Közzétette:
Szőnyi István: Dunakanyar Zebegénynél, 1927, Olaj, vászon, 120 x 100 cm, Magántulajdon
Miközben Aba-Novákék Felsőbányán dolgoztak, addig Szőnyi immár végérvényesen letelepedett Zebegényben, hogy a falu és a környező táj 1960-ban bekövetkezett haláláig művészetének legfontosabb ihletője, motívumforrása is legyen. Festészetének központi motívuma a szinte kimeríthetetlen festői témát kínáló Dunakanyar lett, amelyet a legkülönbözőbb típusú ábrázolásokon dolgozott fel. Az előtér-háttér kontrasztját, a függőleges kompozícióból adódó feszültséget a művész más ábrázolásain is, grafikáin is kipróbálta.
Szőnyi István (született Schmidt; Újpest, 1894. január 17. – Zebegény, 1960. augusztus 30.) festőművész és grafikus.
Tanulmányait Ferenczy Károly mellett kezdte, majd a háború után Réti Istvánnál folytatta. 1920-ban rendezte első kollektív kiállítását az Ernst Múzeumban. Kiállításának átütő sikere volt, a Szinyei Társaság tagjává választotta és nagydíjjal tüntette ki. 1924-ben rendezte második gyűjteményes kiállítását.
Korai műveiben az expresszív drámaiságot és atmoszferikus plein air festés egységét kereste. E műveivel igen erősen hatott kortársaira, számosan indultak az ő nyomdokán. A húszas évek végén Zebegényben telepedett le, akkor érdeklődése mindinkább az atmoszferikus problémák fel fordult, és a nagybányai tradíció továbbfejlesztéséből alakította ki sajátos művészi formanyelvét, amelyet a napfényjárta színek, lágy tónusok és passzív, meditatív líra jellemeznek. E stílusa a két világháború közti ún. posztnagybányai festőstílus jellegzetes terméke. Humánus szemlélete, lírai érzékenysége révén a kor egyik legharmonikusabb életművét alkotta meg.
Zebegényben dolgozott, a falu népét és a Duna-kanyar varázsos szépségét jelenítette meg kompozícióin. Zebegényi este (1928), Zebegényi temetés (1928), Anyám (1930), Eladó a borjú (1922), Este (1934), Udvaron (1935), Hazafelé (1938) c. művei e főként temperatechnikával festett sorozat jellegzetes termékei. A harmincas évek végén barátaival, Bernáth Auréllal, Berény Róberttel megalapította az ún. Gresham baráti asztaltársaságot.
Művészetét több ízben jutalmazták különféle díjjal, így 1930-ban a Ferencz József jubileumi díjat, 1933-ban az állami kis aranyérmet, 1939-ben az állami nagy aranyérmet és Bécs város nagydíját nyerte el. A negyvenes években egyházi megbízatásokat is kapott. Győrött az új-nándorvárosi templom freskóit festette. 1943-ban készült el a Kerti pad, 1945-ben pedig a Kútnál c. temperaképe. Plein air szemléletű képei sorát 1945 után Krumpliszedők (1950), Malomudvar (1952), Fuvaros (1951) c. képeivel folytatta, de emellett nagyobb monumentális feladatokat is vállalt. Élete utolsó nagyszabású munkája a csepeli posta secco faliképe (1955-56).
1938-tól kezdve haláláig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Számos fiatal művész követte sajátos stílusát. Zebegényben volt műtermében emlékmúzeumot rendeztek be.
Forrás: Képzőművészet Magyarországon (hung-art.hu)
Lighthouse 