Carl von Linné

Svéd természettudós, a rendszertan atyja, a Systema Naturae alkotója

Carl von Linné 1735-ben Hollandiában adta ki a Systema Naturae-t, A természet rendszerét, amelynek első kiadása mindössze 11 oldalt tett ki. Rendszere hierarchikus, a fajokat nemzetségekbe, azokat rendekbe, a rendeket pedig osztályokba sorolta. A faj meghatározásával megalapozta a modern biológiát.

1737-ben jelent meg A növények nemei (Genera Plantarum), 1753-ban A növények fajai (Species Plantarum); e két művét a tudományos világ a virágos növények és páfrányok nevezéktanának alapjaként fogadta el. Linné a növények osztályozási rendszerét főleg a szaporítószervek, virágok részeire, a porzók és bibék számára alapozta, mivel ezek az evolúció során kevésbé változnak.

Ő maga is elismerte, hogy rendszere mesterséges, de nagy előnye, hogy az egyes növények helye gyorsan meghatározható. Abban az időben oly gyors tempóban fedezték fel a világ flóráját, hogy nem volt lehetséges egy átgondoltabb besorolás kialakítása.

Linné rendszere annyira bevált, hogy épp alkalmazásának egyszerűsége akadályozta meg egy tudományosabb szisztéma bevezetését. “Isten teremti, Linné elhelyezi” – gúnyolták őt, mesterséges rendszere azonban a természetes rendszerezés előfutárának tekinthető.

Az állatok rendszerezésénél a gerincesek első osztálya az emlősöké, ezen belül az első rend a főemlősöké. Ennek első nemzetsége az ember, közvetlen szomszédságában a majmokkal. Ez igen nagy merészség volt a 18. században, bár ezzel Linné nem rokonságra, csupán alaki hasonlóságra utalt.

A Systema Naturae szerzője életében 13 kiadást ért meg, 2000 oldalra bővült, és elsőként összegezte az addig ismert, több tízezer növényt és állatot, valamint ásványt. (Ma egymilliónál többre becsülik az ismert állat- és növényfajok számát.) Linné vezette be a binomiális nomenklatúrát, a növények és az állatok kettős latin elnevezését, külön nevet adva a nemnek és a fajnak. A fajok többsége ma is a tőle kapott nevet viseli.

Forrás: József Attila Könyvtár – Dunaújváros