Kopátsy Sándor

Kopátsy Sándor: Beltenyészet

Közzétette:

 

 

Czeizel Endre ezt a kérdést is okosan érintette. A zsidó nép maradt vallása és kiközösítése következtében az európai népek között a leginkább beltenyészet. Ebből azonban az fakad, amit a nép már gyermekkoromban gyakran mondott: “A zsidó vagy nagyon okos, vagy nagyon buta, náluk ritkább a középút.”

Ennek a megállapításnak az alapját csak sokkal később, a telivér lovak esetében találtam meg. Az angol telivér ugyanis a beltenyészet egyetlen, közel kétszáz éve adminisztratív eszközökkel is gondosan ellenőrzött formája. Tekintve, hogy a lovaknál tíz évnél is rövidebb a generációs váltás, túl vannak a húsz generáción. A fölényük olyan nagy a többi lófajjal szemben, hogy ma versenypályákon szinte csak ezek a lovak futnak eredménnyel. De a lótenyésztésben annyi selejttel sehol másutt nem találkozunk, mint az angol telivérek között. Ott azonban nem az a cél, hogy minél több ló, és azok átlagos minősége minél jobb legyen, hanem a tizedük egyre jobb, az ezrelékük pedig kiváló lehessen. A világ legjobb tíz telivérének az ára ma több mint az Kopátsy Sándorátlagos ezerszerese.

Az angol telivérekével ellentétes úton jár az állattenyésztés mindenütt ott, ahol nem az egyedek minősége, hanem a mennyisége a cél. A hústermelők nem a fajta tisztaságának, hanem a fajtakeveredésnek az útján járnak, és ott értek el korábban elképzelhetetlen eredményeket. Ma a lóversenyeken a betenyészett telivérek futnak, a büfében azonban a hibridcsirkéket eszik. Rövid távon, azaz még több generáción keresztül is jobb eredményt, kevesebb kiirtandó selejtet ígér a fajtakeveredés. A beltenyészet csak hosszú távon hozhat eredményt abban, hogy az elit lesz jobb, nem az átlag, és sok lesz a selejt.

Az állattenyésztésben tapasztalt példa alapján azt kell mondanom, hogy az emberiség számára sokkal inkább járható út a keveredés, mint a beltenyészet. De sem a társadalomnak, sem a tudománynak nincs joga ebben a kérdésben dönteni. Ez az egyén joga.

Az emberi társadalmak java, különösen a keresztények azonban olyanok, amiben szerencsénkre nem szabad selejtezni, és vallási akadály nem áll a keveredés útjában. A kereszténység azzal járult hozzá a nyugati kultúra fejlődéséhez, hogy az egyetlen választott nép vallásából az emberiség egészének vallása akart lenni. A zsidó vallástól talán elsősorban azzal szakadt el, hogy a vallás többé nem a beltenyészet útját támogatta. Ez azonban szinte a jelenkorig nem jelentette azt, hogy az osztályok nem maradtak legalább olyan mértékben beltenyészetek, mint a zsidó nép. A keresztény nemesség, de főleg az arisztokrácia, az etnikumok között ugyan keveredett, de az alsóbb osztályokkal csak nagyon kivételesen. A nép 90 százaléka pedig nagyon magas arányban olyan kis településeken belül házasodott, ami kisebb volt, mint a zsidóságnál említett beltenyészet.

A keresztény vallás dogmái által biztosított keveredés lehetősége csak a XX. század polgári társadalmaiban vált valósággá. Vagyis a jelenkor előtt minden nép legalább annyira beltenyészetnek volt tekinthető, mint a zsidó. A faji, etnikai beltenyészet csak az uralkodó osztályokra nem volt annyira jellemző.

A viszonylag kis létszámú, és kétezer éve kis közösségekben izolálódott nép évezredeken keresztül a régóta városlakó zsidóságnál is jobban beltenyészet maradt.

A magyarság esetében ugyan az átlagosnál valamivel nagyobb lehetett a keveredés, de ezt mégis eltúlozzuk, mert a falvak lakossága ezer éven keresztül elsősorban azokon belül házasodott. Márpedig ezer éve a nép 90 százaléka kis falvakban, tanyákon élt. A közelmúltban olvastam egy kutatási beszámolót arról, hogy egy angol falu temetőjét vizsgálva kiderült, hogy a lakosság genetikai szempontból ezer éve alig változott. Jöttek, mentek a hódítók, a falu azonban beltenyészet maradt. Mi még nem rendelkezünk ilyen felmérésekkel, de nem lepne meg, ha sok esetben hasonló eredményekre jutnánk.

A múlt társadalmaiban mind a pozitív, mind a negatív társadalmi szelekció érvényesült. A gyengébbek korábban elhaltak, az értékesebbek, a bátrabbak a háborúk során jobban pusztultak, a katonáskodásra sem alkalmasak pedig jobban szaporodtak. Amióta vannak demográfiai felmérések, a jobban képzett rétegek természetes szaporodása többnyire negatív, de mindig az átlag alatti, a képzettségben és jövedelemben alacsonyabb rétegek pedig mindig gyorsan szaporodnak. Ennek ellenére a társadalmi fejlődés vészesen gyorsuló folyamattá vált.

A történelmi távlatú társadalmi fejlődésnek nincs tehát köze a genetikához. Nemcsak attól függetlenül, de annak ellenére egyre viharosabban fejlődik.

A genetikusoknak azt kellene kimutatni, hogy a beltenyészet a társadalmi fejlődés szempontjából járhatatlan út. A közép-európai zsidóság sikerének sem genetikai oka volt, hanem az, hogy olyan társadalmi viszonyok közé kerültek, amiben az ő vertikális mobilitásuk sokkal nagyobb volt, mint a közép-európai népeké.

A születés utáni selejtezésnek sok formája ugyan előfordult sok ókori társadalomban, de ezek szerencsére eltűntek. Szerencsére azért, mert a nagyobb eredmény szempontjából ezerszer fontosabb a genetikai szelekciónál a társadalmi mobilitás. Az emberi nem genetikai alapon történő selejtezése nemcsak embertelen, de eredménytelen is lenne.

A tehetség mérésének problémája nem megoldott. Mi akkor mérjük, amikor már jórészt kialakult, tehát nem vele született.

A múltban mindig százszor, ezerszer annyi tehetség született, mint amennyire szükség volt. A társadalom a genetikai tekintetben adott tehetségek feltárását eleve nem igényelte. Ennek megfelelően nem is biztosította ezek érvényesülését. Ezzel szemben a jelen, és még inkább a jövő társadalma semmit sem igényel jobban, mint a kiképzett tehetséget. Ezért a tehetségfeltárás lesz a társadalom legfontosabb feladata. Ezt hívjuk vertikális mobilitásnak.

Czeizel Endrének azt a vitában elhangzott megállapítását a témánk szempontjából is rendkívül fontosnak tartom, hogy különbséget kell tenni az öröklött képesség, a tehetség és annak a kibontakoztatott formája, az egyén megszerzett szellemi vagyona között.

Már eddig is sok félreértés származott abból, hogy a zsidó nép sikereire genetikai magyarázatot akartak találni, tehát mind a világra szóló sikereiket látó és arra büszke zsidók, mind a sikereikre féltékeny ellenségeik ilyen bizonyítékot kerestek.

Nagyon szellemes és tapintatos módon ezzel próbálkozott Czeizel Endre is A marslakók érkezése című könyv vitáján. Ha mások is csak a sok keresendő ok között egyet, és nem is a legfontosabbat látnák a genetikában, akkor nem is származhatna ebből olyan sok félreértés és sérelem.

Forrás: Kopátsy Sándor: A magyar marslakók titka (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s