Kemal Atatürk, 1933

Atatürk forradalma

Közzétette:

 

 

Musztafa Kemal pasa, akit Atatürknek – A törökök Atyjának neveznek, még mindig mindenekfelett álló nemzeti hős, nélküle nem létezne a modern Törökország. Az Oszmán Birodalom összeomlását ő elsősorban az erős iszlám hagyományok, a középkori, merev törvénykezés és vallásosság rovására írta. Kemal Atatürk, 1933Miközben a modern nyugati nacionalizmus eszméit a távoli anatóliai falvakba is eljuttatta, arra is volt ereje, hogy Görögország és a győztes hatalmak csapatait, amelyek az első világháború után betörtek az országba, kiűzze a mai Törökország területéről. A hős magasra emelte a fiatal Török Köztársaság zászlaját, megtiltotta a fátyol és a fez viselését, az arab helyett bevezette a latin betűs írást, bezárta az iszlám főiskolákat, és modern egyetemeket alapított. Lerakta az ország iparosodásának alapjait.

Ez azonban felülről bevezetett forradalom maradt, „Törökök, legyetek büszkék és dolgozzatok” – Atatürk jeles mondásai és mellszobrai gyárakat, irodákat és iskolákat ékesítenek ma is. Személyének , illetve művének bírálata vagy megsértése büntetendő cselekmény. Az államalapító abszolút tekintélyében világi formában tovább él az iszlám gondolkodás, megmaradt az engedelmességre és a vallási dogmákra épült társadalmi szerkezet. Ez még a modern politikai intézményekben is érezhető. A demokráciáról, az emberi jogokról, pártokról és toleranciáról alkotott török felfogássokkal erősebben kötődik az iszlám-oszmán történelmi hagyományokhoz, mint nyugati eredetükhöz, a felvilágosodáshoz.

Forrás: Ezerarcú világunk – Európa (410. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1991 ISBN 963 7961 04 6 ISBN 963 7961 06 4

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s