Mexikó története

 

 

Az eddig fellelt legrégibb mexikói leletek kb. Kr. e. 20 000-ből származnak. Ezek arra utalnak, hogy az ország lakói akkor nagyvadakra vadásztak, néhány csoportjuk gyűjtögető életmódot is folytatott. Az utolsó amerikai (úgynevezett Wisconsin-) jégkorszak végén, kb. Kr. e. 8000 körül, amikor a nagyvad kipusztult vagy más éghajlati övezetbe vonult, az emberek vadgyümölcsökkel és növényekkel táplálkoztak. Kr. e. 6000 táján Közép-Mexikóban már termesztettek tököt, cayenborsot, avocadót, Kr. e. 5000 körül babot, később kukoricát is. Kb. Kr. e. 3000 körül épültek az első állandó lakóépületek, Északnyugat-Mexikó lakossága viszont – nyilván az eltérő éghajlati viszonyok miatt – a 16. századig vadász és gyűjtögető életmódot folytatott. Közép- és Dél-Mexikóban azonban már Kr. e. 1100 táján létrejött az olmékok magaskultúrája; kulturális központjuk La Venta volt.

A maják

A maják eredete ismeretlen. Földművesként a preklasszikus korszak kezdeti szakaszában (Kr. e. 2000—1200) telepedtek meg a Yucatán-félszigeten és Guatemala északi részén. Az első kulturális központok a preklasszikus periódus középső szakaszában épültek (Kb. Kr. e. 1200). Kr. e. 400-tól Kr. u. 300-ig alakult ki a maják hieroglifaírása és naptárrendszere. A maja kultúra virágkora a klasszikus periódusban, Kr. u. 300—900 között volt. Ebben az időszakban legalább 110 vallási központjuk létezett – nagy terekkel, udvarokkal és labdaterekkel, amelyeken kaucsuklabdával játszott kultikus játékokat űztek. A klasszikus maja kultúra pusztulásának okai máig tisztázatlanok.

 

A lakandonok a maják egyenesági leszármazottai. Ma már alig 400-an élnek Chipas erdeiben.

A 10. század végén a maja civilizáció maradványaira rátelepült a tolték kultúra. Amikor a Mexikói-fennsíkról harcias törzsek törtek be a toltékok városába, Tollanba (Tula, Mexikóvárostól északra), az uralkodó, Quetzalcóatl a Yucatánra menekült, ott alapította meg a majd több mint kétszáz évig virágzó tolték birodalmat, melynek csak 1185-ben vetettek véget a mayapani fejedelmek. Központjuk a sűrűn lakott, erődítményektől védett Chitchén Itza városa volt.

Teotihuacán

Amíg a maja kultúra elsősorban Dél-Mexikóban és a Yucatán-félszigeten élte virágkorát, Közép-Mexikóban a Kr. u. 2. évszázadtól Teotihuacán fejlődött vezető szellemi-vallási, politikai és gazdasági központtá. A várost pontos terv alapján építették; 200 000 lakosával jelentős metropolis volt. Progresszív igazgatási rendszert mondhatott magáénak, kereskedelem és manufaktúrák tették gazdaggá, s lakóit békés kapcsolatok fűzték más központokhoz. A kontinens első „nagyvárosát” azonban 700 körül lerombolták. Pusztulása egyúttal nyitánya annak a 14. századig tartó korszaknak, amelyben a Mexikói-fennsíkra betört északi népek határozták meg Közép-Mexikó fejlődését. A 8. és a 12. század között a toltékok, majd a 12. század végétől a 15. századig a csicsimekek voltak azok a népek, amelyek leginkább rányomták bélyegüket Mexikó történelmére.

Az Azték Birodalom

A csicsimekek egyik utolsó csoportjaként érkező, eredetileg földműveléssel foglalkozó aztékok 1370-ben megalapították Tenochtitlánt (a mai főváros helyén). Királyuk I. Montezuma a 15. század közepén újabb területeket hódított meg, II. Montezuma viszont kialakította az ily módon létrejött birodalom belső szervezeti rendszerét. Az Azték Birodalom a Mexikói öböltől a Csendes-óceán partjáig terjedt; belső rendjét központi törvényhozás, igazgatási és vallási bürokrácia és állandó hadsereg óvta, s védelmezte a belső ellenségtől is. Az aztékok 1519-ig Közép-Mexikó egyeduralkodói voltak, birodalmukban virágzott a földművelés, a kézművesség és a kereskedelem is.

A spanyol gyarmati uralom

Mexikó gyarmatosítása akkor kezdődött, amikor a spanyol Hernán Cortés 1519-ben a Mexikói-öbölnél, a mai Veracruz városa közelében partra szállt; innen hatolt be seregével az országba. Tenochtitlán 1521-ben esett el. A spanyolok szám szerint reménytelen kisebbségben voltak az azték sereggel szemben, de két körülmény segítette győzelmüket: a konkvisztádorok tűzfegyverei s Cortés szövetségi politikája az aztékellenes törzsekkel. Ennek ellenére a spanyolok csak 1547-ben tudták végleg elfoglalni az egész országot.

 

Diego Rivera (a falfestészet egyik mestere): „Az ország története a kizsákmányolás története”.

Spanyolország 1535-ben alkirályt küldött Mexikóba, az országot Európából bevándorolt telepesek vették vették birtokba. Az egyház megkezdte az indiánok megtérítését, a rendek kolostorokat alapítottak; a 300 éves gyarmati uralom alatt Mexikóban 10 000 templom épült. 1570-ig nem kevesebb mint 12 millió indián veszítette életét; kiirtották őket, vagy az európaiak által behurcolt betegségekben pusztultak el.

III. Károly (1759—1788) spanyol régens uralma alatt átfogó közigazgatási reformokat vezettek be s megszüntették a nyomasztó igazságtalanságokat. Mexikóban szellemi és gazdasági fellendülés kezdődött, de ennek már IV. Károly (1788—1808) alatt vége szakadt.

A függetlenségi harc

A forradalmi eszmék (francia forradalom, észak-amerikai függetlenségi háború) hatására, valamint Spanyolország pénzügyi követeléseinek nyomására egyre éleződött az anyaországban született spanyolok és a kreolok ellentéte. Az egyház is két pártra szakadt. A függetlenségi harcot 1810-ben egy pap, Miguel Hidalgo y Costilla indította meg gyökeres társadalmi reformköveteléseivel (rabszolga-felszabadítás, az indiánokat és a meszticeket sújtó különadók eltörlése, földreform). A függetlenséget 1824-ben gyakorlatilag kivívták, s életbe lépett az első köztársasági-államszövetségi alkotmány, bár Spanyolország ezt csupán 1836-ban ismerte el. Az országban ennek ellenére nem volt nyugalom és béke. 1821-től, Antonio López de Santa Anna diktátor 1854-ben bekövetkezett bukásáig Mexikónak nem kevesebb mint 24 kormánya volt.

Az egyesült Államok 1846—47-ben megtámadta a szomszédos országot, mert Mexikó nem fizette vissza adósságait. Mexikó a háborút elvesztette, s az 1848-as Guadalupe Hidalgo-i békeszerződés értelmében területének majdnem felét át kellett engednie az USA-nak. 1857-ben új alkotmány lépett életbe, ami miatt viszont 1858-ban polgárháború tört ki. 1861-ben a zapoték származású, liberális Benito Pablo Juárez győzött: ekkor Anglia, Spanyolország és Franciaország támadta meg Mexikót, azzal az ürüggyel , hogy behajtsák rajta a nagy adósságokat.

A franciák 1834-ben Habsburg Miksa főherceget tették meg az ország császárává, ám uralma rövid életűnek bizonyult. 1867-ben az Egyesült Államok nyomására visszavonták csapataikat Mexikóból; ezután ezután Miksa nem tudta megőrizni hatalmát. Mivel nem volt hajlandó elhagyni az országot, 1867-ben kivégezték. Ismét Benito Pablo Juárez lett az elnök, 1872-ig. Őt a mesztic Porfirio Díaz követte e tisztségben, amelyet 30 évig megőrzött magának. Diktatórikus módszerekkel kormányzott, s megnyitotta az országot a külföldi tőkének. Bár ezáltal az ország gazdaságilag sokat fejlődött – új infrastruktúra épült ki, fejlesztették az ezüst- és rézbányászatot, a kőolajtermelést – a nép szociális helyzete jelentősen romlott.

A forradalom és a legújabb kor

Amikor 1910-ben Díazt újraválasztották, tíz évig tartó polgárháború tört ki. A harcban elsősorban az elszegényedett parasztság és liberális értelmiség egy része vett részt. 1911-ben megbuktatták Díazt. A forradalom vezetői Emiliano Zapata és Pancho Villa voltak, valamint Álvaro Obregón, aki 1920-ban végül is befejezte a polgárháborút. 1917-ben új, erősen szocialista színezetű alkotmány lépett életbe; ennek alapján elkobozták a nagybirtokokat, s államosították a természeti kincseket. Lázaro Cárdenas elnök 1938-ban a vasutakat és a kőolaj-feldolgozó ipart is államosította; utóbbi a hatvanas évek közepén hozta meg a maga hasznát, amikor hatalmas kőolajmezőket fedeztek fel, s Mexikó a világ egyik vezető kőolajtermelő országa lett.

1946 óta a mexikói politika elsősorban a gazdaság fellendítésére, az infrastruktúra kiépítésére törekedett. A csúcskonjunktúra azonban csak 1977—1981-ig tartott: ekkor a nagymértékű külföldi eladósodás s a kőolaj világpiaci árának esése miatt összeomlott. Azóta fokozatosan csökken az 1929 óta uralmon lévő párt, a Partido Revolucionario Institucio (PRI) politikai fölénye.

Forrás: Ezerarcú világunk – Amerika (337-338. oldal) Dunakönyv Kiadó Budapest, 1992 ISBN 963 7961 04 6, ISBN 963 7961 05 3

Kapcsolódó tartalom: Mexikói kultúra