Szepes Mária író, költő
„Az emberek életéből csak az nő ki, aminek magját a múltban valahol elvetették.” “Ezek után nyugodtan le merem
Séta a kultúra ösvényein
„Az emberek életéből csak az nő ki, aminek magját a múltban valahol elvetették.” “Ezek után nyugodtan le merem
A megháborodott nyár oda ugrott, ruháit kívül hagyván; tövén ökörnyált sző a dudva, bogozza, majd elejti lustán. Az
A nyár bedobta rózsakoszorúját múlt este a nyílt ablakon. Dalolt. Hajába gaz volt, hervadó háncs, pár sárguló levél-rongy,
Kalandos életű őshaza- és Kelet-kutatónkat, Besse János Károlyt (Ógyalla, 1765. augusztus 31. – Marseille, 1841. ?) önéletrajza szerint
International Day of the Disappeared augusztus 30. Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet 2000-ben nyilvánította augusztus 30-át az
1526. augusztus 29. Miután 1521-ben török kézre került Nándorfehérvár, megnyílt az út Magyarország belsejébe. 1526 tavaszán indult el
Ágoston egyházatya (354 – 430), a philosophia perennis, vagyis a keresztény filozófiai gondolkodás alapító nagymestere, minden idők egyik
Az építészetben a magyaros-szecessziós stílus megteremtője, Lechner Ödön (Pest, 1845. augusztus 27. – Budapest, 1914. június 10.) Budán
Az emberek egyéni és közösségi jogait határozza meg. Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata (Franciául: La Déclaration des droits
Augusztus, nyárutó… A Göncöl tengelye, Mint roppant égi óramutató, Némán, merőn mutat már ősz fele Kigyúlt hajók Suhannak