Karoly Vagyoczky

A grafikusművész

Közzétette:

 

 

A legszerényebb ember, akivel valaha is találkoztam. Képzőművészeti Főiskolát végzett. Harmincéves korában került a Pénzjegynyomdába grafikusként, ahol Horváth Endre Európa-hírű grafikus volt a mestere. Hét évvel később már a nyomda művészeti osztályának vezetője. Nem akármilyen csapat dolgozott ott, köztük négy Munkácsy-díjas művész. Vagyóczky Károlyról írok. Művei hosszú évekig megtalálhatók voltak mindannyiunk zsebében. Ugyanis ő volt bankjegyeink tervezője. A nevét is elolvashattuk minden papírpénzen del. et sc. (delineavit et sculpsit) utótaggal. Annyit jelent, hogy tervezte és metszette. Műalkotásaikat több száz éve így írják alá a grafikusok.

 

Karoly Vagyoczky

Vagyóczky Károly (Budapest, 1941. szeptember 21. –) magyar alkalmazott grafikus, bélyegtervező, számos forint bankjegy tervezője.

Elsőre került be a főiskolára. Két évet festőszakon végzett, majd átment grafikusnak. Tehetségét és szorgalmát bizonyítja, hogy harmadévesen már demonstrátor, a gyakorlati órákon a tanárt segítő, a gyengébbekkel foglalkozó hallgató. Diploma után aktív képzőművész lett, részt vett a művészeti közéletben, Erről később sem mondott le, amikor főállású grafikus lett. Részt vett grafikai biennálékon, Firenzéből aranyéremmel tért vissza.

 A Pénzjegynyomda különleges munkahely volt, a világ minden tájáról érkeztek szakmabeliek, akik ott képezték magukat tovább. Vagyóczky és csapata bankjegyeket tervezett más országok nemzeti bankjainak  megrendelésére, készítettek útlevelet, részvényt, még „ex libris” grafikákat is a könyv szerelmeseinek.

Autonóm grafikai, illusztrátori munkássága is jelentős. Számos magyarországi kiállítása mellett tárlatokon mutatkozott be Bécsben, Bolognában, Krakkóban, Berlinben, Hamburgban, Rómában, Pozsonyban és Zágrábban.

 

1000 HUF 10 000HUF

Hunyadi Mátyás arcképe az ezerforintoson, Vagyóczky Károly műve | Szent István király arcképe a tízezerforintoson szintén Vagyóczky Károly műve

Nyugdíjba vonulása után tanítványa Pálinkás György grafikus művész tervezte a bankjegyeket, de az arcképek (Rákóczi Ferenc, Mátyás király, Bethlen Gábor, Széchenyi István, Szent István, Deák Ferenc) Vagyóczky alkotásai. Akit a bélyeggyűjtőknek nem kell bemutatni. 1977-1993 között minden évben tervezett bélyegeket, sorozatokat, blokkokat.

Láng Róbert – EuroAstra

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s