Erdélyt járva – Kézdivásárhely

Közzétette:

 

 

Egy város, ami kész átjáróház

Oly dicsők, oly nagyok voltak a Kézdivásárhelyiek, midőn a hazát és annak szabadságát vész fenyegette, mert ekkor az egyszerű polgárok, és békés iparosok mind hősökké lettek, mindenkit Position of Târgu Mureş on the map of Romanianemes tettek felemelkedett szelleme, a hon javát munkálni törekvés szent heve fogott el, az egész város táborrá változott át, ahol az izmosabb kezek fegyvert forgattak; az egész város gyárteleppé alakult át, ahol a gyenge nők, aggok és gyermekek is a nemzet napszámosai lettek, ágyúöntöde, fegyver és lőpor-és gyutacsgyárak mint varázsütésre állottak elő. Kézdivásárhely a semmiből teremtett mindent, valamint innen, mint gyújtópontból terjedt szét a rettenthetetlen bátorság, a páratlan hősiesség, szellemszóval Kézdivásárhely Háromszék Párisa, Háromszék szíve volt.”

(Orbán Balázs)

Gábor Áron ágyúöntő műhelyén kívül bizony sok más dologról is híres Kézdivásárhely. Céhes hagyományai mellett mindenekelőtt arról, hogy Statue of Áron Gábor in Târgu Secuiesca legkeletibb magyar város. A Moldvába átvivő Ojtozi-szoros felé ugyanis már csak néhány falu esik útba az ezeréves határig. Híressé, mi több, egyedülállóvá teszi e kedves helyet építészete is, azok a bizonyos címbéli átjáróházak. Vagy ahogy Vámszer Géza, legnagyobb kutatójuk nevezi őket: udvarterek. Ezek amolyan sikátor hangulatú átjárók, részben fedett macskaköves courtyards in  Târgu Secuiescutcácskák, közös kutakkal és végeiken kapukkal. Amiket korábban zártak is. Azért volt rájuk szükség, hogy a piactérként szolgáló Főtér felől megközelíthessék kertjeiket, gazdasági épületeiket a legelső betelepülők. Egytől egyik derék kézművesek. A szalagszerű telkeken maga az árusítás folyt piaci napokon, ha már a jónép úgyis ezeken közlekedett.

A nevezett néprajzos 1960-ban 71 ilyen udvarteret vett lajstromba, ma 73-ról tudunk. Általában a birtokos családi neve, egyben valami távolabbi ős szakmája, származása után kapták a nevüket – így létezett a Balogok, Kovácsok, Szőcsök és Ráczok udvara –, aztán meg számozva lettek. Közülük különösen ajánljuk megtekintésre a 40-es számmal ellátott udvarteret, amely az elején lévő, vörösre festett téglaház után a Vörösház nevet viseli. De általában is elmondható, hogy a Főtér felől valami díszesebb, többnyire emeletes épület hívja fel magára a figyelmet, míg befelé egyszerűbb, fagerendás házak sorakoznak, mindig csak az egyik oldalon.

Tegyünk említést Kézdivásárhely nevének eredetéről is. A második részt nem kell különösebben magyarázni, hiszen mindig is vásárairól volt híres ez a másfél száz éve még Marosvásárhely mellett a második legnagyobb székely városnak számító település. Az első tag viszont arra való utalás, hogy a királyföldi székely falvak kirajzásakor ide a mai Szászkézd lakossága települt át, s biztosította ezen keresztül a keleti határ védelmét. Korábban tudniillik nem így hívták Kézdiszék örökös székhelyét. Legelső említésekor, egy 1407. november 24-én kiállított oklevélen például még „ToryaWasara” néven szerepel, nyilván a rajta átfolyó Torja patak okán. Húsz év múltán pedig már várossá is avatja Zsigmond király, s bár jelentőségéből sokat veszített mára, és lakossága is alig lépi át a húszezret, azóta is őrzi ezt a címet, és főleg jelleget. Noha nincsenek neki égbevesző épületei – a református templom és a theater on the Main Square of Târgu Secuiescszínházként is funkcionáló főtéri Vigadó talán a legkiemelkedőbb közülük, meglehet, minden értelemben –, de a levegője ugyanolyan bájos és vibráló, mint lehetett régebben. Érdeme pedig az 1848-as szabadságharc idején lett még nagyobb. Mikor egész Erdély az osztrák császár és csapatai hatalmába került, egyedül ez a csücsök őrizte függetlenségét, s innen szervezték a rebellis Háromszék hadműveleteit, s tartottak ki egészen Bem apó seregeinek megérkezéséig. Ekkor esett a legendás ágyúöntés is – nemcsak itt, sőt elsősorban nem is itt, hanem a vasérctelepekkel bíró Bodvajon –, minek folytán Túróczi Mózes önzetlen segedelmével 313 székelyföldi harang beolvasztásával elkészültek azok a bizonyos bronzlövegek, illetve más hadianyagok, amik egy Gábor Áron nevű káplánt kitörölhetetlenné tettek a magyar történelemben. Könnyű megjegyezni: összesen annyi ágyú született akkor, ahány megyéből állt a hajdani, mennyországként emlegetett másik Magyarország. Kár, hogy abból a hatvannégyből mára csak A replica of the only surviving cannon made in the workshop of Áron Gáboregyetlenegy maradt. Amit hosszú időre el is vittek a fővárosba. No nem Budapestre – más idők jártak már –, hanem Bukarestbe. Nemrég sikerült csak visszahozni szülőföldjére – , s addig mindössze egy másolat létezett. Ami máig megtekinthető a múzeum udvarán, s ami március dicső idusán – ez a város legnagyobb ünnepnapja azóta is -, a menet élén vonulhatna, amíg csak el nem kopik a kereke!

Forrás: Técsi Zoltán-Illyés Csaba – Erdély legszebb városai és főterei (56—57. oldal.),Kárpáti Kincsestár, Pannon-Literatúra Kft. 2020 ISBN 978 963 237 236 5

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s