Minden év május 17-én, a nemzeti ünnepen magasra csap a norvégok hazaszeretete: számlálhatatlan kék-fehér-piros zászlóval emlékeznek meg az 1814-es alkotmányról.
Az mondják, legkedvesebb szavuk: „Norvégia” vagy „norvégek”. Mindenesetre szívesen, leplezetlenül tesznek tanúságot nemzeti érzelmeikről. A hatalmas ország 5,3 millió lakója mégsem nacionalista. Nincs bennük semmiféle ellenséges érzés az idegenekkel szemben. ; a norvég még mindig békeszerető nép. Erre kötelezi őket a Nobel-békedíj is, melyet minden évben az ország fővárosában, Oslóban osztanak ki.
Oslo Norvégia fővárosa, egyben az ország legnagyobb városa
A norvégok évszázadokon át küszködtek és nélkülöztek. Most, hogy a kőolaj és a földgáz segítségével vitték valamire, annál jobban ragaszkodnak nemzeti jelképeikhez s büszkék elődeikre.
A vikingek 1000 évvel ezelőtt félelmet és rémületet keltettek Európa partjain. Ezek a merész hajósok nyitott hajóikon eljutottak Izlandba és Grönlandba s fél évezreddel Kolumbusz előtt „felfedezték” Amerikák. Félelmet nem ismerő mivoltukat a norvégek az elmúlt 100 évben híres felfedezőkkel bizonyították: Roald Amundsen volt az első ember a Déli-sarkon, Fridjof Nansen „Fram” nevű hajójával évekig az Északi-sarkvidék jegében sodortatta magát, Thor Heyerdahl pedig a „Kon-Tiki” expedíciókkal lett világhírű.
Vörösen izzik a fjell a téli napfényben. Norvégiára a fjordok mellett a fjellek, ezek a kopár, tundranövényzettel benőtt hegyek és felföldek jellemzők.
A világtörténelemben a norvégek a vikingek kora után csak alárendelt szerepet játszottak. 1380-ban Norvégia és Dánia egyesült – így is maradtak 400 évig. 1814-ben a napóleoni háborúk után Dániának le kellett mondania Norvégiáról Svédország javára, amely azonban széles körű önkormányzatot biztosított az országnak.
Igazán független Norvégia csak 1905 után lett: Károly dán herceget választották királyukká, aki a VII. Haakon nevet vette fel: annak a VI, Haakonnak az utódát akarták benne látni, aki alatt 1380-ban Norvégia elvesztette függetlenségét.
Oslo látképe Ekebergből nézve
A fiatal államnak tehát ősi hagyományai vannak, s egyetlen norvég sem szereti, ha azt mondják, hogy hazájának „csak” jelenkori történelme van. A norvégek patriotizmusa éppen úgy gyökerezik az ország múltjában, mint abban a megbecsülésben, amelyet az elmúlt évtizedek során vívtak ki maguknak. Mélységesen tisztelték korábbi uralkodójukat, az 1991-ben elhunyt V. Olaf királyt; nem utolsósorban azért, mert a második világháborúban – akkor még trónörökösként – ő vezette az ellenállási mozgalmat a német megszállók ellen.
Forrás: Ezerarcú világunk – Európa (278. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1991 ISBN 963 7961 04 6 ISBN 963 7961 06 4