Szőnyi István emlékezete

Közzétette:

 

 

121 évvel ezelőtt született Szőnyi István festő és grafikus, a posztnagybányai iskola vezető művésze.

 

Szőnyi István

Szőnyi István (szül. Schmidt István, Újpest, 1894. január 17. – Zebegény, 1960. augusztus 30.) festőművész és grafikus.

Új Klasszicizmus

Az 1910-es évek második felétől kezdve Európa-szerte megfigyelhető egy bizonyos visszafordulás a klasszikus kompozíciók és mitológiai ihletésű témák felé. Mindez összefüggésben volt a háború okozta válsággal, valamint az avantgárd és expresszionizmus formabontó törekvéseinek kifulladásával. A neoklasszicizmus fő művészi problémája volt a tér háromdimenziós, érzéki voltának visszanyerése és az ember helyének megtalálása ebben a világban. Az 1920-as évek neoklasszicizmusát a szilárd tömegek, a formák statikus egyensúlya, a tér alapvetően természeti térként való felfogása jellemzi (folyóparti tisztások, erdők, mezők, ligetek), illetve az ember politikától és történelemtől független, egyetemes vonásainak megmutatása – elsősorban az aktkompozíciók és mitológiai témák révén. A stílust olyan, az 1890-es években született művészek művelték, mint Szőnyi István, Patkó Károly, Aba-Novák Vilmos, vagy Korb Erzsébet. A művészcsoport, amelyet már a kortársak is Szőnyi-körnek neveztek, az 1920-as évek végére elveszítette összetartó erejét, s tagjaik stilárisan eltérő utakon indultak tovább.

Művészcsoportok: A Gresham-kör

esernyok_300x469Az 1930 körüli években a Gresham kávéházi asztala körül alakuló társaság művész-magját Bernáth Aurél mellett Berény Róbert, Szőnyi István és Egry József festőművészek, valamint Pátzay Pál szobrászművész alkották. De nemcsak művészek, hanem művészettörténészek és műgyűjtők is megfordultak a körükben, sőt, a magyar műgyűjtés történetének legbátrabb és leginnovatívabb szereplői, mint például Oltványi Imre, Fruchter Lajos vagy Radnai Béla, akik épp a Gresham-kör műveinek gyűjtésével adtak rangot a modern kortárs művészet gyűjtésének. Az 1925 körüli években Berénynél, Bernáthnál erőteljes alkotói válsággal kísérve, Egrynél, Szőnyinél a korábbi munkásságukra szervesebben ráépülve következett be a fordulat, amelyet egyszerűen a természethez való visszatérésként értékelhetünk. Alapvetően lírai beállítottságú természetfestészetük azonban mégsem tekinthető sem a XIX. századi naturalizmus, sem az impresszionizmus, sem a sokkal teoretikusabb posztimpresszionizmus folytatásának. Művészetükben ugyanis a látvány mindig emlékek hordozója: tárgyaik, motívumaik mintha a valóság és az emlékezet határán állnának. Ez az érzékenység, ez a rezignált és feszült finomság egyszerre fakad az addig érvényesnek hitt művészi világkép megrendüléséből éppúgy, mint a politikai rendszer összeomlásából. Bernáth Aurél küzdelmes évek során talált rá új, természetelvű festészetére, melynek a látvány pontos és részletes megfigyelése éppúgy sajátja, mint a szilárd kompozíció. Rezignált, finom kompozíciói mintha csak régészeti leletek lennének, melyekről gondos restaurátor-kezek hántották le évszázadok rájuk rakódott rétegeit. Minden áttetsző, minden töredékes, de csak annyira, hogy a motívum szilárd szerkezete még érzékelhető maradjon. A Greshamhez kötődő évei tekinthetők Berény Róbert legtermékenyebb festői korszakának. Tájakat, enteriőröket, zebegényi otthonának, kertjének részleteit festi. Az erős közelnézetből, kissé dülöngélő perspektívából ábrázolt tárgyak képében mintha Berény életfilozófiáját látnánk megformálódni: „Történjék, aminek történnie kell”.

egry-jozsef-aranykapu_600x464

Egry József: Aranykapu (Balatoni fények), 1943-44. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria

 

Egry József az 1920-as évektől figyelmét szinte kizárólag a Balatonra irányította. A táj topográfiai jellegű rögzítése helyett azonban a víz és fény festői megragadása izgatta. Szőnyi István festészetének központi problémája a figurális csoportkompozíció volt. A csoportfűzés változatossága, dinamikája, sablonoktól és erőltetett pózoktól mentes természetessége teszi Szőnyi festészetét minden újszerűsége mellett klasszikussá. Az Esernyők is elsősorban izgalmas és meglepő kompozíciója miatt foglal kitüntetett helyet az életműben. Szinte minden képi elem, beleértve a keskeny képformátumot is, a függőleges irányokat hangsúlyozza, sőt, az erős felülnézet gyakorlatilag a horizont hiányát, s ezáltal a térérzékelés labilitását eredményezi. A Gresham köre persze jóval népesebb festőtársaságot jelentett. Alkalmasint oda tartozott Czóbel Béla, Derkovits Gyula, Elekfy Jenő, Szobotka Imre, Márffy Ödön, Dénes Rudolf, s mások is.

Írta: Bellák Gábor

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (309-311. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével

 

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s