he Sun Church in Cuzco

Peruiak vallása

Közzétette:

 

 

Peru az inkák meseországa, a másik nagy amerikai kultúrállam, amelynek csodás gazdagsága és magas műveltsége iránt az első spanyol hódítóktól kezdve máig nagy volt az érdeklődés. Perut azonban nem ismerjük olyan jól, mint Mexikót. Romjait, emlékeit nem értjük, írásos emlékeik, melyekből gondolkodásukra beláthatnánk, nem igen maradtak, s ami maradt, az sincs éppen vallásos szempontból annyira átkutatva, mint Mexikóban.

A spanyolok hatalmas birodalmat találtak Peruban, amelynek élén a társa, testvére és felesége: a hold istennője. Az inkák a nap fiainak tartották magukat. A naptemplomokban növényi, véres és égő áldozatokat mutattak be táncok és énekek kíséretében.

A cuzcoi naptemplom a legjelentékenyebb templom, amit amerikai bennszülöttek építettek. Mindenik falát aranylemezek borították, a keleti fal mellett volt a főoltáron a nap óriási alakja egyetlen vastag aranylemezből. Mellette voltak az inkák múmiái aranyozott trónokon s a templom minden kapuja szintén aranyozott volt. Az első pavilonban a hold óriási ezüst szobra mellett voltak az inkák nejeinek a múmiái. A második pavilon a csillagoknak szenteltetett s teteje az égboltozatot utánozta, A harmadik pavilon a szivárvány, a negyedik a mennydörgés és a villámlás tiszteletére épült. Az ötödikben voltak a főpapoknak, kik mindannyian az inkák rokonai voltak, fogadó és tanácskozási termei. Az isteni szolgálatban szereplő apácák (napszüzek) számára távol a templomtól óriási zárda állt, melyben rendesen 1500 szűz élt, kiket rettenetes büntetés ért, ha megszegték szüzességüket. Ők készítették az inka és családja számára a ruhákat, ők őrizték a szent tüzet, sütötték a szent kenyeret s ők égették a szent italt. Később az inkák feleségei közülük kerültek ki. Négy nagy ünnepet tartottak évenként. Ezek közül a decemberi a nap fiainak az ünnepe volt. Említésreméltó, hogy gyermekeiket születésük után a 15. és 20. nap között vízzel megkeresztelték. A gazdag és jó karban levő régi leletek vallási szempontból való feldolgozása után remélni lehet, hogy a peruiak vallásának sok, most homályban levő részére is fény derül. Ennek azonban a tudomány csak a legelején van.

 

The Urubamba Valley, revered by the Incas as a sacred place

Az inkák által szent helyként tisztelt Urubamba völgye

Ezek mellett az ásataggá és történetivé vált vallások mellett nem lesz minden érdek nélkül való egy olyan törzs vallásának leírása, amely ezeknek a vad szertartásoknak, az emberevésnek egy részét korunkba is átmentette és talán ma is gyakorolja.

Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (102-104. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s