Közzétette:
Európában ezen a napon ért véget a második világháború. 1945. április 25-én az amerikai és a szovjet csapatok találkoztak az Elbánál. Április 30-án a Berlint ostromló szovjet erők elfoglalták a Reichstagot, Hitler öngyilkos lett. Május 8-án a III. Birodalom kapitulált, a német haderő feltétel nélkül letette a fegyvert. Május 9-én a szovjet hadsereg elérte Prágát, ezzel az európai hadszíntéren,a második világháború véget ért amely milliókat tett földönfutóvá, országokat és városokat rombolt le és közel 60 millió embert pusztított el. Május 9-én így a fasizmus felett aratott győzelemről emlékeznek meg világszerte, mely Európában egyben a Béke Napja is.
Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség
(Háború után (1945-46)
Buda ostroma – nem tudom, hogy meddig tartott 1686-ban vagy 1849-ben, de – 1944-45-ben nekünk hosszú volt a Pasaréten. Karácsony estéjétől február közepéig vesztegzár alatt, villany, gáz, telefon, s ami a legrosszabb: víz nélkül, s persze éhkoppon, mégiscsak túléltük. A hidaink mind a Dunában, még a Lánchidat sem tudta megmenteni valaki. Éjjel-nappal hallottuk az ágyúszót, bombázást. Elképzeltük, hogy mekkora lehet a pusztítás. De amit aztán később az ember a szemével látott, azt nem tudta előre elképzelni. Házsorok, terek, utcák tűntek el, város helyett hóba-sárba-földbe taposott romok, hullák, dögök, roncsok mindenütt. Mindenkinek az volt az első és legtermészetesebb gondolata, hogy hagyjuk itt azonmód ezt az egészet, és építsünk valahol másutt, lejjebb vagy feljebb a Dunán, egy városalapításra alkalmasabb helyen – ahol például a hidak nem futnak neki meredek 
hegyoldalaknak – egy új fővárost.
Csakhogy mielőtt ezt az első gondolatot elgondolhattuk volna, már mindenki fogott egy ásót, lapátot, csákányt, szerszámot, és nekiállt, parancsszó, megszervezés és – igazán – gondolkozás nélkül, eltakarítani hullát, dögöt, törmeléksivatagot, olyan lendülettel és elszánt életkedvvel, hogy a város, főnix-madarunk, mégiscsak és megint egyszer újraszületett hamvaiból.
Majdnem ugyanilyen lendülettel, élniakarással és a maga erejéből támadt fel március óta hallgató irodalmunk is. Hetilapok, folyóiratok indultak, kértek novellát, cikket, kritikát, a rádió megbízott irodalmi előadásokkal, hangjátékírással, -fordítással, úgyhogy ebben a két esztendőben én is annyit dolgoztam, és olyan kedvvel, mintha igazi író lennék. Az Új Időket Kassák mellett pasaréti szomszédunk, Fodor József szerkesztette, úgyhogy novellákon kívül kis karcolatokat, vázlatokat is tudtam átvinni neki rövid séta árán. Felkértek, hogy külföldi olvasóknak állítsak össze ismertetést a két háború közti magyar irodalomról, s ezt aztán a rádió is átvette, sorozattá bővítve. A Nyugat harmincnyolcadik évfolyamát nem indítottuk meg. De a nyomába lépett, majdnem pótolta a “Magyarok”, jó ideig, s amikor a téli hónapokban még színházi kritikussággal is megbíztak, azt hiszem, a helyes kifejezés erre valóban az, hogy megtiszteltek vele.
Forrás: Ottlik Géza – Próza (részlet) Magyar Elektronikus Könyvtár
Lighthouse 