Map of Brunei

Ahol mindenkiről gondoskodnak

Közzétette:

 

 

Brunei felé közeledve, leszállás előtt feltűnik az esőerdő.; Borneó trópusi erdei : a felhők alatt szinte végtelennek látszanak. Aztán sárga-barna foltokat pillantunk meg: nagy testű vadállatokra emlékeztető dózerek túrják a földet.

Map of BruneiSebesen leereszkedünk Ázsia egyik leghosszabb leszállópályája felé. Bandar Seri Begawan, Brunei fővárosának repülőtere magára vonja a figyelmet. Az utaslépcsők vakító fehér „ujjai” hívogatóan nyúlnak az érkező felé: „Selamat datang”, Isten hozta közli a maláj nyelvű felirat. De igaz ez? Bruneibe tulajdonképpen senkit sem hívnak. A világ egyetlen pontján sem csalogatják hirdetések a látogatót; az országban minden szépség a helybelieket szolgálja.  Sir Hassanal Bolkiah Mu'izzaddin WaddaulahEz persze nem jelenti, hogy őfelsége, Sir Hassanal Bolkiah Mu’izzaddin Waddaulah szultán idegengyűlölő lenne. Angliában tanult a tekintélyes sandhursti katonai akadémián, és ha az ország érdeke úgy kívánja, vagyis szakértők és üzletemberek esetében semmiféle előítélete nincs a külföldiekkel szemben.

Őfelsége alattvalói is békésen, barátságosan fogadják a kíváncsi idegent. Egy kis tereferére – „honnan jött, hová megy?” – mindig van idejük. Az egyik ház előtt fényes délben heverésző fiatalok kijelentik, hogy a kétórányi repülőútra lévő Szingapúr, ahonnan érkeztem, szörnyű egy hely. „Tetapi Brunei bagus”; Brunei viszont csodálatos, mondja egyikük; ökölbe szorított kezét kinyújtott hüvelykujjal nyújtja felém bökve, hunyorogva a napfénytől. Ilyen vajon a paradicsom?

 

íííííísli Saifuddien mosque

Az 1958-ban épült mór stílusú Omar Ali Saifuddien-mecset

Az 1974-ben elkészült repülőtér, a hosszú leszállópálya is kereken 250 millió márkába került – Brunei 429 millió (2018) lakóját szolgálja. Többségük maláj, 26% kínai, dajak. Huszonötezren csak ideiglenesen laknak a „béke lakhelyén” – vendégmunkások. És hogy az ország békessége fennmaradjon, igen nagy követelményeket támasztanak azokkal azokkal szemben, akik a szultán alattvalói szeretnének lenni: előfeltétel, hogy mohamedán legyen, és legalább az utolsó három évet Bruneiben élte le. Vizsgázni kell maláj nyelvből is. Végtére is minden új lakos csökkenti az egy főre jutó, 31 000 USA dolláros évi jövedelmet – a legmagasabbat Délkelet-Ázsiában. Bruneiben természetesen ingyenes az iskolai oktatás; a tehetségesek – többnyire Angliában – ösztöndíjjal folytathatják tanulmányaikat. Betegség esetén az állam, azaz a szultán viseli a költségeket; az alattvalók 60%-a öregségi ellátásban is részesül. Ugyanis csak 40%-uk nem a „Yang Di-Pertuan”, a legmagasságosabb uralkodó, vagy az 50%-os állami részesedéssel működő Brunei Shell Petroleum Company dolgozója.

Forrás: Ezerarcú világunk – Ázsia, Ausztrália (66. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1993 ISBN963 7961 04 6 ISBN 963 7961 33X

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s