Hungarian writer András Sütő from Transylvania.

Csoóri Sándor – Az elveszített szem fényei

Közzétette:

 

 

 

Öt percet kaptam most a sorstól, hogy képességeim és meggyőződésem szerint méltassam Sütő Andrást, az írót, a barátot, a jelképes életű személyt, akit a magyarul beszélők közössége, a világon mindenütt, személyes ismerősének tekint.

Kaphat-e az ember ennél abszurdabb föladatot?

Olyasmi ez, mintha valakik azzal bíztak volna meg, hogy szótárunk alvó szavaiból a világtörténelem mozgékony álmát csalogassam elő, sietve, nagy hirtelenséggel.

A kísértést, bármily vonzó és izgató is, ezúttal elhárítom magamtól. Szerencsére nagyobb gond, nagyobb fejfájás és lelkiismeret-furdalás nélkül megtehetem, hisz Sütő András írói érdemeinek a méltatása – túl minden ünnepi alkalmiságon – már évtizedek óta folyik szellemi életünkben. Ott van a nyoma száz meg száz cikkben, bírálatban, magánbeszélgetésben, könyvben, sőt végzős egyetemisták tudományos dolgozataiban. S ugyan mi másról beszéltek és vallanak ma is a vastapsban összhangolódó kezek egy-egy színházi előadás után Kolozsvárt, Veszprémben, Budapesten, ha nem Sütő művészi és morális elismeréséről?

Művészit és morálisat mondok egyszerre, mert életművét ez a két erő itatta át és tartja termékeny feszültségben. Ki tagadná, hogy Sütőben is, mint például József Attilában, Tamásiban vagy Weöresben mozarti képességek is tündérkednek? Láthattuk őt lepkéket, fájdalmakat, sőt koporsókat lebegetni nagy magasságokban, szarvasokat futtatni unokája szemében, de hasonló varázslatokra csak nagy ritkán jutott ideje. A mozarti suhanások és istenülések helyett neki a földi drámák koloncát kellett a nyakában hordania, derékig járva így is a bevert szájak, a fejszével levágott fejek és a sorvadásra ítélt élet mindennapos apokalipszisében.

Tehát Sütő is, mint irodalmunkban oly sokan, irtózott a küzdelemtől, de nem mondhatott le róla. Muszájkatonaként öltözött ő is angyalbőrbe. Vannak, akik kétségbeesésükben Istent mozgósítják, Hungarian writer András Sütő from Transylvania.hogy beléje kapaszkodhassanak.

Sütő a nyelvet mozgósította.

Az anyanyelvet.

Engedjétek hozzám jönni a szavakat – ez a bibliai hangulatú mondat könyvcím ugyan, de a létezés életprogramja is. Sütő a saját sorsával küzdő embert a nyelv erejével kezdte lassan fölfegyverezni, hogy a kikerülhetetlen élethalálharcban ne védtelenül tébláboljon az ég alatt. Emlékezzünk csak, mit jelentett nekünk, anyaországiaknak is az Anyám könnyű álmot ígér című könyve! A háború utáni szétszakított magyar irodalmakat ez a mű kapcsolta újra szimbolikusan össze, ahogy űrhajókat kötnek össze szívdobogásos izgalomban. Természetesen jöttek utána a többiek is: Páskándi, Dobos László, Szilágyi István, Lászlóffy, Bálint Tibor, Gion Nándor, Tolnai Ottó s mások, de a kezdeményező erő Sütőé volt.

Nemcsak a nyelvben, nemcsak az irodalomban, hanem bizonyos lélektani, nemzeti és történelmi fölismerésekben is! Az Egy lócsiszár virágvasárnapja című művében, a bemutatása idején, sokan csupán egy megrázó drámai példabeszédet fedeztek föl: a becsapott, a kijátszott igazságérzet mítoszerejű tragikumát, melynek a hátterében a kisemmizett erdélyi magyarság sorsa sötétedett és dobogott föloldhatatlanul. Meggyőződésem, hogy Kolhaas Mihály sorsában, a korlátozott értelmezhetőségen túl, egyetemesebb hangok is megszólalnak. Hallgassuk csak, mit mondat Sütő a lázadóvá vált lócsiszárral, aki ellenfeleit régen a szelídségével rémítette meg. Ezt mondja: „Egyezkedés közben veszett el mindenem. A felsőbbség dicsérete közben. Alázatos kérelmek és reménykedés közben. Most magam veszem kézbe a törvényt, amelynek vigyáznia kellett volna rám.”

Tiszta, világos beszéd. Önvizsgálat és a múlttal való szakítás szikár emelkedettsége. Vajon nem ugyanezek vagy nem ugyanezekhez hasonló mondatok sisteregnek-e a hetvenes évek elején Közép- és Kelet-Európa minden eretnekének a fejében s minden ellenzéki gondolkodójának a nyelve hegyén? Nem ezek, illetve nem ezeknek a vallomásoknak a testvéri mondatai készítették-e elő lélekben és tartásban a szovjet, a lengyel, a litván, a cseh, a keletnémet, a román és a bolgár változásokat?

Ami Kolhaasban tudatos döntés volt, az volt nyilván Sütőben is. Csakhát más fölismerni, mint érvényesíteni az igazságot. Emiatt az ütemkihagyás miatt Sütőt mindig az egyik legkitűnőbb, de a kelleténél jóval óvatosabb írónak tartották Erdélyben s Magyarországon is. Töredelmesen be kell vallanom, a könnyelmű ítélkezés bűnébe magam is beleestem. Valószínűleg azért, mert egyszerre vártam tőle csodatevést és áldozatot. Az elégedetlenkedők, a türelmetlenek lázas suttogására Sütő András nemrég utólag válaszolt meg. Márai Sándor nyomán a humanista Erasmus magatartására hivatkozott. Gondolatát hallomás alapján idézem: „Az író, a gondolkodó bátorsága más, mint a zsoldoskatonáé, tehát a gyávaságuk is más.”

Ma már világos, hogy ő is azok közé az írók közé tartozik, akik sokkal inkább saját tehetségüknek engedelmeskednek, mint a természetüktől idegen akaratnak. Saját tehetségüknek és saját belső ritmusuknak. Hisz bármilyen sokáig hirdette is, hogy ő nem a cselekvés embere, s nem harci programokat ír, hanem könyveket, a körülmények hatására azonnal politikai, közéleti cselekvővé vált. A testével is azokat kezdte szolgálni, akiket addig az írásaival szolgált.

A szörnyű márciusi események kirobbanásakor, megveretése fekete napján fölidéződött bennem egyik legvonzóbb drámahőse, Szervét Mihály, a lassú tűzön elégetett, szabadlelkű hitújító. Bármennyire félt is Szervét a tűzhaláltól, eszméi megtagadásától még inkább félt.

Ez a „félelem” vitte, sodorta Sütőt is a tüntetők közé, s állította az élükre.

Ki gondolta volna, hogy egyszer majd neki is át kell élnie hősei sorsát? Ki gondolta volna, hogy tisztánlátásáért szeme elpusztításával kell fizetnie?

Iszonyú kimondanunk is, de az elveszített szem fényei most ugyanúgy ott munkálkodnak mindnyájunk tekintetében, ahogy a sütői nyelv szavai, jelzői évtizedek óta végzik bennünk léleknemesítő munkájukat.

Így lesz a veszteség is fegyverünk. Így lesz a leveretés is egy új kiindulás eredője. Egyre határozottabban érzékelhetjük, tapasztalhatjuk, hogy a leveretéséből fölegyenesedő Sütő Andrással az erdélyi magyarság is fölegyenesedett. És nemcsak az erdélyi! Az irodalmak valamikori összekapcsolása után, most abban reménykedhetünk, hogy a lelkek, a sorsok és a más-más talajon fölnőtt magyar kultúrák összekapcsolódásának európaibb ideje is eljön.

Bizonyos vagyok abban, hogy Sütő András neve csöndes, eligazító jelszónk lesz ebben az új folyamatban is.

Záradékul csak annyit, hogy a magyar írók közül Móricz Zsigmond után, senki sem kötődött olyan szorosan a Nagyságos Fejedelemhez, Bethlen Gáborhoz, mint ő. Szelleméhez, építkező zsenialitásához és mértéktartásához egyaránt. Még panaszos levélben is hozzá fordult.

Talán ezért is érezhetjük úgy, hogy a fejedelemről elnevezett díj átadásakor mi nem egyszerűen egy díjat adunk át, hanem egy réges-rég érvényben lévő, íratlan törvényt teljesítünk.

1990

Digitális Irodalmi Akadémia ]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s