Bethlen Gábor művelődés- és egyházpolitikája

Elhúzódó hadjáratai és azok tetemes költségei nem akadályozták abban, hogy Erdélyt ismét felvirágoztassa. A gyulafehérvári fejedelmi palotát, amely trónra lépésekor romokban hevert, néhány év alatt nemcsak helyreállította, hanem növelte is fényét. A pártázatos reneszánsz stílusban újjávarázsolt épület termeinek falait szebbnél szebb kárpitok és aranyozott bőrök borították; a nap sugarai színes üvegablakokon keresztül hatoltak be a szobákba; a nagy termek kőpadlóját gazdagon díszített, keleties hangulatot árasztó szőnyegek borították, a víz pedig kiépített vezetékekben érkezett a környező hegyekből. Gyulafehérvár mellett megszépült az alvinci kastély, a vajdahunyadi vár és a dévai palota is. A fejedelem személyesen felügyelte Várad megerősítését, saját költségen építtette újjá Kolozsvár szabók céhe által védett, felrobbant bástyáját, s támogatta egy református templom építését Debrecenben az 1564-ben leégett gótikus bazilika helyén.

A műveltség magasabb színvonalra emelése érdekében iskolákat alapított, nyomdát és könyvtárat hozott létre, s a tehetséges fiatalok kül- és belföldi tanulmányait ösztöndíjakkal segítette. Fejedelmi könyvtára, melyet a tatárok 1658-ban felégettek, a kortársak tudatában úgy élt, mint Mátyás király budai könyvtárának reinkarnációja. A kor színvonalának megfelelő felsőoktatási intézményt, Collegium Academicumot Gyulafehérváron állította fel 1622 nyarán. Ez később átkerült Kolozsvárra, majd onnan Nagyenyedre, ahol 1662 óta ma is működik. E két intézménnyel és az ugyancsak Gyulafehérváron felállított nyomdával a protestáns szellemi élet legkeletibb központját hozta létre. A halála után róla elnevezett akadémia falai közül olyan tudósok és literátorok kerültek ki, mint Apáczai Csere János, aki 1653-ban megjelent művében (Magyar Encyclopaedia) magyar nyelven először foglalta rendszerbe korának Descartes szellemében előadott tudományos ismereteit. Emellett szorgalmazta az anyanyelvű oktatás elterjesztését, és korát messze megelőzve hirdette: a zsarnok uralkodónak „akármely közember is ellene állhat, és csak módját ejthesse, szabad megölni”. Szintén itt diákoskodott Misztótfalusi Kiss Miklós, egész Európában megbecsült betűszedő, aki 1684-ben 3500 példányban adta ki újra könnyen kezelhető kis alakban Károli Gáspár bibliafordítását, és akinek antikva betűit még ma is használják a nyomdászatban.

Egyházpolitikai téren Bethlen az évtizedes hagyományokkal rendelkező toleranciát érvényesítette. Elsősorban természetesen saját felekezetét támogatta, de jóindulattal viszonyult a többihez is. A korábban kitiltott jezsuitákat például visszaengedte Kolozsvárra, a templomok elosztásánál méltányosságra törekedett, s az 1601-ben elűzött katolikus püspök helyettesítése érdekében támogatta egy vikárius berendezkedését. A gyulafehérvári ortodox román püspökség működését különböző adományokkal segítette. Ortodox papneveldéket állított fel, a szerzeteseknek földet és épületet juttatott, s finanszírozta a Biblia románra fordítását. A tolerancia a bevándorló és letelepedni kívánó zsidókra is vonatkozott. 1623-ban eltörölte az akkor még egész Európában kötelező megkülönböztető öltözet viselését, és az ő számukra is biztosította vallásuk szabad gyakorlását.

Korát megelőzően rendhagyónak számított, hogy nemcsak megengedte, hanem kifejezetten támogatta tehetséges jobbágyfiúk taníttatását. Uralkodásának 16 éve alatt hozzávetőleg mintegy 1000 erdélyi fiatal fordult meg az európai országok élvonalbeli egyetemein. Közéjük tartozott Bojti Veres Gáspár, Bethlen udvari történetírója és Geleji Katona István, a gyulafehérvári főiskola igazgatója, Bethlen udvari papja és 1633-tól az erdélyi reformátusok püspöke. Támogatottjai közé tartozott a közrendű székely családból származó Szenczi Molnár Albert is, akinek az első rendszeres magyar nyelvtant köszönhetjük.

Konszenzusra törekvő és a rendi különbségeket mérséklő társadalompolitikájával, toleráns egyházpolitikájával és távlatos művelődéspolitikájával Bethlen a 18. századi felvilágosult abszolutizmus uralkodóit előlegezte. Tevékenységével jelentősen hozzájárult a magyar nyelvű kultúra intézményi hátterének megteremtéséhez, s ezzel az egyetemes magyar művelődéstörténet nagyjai közé is beírta nevét. Bár külpolitikai vállalkozásai csak részleges sikerrel jártak, országának nemzetközi tekintélye, amelyben uralkodásának 16 éve alatt béke honolt, nőtt. Céljai elérése érdekében eszközeiben nemigen válogatott. Uralmának legfőbb biztosítéka a Porta jóindulata, cselekedeteinek vezérlő elve pedig – számos kortársához hasonlóan – mindent felülíró államérdek volt. A kor uralkodóira és főembereire jellemző szenvedélyeknek nem hódolt, az államvezetés minden érdeklődését kielégítette, és egész életét betöltötte. Eredményekben bővelkedő uralkodását számos magyar író örökítette meg. Köztük Móricz Zsigmond erdélyi trilógiájában (Tündérkert, 1921); A nagy fejedelem, 1927; A nap árnyéka, 1934).

Végrendeletében Bethlen Bocskaihoz hasonlóan utat kívánt mutatni népének. Legfontosabb tanácsa a törökkel való jó viszony fenntartása volt.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (205—207. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9