Páger Antal

Színészlegendák

Közzétette:

 

 

Életem első harmadában a szórakozást illetően a mozi vezette a listát. Rekordszámú magyar film készült a múlt század harmincas éveiben, a tucatművek mellett igen sok, igényes művészi alkotás is született. A családok többségében természetes volt, hogy minden új magyar filmet megnéztek, ez is a hétköznapi kultúra részéhez tartozott.

A sok kiváló magyar művész közül is kiemelkedett két színészfejedelem, Páger Antal (1899—1986) és Jávor Pál (1902—1959). Igazi sztárok voltak. Nemcsak a gázsijukat illetően, hanem népszerűségük és nagyszámú rajongójuk nyomán. Págernek Budapesten, a XII. ker. Tamás utca 40., Jávornak a II. ker. Pasaréti út 8. szám alatt volt pazar villája hatalmas kerttel.

Páger AntalPáger Antalnak a filmek mellett természetesen jelentős színpadi alakításai is voltak a Vígszínházban és a Magyar Színházban. De elsősorban filmsztár volt. 1945-ben belügyminiszteri rendelettel mind a 112 filmjét indexre tették (vetítését betiltották), azzal a képtelen váddal, hogy irredenták. Ugyanebben az évben a színész emigrált, először Franciaországban, majd Argentínában telepedett le, Kiválóan festett, a festményei eladásából élt jómódban feleségével és két lányával.

 

Jávor PálJávor Pál a Magyar Színházban és a Renaissance Színházban játszott, e mellett 80 filmben kapott főszerepet. Remekül énekelt és táncolt. Ismert volt baloldali kötődése. A német megszálláskor a Gestapo Sopronkőhidára hurcolta, majd börtönbe vetette. A szövetséges hadsereg szabadította fel. Mindezek ellenére a háború után mellőzték. Az ő filmjeit is indexre tették. „A fiatal magyar demokráciának nem kellenek sztárok.” 1946-ban elhagyta az országot, az Egyesült Államokba ment. Kisebb filmekben kapott szerepeket. (pl. a világsztárokkal készült „80 nap a Föld körül” c. amerikai monstre filmben. Portás volt egy rövid filmrészletben).

Párhuzamos életek. Nagyjából egyidősek, mindketten saját erejükből és tehetségükkel lettek sztárok, mindkettejüket elüldözték hazájukból. A közös sors folytatódott. 1956 nyarán kissé enyhült a politika, Megbocsátották a soha el nem követett vétkeiket és hazatérhettek. Sőt, némi huzavona után Páger a régi (államosított) villáját is visszakapta, Jávor nem. A rendszer már akkor s kiszámíthatatlanul működött.

Színházban soha nem láttam a két művészt. 1957-ben azonban csoda történt. Egy héten belül mindkettőt láthattam színpadon. Págert a Vígszínházban, ahol Molnár Ferenc „A hattyú” c. darabjában Albert herceget, a trónörököst alakította. Jávort pedig a Kamara Varietében (ma. Játékszín, Teréz körút 48.) egy esztrádműsorban énekelt néhány dalt. Egyik a híres „Egy tisztes őszes halánték, a nő számára ajándék” volt.

A hosszas vastaps mindkét esetben kitört.

Láng Róbert – EuroAstra

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s