Cark Orff

Carl Orff – zeneszerző, zenepedagógus

Közzétette:

 

 

A Carmina Burana nagyon érzéki, találékony és változatos zene

Carl Orff munkásságának sokszínűségében a középkori misztikus játékok, a bajor gyökerű népmesék és a görög tragédiák gazdag és képzelet-dús ötvözete érezhető, s ezzel a 20. század egyik legkülönlegesebb művészi alakja lett. A mesék az ihlet véget nem érő forrását jelentették Orff számára.

Cark OrffMegzenésítette Szophoklész Antigoné és Oidipusz című műveinek Hölderlin-féle fordítását is. Az előbbit az 1949-es Salzburgi Fesztiválon, utóbbit 1959-ben mutatták be először. Ezzel a munkájával a zenés színház egy teljesen új formáját alakította ki: Orff azon a véleményen volt, hogy „csak egy olyan munka, mint Aiszkhülosz Prométheusza… tudná ezt a fejlődést folytatni”. 1968-ban mutatták be először ennek a megzenésítését; és a zenei színház történelmi eseményekén ünnepelték, de ezzel együtt sokan értetlenséggel fogadták.

A Carmina Burana középkori versgyűjtemény megzenésítése kétségtelenül Orff karrierjének csúcsa volt. „A szerencse vezérelt akkor, amikor egy würzburgi antikvárium katalógusa a kezembe került, amelyben egy olyan címet láttam meg, amelynek varázsa azonnal magával ragadott: Carmina Burana.” Carl Orff így emlékezett vissza arra, ahogy felfedezte a Benediktbeuren kolostorának kéziratát, amely legismertebb munkájának alapját adta. Művének első, 1937-es frankfurti bemutatója után Orff azt tanácsolta kiadójának: „Most már tűzbe dobhat mindent, amit eddig alkottam, és amit szerencsétlenségére kiadott.” A Carmina Burana nem aratott osztatlan sikert abban az időben. Kritika érte a latin nyelv „érthetetlensége” és a csipetnyi „diszharmonikus hangulata” miatt.

Zenei alkotásai mellett nevét őrzi az Orff-Schulwerk modell, amelyet 1935-ben kezdett el kidolgozni Gunild Keetmannal közösen; s mára több mint 30 országban alkalmazzák. Ez a tanulási módszer fejleszti a zenei tudást: az éneklésen, hangszeren játszáson, nyelven és mozgáson keresztül. Fontos volt számára, hogy a zenét ne csak eljátsszák, hanem kreatívan, aktívan részt vegyenek annak alakításában, szerzésében, készítésében és előadásában is.

Forrás: József Attila Könyvtár Dunaújváros (1895. július 10-én született Carl Orff)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s