Kányádi Sándorra emlékezünk

 

 

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. – Budapest, 2018. június 20.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Írói álneve Kónya Gábor.

Az ív, amelyet költői pályájával megrajzolt, talán példa nélküli: a 19. században gyökerező líra szinte észrevétlenül válik huszadik századivá, a falusi, paraszti világ európai horizontúvá, egyetemessé; az egyszerű élménylíra bölcseleti, létfilozófiai költészetté.”

(Pécsi Györgyi: Kányádi Sándor. Kalligram. Pozsony, 2003. 10-11.o.)

 

Kányádi Sándor – Tavaszi tarisznya

 

Kamrában szegre
akasztva,
üresen lóg a
tarisznya.

Egyszer csak jön a
menyecske.
Leveszi, s tömi
degeszre.

Tömi, pakolja
púposra,
lesz benne cipó,
szalonna,

fő hagyma, só és…
nicsak, ni:
kolbász is még egy
arasznyi.

Készen is már a
tarisznya,
utazhat nyakba
akasztva.

Mehet, amerre
az ösvény.
Mendegélnek is
csöndeskén:

megy a favágó,
karján a
frissen köszörült
baltája.

Nyakában pedig,
akasztva,
billeg-ballag a
tarisznya.

Só, cipó, hagyma,
szalonna,
minden, mi be van
pakolva.

No persze a jó
arasznyi
füstölt kolbász se
maradt ki.

Alighogy a nap
feljőne,
érnek is ki az
erdőre.

Magasan, ágra
akasztva,
lóg már a tele
tarisznya.

Kerül a balta
tenyérbe,
csattog és villog
az éle.

Szálába, hosszan
s keresztbe
fák dőlnek, nedvet
eresztve.

Sikkan a balta
serényen
abban a kérges
tenyérben.

Meg nem áll, vágja,
hasítja.
Lekerül most a
tarisznya.

S minden, mi be volt
pakolva:
só, cipó, hagyma,
szalonna.

No persze a jó
arasznyi
kolbász sem fog benn
maradni.

Rákerül mind egy
csutakra.
(Nem hinném, hogy ott
maradna.)

Magasan ágra
akasztva,
billeg újra a
tarisznya.

Nincs benne semmi,
de semmi,
csak só talán egy
csipetnyi.

S a balta újra
serényen
sikkan a kérges
tenyérben.

Alkonyig vágja,
hasítja.
(Ing-leng az üres
tarisznya.)

Jön a favágó,
karján a
fényesült nyelű
baltája.

Újra nyakába
akasztva,
lappog a lapos
tarisznya.

Áll a favágó.
Csodát lát:
Soha még ennyi
salátát!

Mondja, s egyet ka-
nyarítva,
lenn is van már a
tarisznya.

S miként reggel a
menyecske,
elkezdi tömni
degeszre.

Megörül majd a
családja,
jó lesz éppen va-
csorára!

Kányádi Sándor egyberostált versei (mek.niif.hu)