halála (1791) után Lissoviny Karolinával kötött újra házasságot. Két házasságából 18 gyermeke született, közülük 9 érte meg a felnőttkort.

Évtizedeken keresztül, éppen 53 éven át, haláláig állt a szarvasi gyülekezet élén. Amikor 1820. december 27-én Szarvason meghalt, a XVIII. században újratelepült Szarvas lélekszáma, a nagyarányú beköltözések révén is, már 14 ezerre emelkedett.

Emberi tulajdonságai kevesebb rokon-, és több ellenszenvet ébresztettek. Munkabírása, szigorú erkölcse, az eszményeit mindenáron keresztül hajszoló egyénisége idővel szükségképpen hívta ki a nehezebben mozduló környezet ellenállását. Barátai fogytak, ellenségeinek száma szaporodott. Korának adottságait meghaladó gyakorlati kezdeményezései zömmel a valóságos viszonyok falába ütköztek. Elgondolásait csak a fejlődés későbbi szakasza igazolta.

Munkássága három nagyobb területre terjedt ki: a gazdasági szakoktatás, a mezőgazdasági termelés gyakorlati fejlesztése és az elméleti-szakirodalmi tevékenység.

Oktatás- és iskolapolitikai elgondolásait az 1780 májusában általa alapított “gyakorlati gazdasági intézet“-ben próbálta valóra váltani. Az iskola felállításában egyéni-pedagógiai hajlamain és a külföldi példákon kívül jelentős szerepe volt az 1777-ben kiadott Mária Terézia-féle “Ratio educationis” ösztönző hatásának is. A közoktatás első magyarországi állami reformja fokozni kívánta a természettudományos és mezőgazdasági jellegű ismeretek terjesztését is.

Az iskola valójában három fő részre tagolódott: az elemi vagy népiskolai tagozaton az általános alapismeretek, a másikon a mezőgazdasági, végül a harmadikon a műipari ismeretek részletes elsajátítása került az oktatás előterébe. Az utóbbi két tagozatban a természettudományi és gazdasági jellegű tárgyakra helyezték a súlyt. A tanítás nyelve a tananyag jellegétől, illetve a tanulók anyanyelvi összetételétől függően ugyancsak változott. A tankönyvek jelentős részét maga Tessedik írta. Az iskolát könyvtár, laboratórium és szemléltető gyűjteménytár egészítette ki. (Részlet a szakiskola tantervéből.)

Az elméleti tantárgyak tanítása mellett nagy súlyt helyezett a gyakorlati oktatásra. A munkára és munkával való nevelés első hazai szószólója, egyben gyakorlati megvalósítója volt Tessedik. Azt vallotta, hogy “mindaz, amiből a gyakorlat és tapasztalás hiányzik, többnyire csak szavakban való üres bölcsesség, s csak fecsegő gépeket képez; a gyakorlat a legjobb tanítómester, igazi gazdákat ez formál”.

Iskolája azonban nem csupán a tanulni vágyó parasztfiatalokat segítette hozzá a szükséges ismeretekhez. Felsőbb fokú képzésével ellátta a leendő néptanítók gazdasági továbbképzését, de el lehetett sajátítani itt a gazdálkodás vezetéséhez, ahogy később mondták: a gazdatiszti teendők ellátásához szükséges alapismereteket is. A gyakorlati gazdasági iskolának, amint ő maga megfogalmazta, alapvető célja volt: “a lehanyatlott szorgalom, a mezei és a közgazdaság fellendítése derék, értelmes parasztok, serény polgárok, értelmes néptanítók, szorgalmas mesteremberek, manufakturisták, gyárosok, kereskedők, tapasztalt mezőgazdasági vezető emberek és ügyes közigazgatási tisztviselők idejekorán való képzése által”.

A kezdeti, nagy visszhangot keltő sikerek után azonban mind több gonddal küszködve működött az iskola. Az 1790-es években egyre több vitája támadt az egyházközség elöljáróival. 1795-ben az iskola működését fel kellett függeszteni. A hathatósabb állami támogatás nyomán 1798/99-ben ugyan újra beindult a képzés, de Tessedik ekkor már parasztfiatalok nélkül volt kénytelen iskoláját néhány évig tovább működtetni. A “diákokat” ugyanis a Helytartótanács felszólítására a nemesi vármegye küldte Szarvasra (és fizette a tandíjakat is) olyan felnőtt, zömmel nemes származású férfiak közül, akiknek gazdasági ismereteit a köz hasznára gondolta volna fejleszteni a vármegye. Életben tartani azonban az állami közbelépés sem tudta már: 1806-ban bezárta kapuit Tessedik Európa-szerte ismertté vált gyakorlati gazdasági iskolája.

Éppen szarvasi iskolája hírnevének köszönhetően, jelentős szerep jutott Tessediknek az akkortájt létesített másik, de különösképpen a Nákó Kristóf által 1802-ben Nagyszentmiklóson létrehozott gyakorlati gazdasági szakiskola (későbbi nevén: földművesiskola) felállításában: az utóbbi ugyanis Tessedik tervei alapján kezdte meg működését.

Szakírói munkássága viszonylag későn bontakozott ki: negyvenkét éves volt, amikor első, egyben legfontosabb műve megjelent. Ám így is gazdag életművet hagyott maga után: a bibliográfus mintegy négyszáz – megjelent és kéziratban ránk maradt – címjegyzéket tudott összegyűjteni szellemi hagyatékából. 1784-ben jelent meg fő műve (“Der Landmann in Ungarn“), amit gróf Széchényi Ferenc Kónyi Jánossal magyarra fordíttatott, s 1786-ban Pécsen kiadatott “A parasztember Magyarországban mitsoda és mi lehetne” címmel. Munkájában miután leírta, hogy milyen sanyarú körülmények között él a magyarországi parasztember, megpróbálta ennek okait számba venni. Ezek között említi az iskolai oktatás elmaradottságát, a korszerű ismeretek hiányát; a rossz körülmények között folyó földművelést és állattenyésztést; az aprófalvas településrendszert; a kártékony szokásokat, babonákat, a szükséges piacok hiányát. Könyvének több mint fele azzal foglalkozik, hogy mi mindent kellene tartalmaznia az (esetenként inkább egy “koncentrációs táborra” hasonlító) eszményi falurendtartásnak, hogy milyen is lehetne az “eszményi” falu. Milyennek kellene lenni a településnek, az utcáknak és házaknak, hogyan kellene jövedelmező módon gazdálkodniuk a bennük lakó parasztoknak.

Fontosabb szakmunkái közt kell megemlíteni a szarvasi iskola első szakaszának küzdelmes éveit feltáró művét. Elsőként ugyan németül, de azt követően (1801-ben) mindjárt magyarul is megjelent az eredményes rétgazdálkodással és a lóhere termesztésével kapcsolatos szakmunkája. Összeállította Szarvas gazdasági fejlődésének krónikaszerű rajzát az újratelepítéstől, 1722-től 1806-ig terjedő időben. Küzdelmes pályafutásának sikereit és kudarcait írta meg önéletrajzában. (Das Leben eines evangelischen Landpfarrers.) Számos írása foglalkozik a mezőgazdaság egy-egy ágazatát, területét érintő (fásítás, állattenyésztés, állatorvoslás stb.) kérdésével.

A mezőgazdaság a XVIII. század második felében Európa-szerte döntő változások korszakába érkezett. Az ugart kiiktató ún. váltógazdálkodásra való áttérést a magasabb hozamok elérésén kívül főként a takarmány-, kapás- és az ipari növények nagyobb mérvű termesztése, a forgásrendbe való beiktathatóságuk sürgette. Mindez a termelési eljárások és szisztémák gyökeres átrendezését vonta maga után. Mik is voltak azok a gyakorlati lépések, amelyekkel Tessedik mezőgazdaságunk jövőbeli útjait egyengette? Jelentős érdemeket szerzett az alföldi szikesek befásítása terén: három évtizeden át kb. 12 000 darab, több mint 300 fajta facsemetét nevelt a sziken. Ő honosította meg Szarvason és környékén az akácfát, s alkalmazott gazdaságában mezővédő erdősávot. Sokat tett a helyes rétművelés, a szénaszárítás és a szénapajták építése terén. A gyakorlatban adott jó példát a lóhere és a lucerna termelésére. Szarvason eleinte ő és a példáját követők csak egy-két mázsa lucerna- és lóheremagot termeltek, 1806-ban azonban már évi 300 mázsát adtak el országszerte a szarvasiak. Gazdaságában Tessedik, épp a takarmánytermesztés kiszélesítése révén, fejlettebb istállózott állattenyésztést tudott folytatni, s ennek révén jelentősen növelte a tejhozamokat s a tejtermékeket. A szarvasiak Tessedik tanítása nyomán, írta az egyik kortárs, “több tehén és juhvajat és sajtot hoznak” Pestre, “mint a három Pest, Pilis és Solt összekapcsolt vármegyék lakosai”.

Az istállózott tartás, a nyári istállózás révén rendszeresen tudta trágyázni földjeit. Először alkalmazott a környéken sorvetést. Propagálta a kukorica termesztését, a kapások szántóföldi művelését a talaj termőerejének fokozása céljából is fontosnak tartotta. Meghonosította a vasborona és a henger használatát.

Korát messze megelőzve, bámulatos sikereket ért el a használhatatlan szik termővé tételében. Gondos, a legapróbb részletekre kiterjedő kísérletei révén annyira fel tudta javítani szikeseit, hogy egy-egy holdjuk a legszárazabb esztendőben is 150 forint értékű hasznot hozott. A szikesek javítása mellett jelentős eredményeket ért el a kertészeti kultúrák termesztése terén. Hozzáfogott a saláta, sárgarépa és a burgonya termesztéséhez, gyűjtötte a gyógyfüveket. Széles körű kísérletezést folytatott a gyümölcsfák meghonosítása, az oltványok nevelése terén. Az 1790-es évek közepére a sokfelől – külföldről és máshonnan – begyűjtött alanyból mintegy 300 fajtát tenyésztett ki. Szenvedélye lett a szőlészkedés is, sikeresen kísérletezett még az aszúborral is. A méhészkedés terén pedig olyan méznyerési eljárást alkalmazott, ami elkerülhetővé tette a méheknek addig szokásban volt elpusztítását. Jelentős sikereket ért el végül a feldolgozóipar, az értékesítés, a vízi és szárazföldi szállítás, a csatornázás s a takarékosság és takarékmagtárak létesítése terén is.

Joggal írta: “Gazdasági kertem nyilvánvalóvá tette azt a XVIII. század végéig félreismert nagy igazságot, hogy az ember, mint Istennek privilégizált sáfára a földön, ha méltóságát, képességeit, rendelkezésre álló eszközeit felismeri s hasznosítja, szorgalommal még az éghajlatot is enyhébbé formálhatja.” Szinte a jövőbe látva, a megszállottak hitével írta: “Ahol nem gondoltam, nem is gyanítottam, ott is bő gyümölcsöket termett a mag, melyet szóban és írásban elhintettem. De remélem, még síromon is ki fognak kelni a virágok, melyek magvát tán időnek előtte, tán terméketlen földbe, jó reménység fejében elvetettem.”

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s