Bertolt Brecht

Bertolt Brecht német drámaíró

Közzétette:

 

 

Amikor 1928-ban az akkor harmincéves Bertolt Brecht zenés komédiája, “A koldusopera” sikert és botrányt aratott, a polgári és a kommunista kritika szinte egybehangzóan marasztalta el. Egyik oldalról kommunistának, a másik oldalról burzsoá anarchistának ítélték. Ebben-abban mindkét kritika helytálló is volt, de azoknak is igazuk lett, akik remekműnek ítélték.

A szerző akkor már ismert író volt a német olvasók körében, verseiről, színháztudományi cikkeiről, már egy-egy színpadi művéről is vitáztak. A németül olvasók külországokban is hol lelkesedtek érte, hol indulatosan tiltakoztak ellene. A müncheni és berlini kabarékba látogatók azt is tudták, hogy kitűnő mandolinművész, aki homlokába fésült hajjal, kopott ruhában maga írt dalokkal gúnyolja a fennálló társadalmi rendet, vagy lázadásra biztatja az elkeseredetteket. Néhány színház vezetője azt is felismerte, hogy alaposan képzett szakembere a drámairodalomnak és színházművészetnek, érdemes tehát felfogadni dramaturgnak. És ha már szakemberként ott volt a színháznál, akkor a rendezők is munkatársul fogadták a nagy műveltségű és nagy fantáziájú fiatalembert. Azt azonban nehéz volt egyértelműen megállapítani, hogy hová is tartozik a kor művészeti törekvései között.

Bertolt Brecht

Bertolt Brecht (Augsburg, 1898. február 10. – Berlin, 1956. augusztus 14.) német drámaíró, költő

Élete eddig is változatos volt. Ízlése és stílusa szertecsapongott. Gazdag családja gondtalan ifjúságot biztosított a számára. Apja egy nagy papírgyár főrészvényes igazgatója volt, aki igyekezett minél jobb nevelést és korlátlan tanulási lehetőséget adni fiának. Szorgalmas és érdeklődő tanuló is volt, de szűknek érezte az otthoni és az iskolai fegyelmet. Az első világháború kezdeti éveiben pacifista versekkel a háború ellen izgatta iskolatársait és fordította maga ellen a tanárait. Csak az apai vagyon és tekintély mentette meg attól, hogy ki ne csapják a gimnáziumból, sőt a fenyegető rendőri eljárástól is. Mikor a középiskola elvégzése után orvostanhallgatónak iratkozott be, szűk irodalmi körökben már tudomásul vették a tehetséges ifjú költőt. Korai értékelését elősegítette, hogy a divatos, akkoriban meglepően modern költőnek és drámaírónak ítélt Franz Wedekind felfedezte és barátságába fogadta. Ő járt közben a folyóiratoknál, hogy közöljék verseit.

Ezek a fiatalkori költemények máris formabiztosaknak hatottak, de szinte egyszerre különböző hatásokat fogadtak magukba. Már korán meglepően nagy műveltsége volt. Német anyanyelvén kívül máris jól tudott franciául és angolul. Ugyanúgy hatott rá az angol Rudyard Kipling romantikus hőskultusza, a francia Arthur Rimbaud szimbolizmusa, a divatos hazai Wedekind váratlan témákat és nyelvezetet hajszoló módszere, és legerőteljesebben a hajdani francia Villon társadalmon kívülisége. Erőteljes sikereket hozott számára még évekig, hogy amikor Villont akart fordítani, valójában újraélte a reneszánsz költő témáit, háborgásait a jelenkorra vonatkoztatta. Ez a Villon-átköltés később diadalmasan érvényesült a “Koldusopera” versbetéteinél. Kabarédalai is jórészt ebben a stílusvilágban keletkeztek. Itt és később is a megfelelő zeneszerző Kurt Weil lett, akinek ízléséhez pontosan illett Brecht költészete. Orvosi tanulmányai azonban nem elégítették ki. A háború utolsó évében még besorozták katonának, és tekintettel medikus voltára katonakórházban szanitécként szolgálhatott. Mire a háborút vesztett Németországban visszatért az egyetemre, hamarosan hátat is fordított orvosi céljainak.

Akkor már túl volt huszadik életévén. Jelentékeny és máris nagy jövő előtt álló írók, költők társaságába került. Wedekind körében ismerte meg a már akkor világhírű Thomas Mannt, aki hamarosan nagyra tartotta. Egy életre barátkozott össze Lion Feuchtwangerrel, aki ugyancsak nagypolgári otthonát hagyta el a forradalmi eszmékért, és lett hamarosan a század egyik legjelentékenyebb történelmiregény-írója. Társaságukba tartozott Johannes Robert Becher, aki görög és latin versformákban újklasszikus költőnek számított, hogy később, a nácizmus elől emigráló, eleve is forradalmi lelkesültségű írástudó a Szovjetunióban kommunista meggyőződésre váltson át. A nemzetközi munkásmozgalom révén világhíres példája lett a “szocialista klasszicizmus”-nak.

Az se mellékes Brecht útján, hogy ebben az írói-költői körben barátkozott össze Karl Valentinnel, a bizarr ötleteket ontó kabaréköltővel, aki nemcsak ösztönözte a szatirikus költészetre, hanem be is vezette a kabarék színpadjaira. – Párhuzamosan irodalmi fejlődésével hamar ismerték el dramaturgiai szakértőnek, annyira, hogy a kor két legnagyobb színházi rendezője, Reinhardt és Piscator örömmel vette maga mellé. – Körülményei folytán természetes, hogy el kellett érkeznie a drámaíráshoz. Kezdetben bűvészkedve néhány nap alatt írt színjátékokat, szellemesen, de gyakran felettébb trágár kifejezésekkel tűzdelten. Ezeken a színházi emberek jól mulattak, de előadásra még nem tartották alkalmasnak. De semmit nem késett. Már 1919-ben, huszonegy éves korában írta “Dobszó az éjszakában” című egyszerre költői és szatirikus színpadi játékát a háborúból hazatértekről. Ez színre került és sikere volt. Mellette több verseskönyve is megjelent. Dramaturgiai szakcikkeket is írt.

A húszas években már közismert írónak-költőnek számított. A kritika azonban nagyon ellentétesen ítélte meg. Ennek nemcsak sítlusváltása, ellentétekbe csapása volt az oka, hanem még inkább az, hogy filozófiai és politikai világnézete többfelé jelölte ki helyét. A vallásos áhítat és a vallástalan indulatosság közt, a szocializmus, anarchizmus, polgári liberalizmus közt nemcsak ingadozott, hanem olykor úgy tűnt, hogy egyszerre vállalja az ellentétes véleményeket. Formái is ide-oda lengtek a szigorú formaművészet, a szimbolista hangulathullámzás és a néha már anarchisztikusnak ható szabad versek között. Volt úgy, hogy imádságot írt, volt úgy is, hogy minden hit ellen fordult. Lelkesedés, emelkedett kifejezésmód és trágárság váltogatta egymást költészetében. És amikor a “Koldusoperá”-val elérkezett a világsiker, többféle politikai álláspontot, többféle stílust, többféle filozófiát, sőt többféle műfajt lehetett belemagyarázni.

“Koldusopera” témája szerint átköltés, vagyis egy klasszikus angol szatirikus játék elmesélése merőben új szempontok szerint. Az eredeti mű írója John Gay, a franciákat is megelőző angol felvilágosodás írójának-költőjének mulatságos műve. A XVII. évszázad végső negyedében és a XVIII. század első évtizedeiben élt szerző a kor legnagyobb angol íróinak – Swiftnek, Pope-nak – jó barátja, eszmetársuk az ésszerűség meggyőződésében és a kritikai, olykor szatirikus szellemben. Műve a korai kapitalizmus ma is felismerhető üzleti módszereinek haragos komikumba fordított tükre. Hőse az élelmes polgár, aki üzleti társulattá szervezi a koldusokat és a bűnözőket. Ebből az alapötletből formálta Brecht a maga vádló erejű komédiáját. És habár jobbról is, balról is indulatosan elmarasztalták, világsiker lett belőle. Kicsengése kétségtelenül inkább anarchista, mint szocialista.

Csak ezután, újabb szatirikus darabjai mellett kezdett egyre jobban érdeklődni a szocializmus és vele a marxizmus eszméi iránt. Végighallgatott egy kommunista szemináriumot is. Ezzel is úgy volt, mint oly sok mindennel: hitte is, nem is. Kommunista párttag még később, a Szovjetunióban se lett. Olykor azonban mindvégig hol marxistának, hol kommunistának mondotta magát, miközben a kommunisták sokáig elfordultak tőle. Csak amikor Gorkij “Az anya” című regényét meggyőző lelkesedésű, lírai szépségekkel teljes színművé dramatizálta, ezt sikeresen bemutatták Moszkvában is. Meg is hívták, rövid időre el is ment, munkatársa lett egy német nyelvű ottani folyóiratnak is, de hamarosan hazatért, hogy színpadról és újságokban harcoljon a már jól felismerhető fasiszta veszedelemmel. Ekkor egymás után írta agitációs, gyakran szájbarágó hosszabb-rövidebb “tandrámái”-t. A reformáció korabeli “hitvitázó drámák”-ra emlékeztetett ez a műfaj. Időszerű politikai izgalmakat is keltett velük, de az azonnal megszólaló ellentmondások mára még érvényesebbek, mint akkor. Olvasva néha mulatságos korképnek hathatnak, de színpadról a mi számunkra rég elviselhetetlenek. Viszont tévesen kommunista művekként vették tudomásul polgárok is, nácik is. Amikor 1933-ban Hitler átvette a hatalmat, bizonyos volt, hogy nem lesz kegyelem a számára. Menekült is, a fordulat éjszakája utáni éjjelen sikerült átszöknie a határon. Élete ettől kezdve évekig vándorút. Csehszlovákia, Belgium, Svájc, innét Dánia fogadja szívesen, a darabjait is bemutatják. De nincs sehol maradása. Közben harcos antifasiszta drámákat ír. Legnevezetesebb a “Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban”. – Ez valójában 24 rövid egyfelvonásos: dermesztő pillanatképek a náci Németországból. Egyfolytában sohase szokták adni, kiválogatnak belőle öt-hat képet, ezt adják elő egy füzérben. Legnevezetesebb, dramaturgiailag is legjobb, kifejezetten Hitlert vádoló műve: az “Állítsátok meg Arturo Uit!” című szimbolikus, szatirikus tragédia.

A harmincas évek végétől Párizsban, majd az USA-ban él. Filmforgatókönyvekkel is kísérletezik, hasznos tanácsokat ad rendezőknek. Elég kevés drámáját adják elő. De ettől kezdve a háború végéig írja az irodalmi közvélemény szerint három legjobb drámáját. Előbb még Párizsban a “Galilei életé”-t, majd Amerikában a “Kurázsi mama és gyermekei”-t, és nem sokkal a háború vége előtt a “Szecsuáni jólélek” címűt (nálunk a színpadon játszott fordításnak “Jó embert keresünk” a címe). – Ezek egyrészt szerkezetileg a legközelebb állnak a hagyományos dráma formáihoz, másrészt itt tudja legharmonikusabban a művekbe illeszteni műfaji újításait. Az újítások közt a legfontosabb az “elidegenítési effektus”. Ez a kibeszélés módszere, amikor közbeszólás, betétdal, feliratos táblákon magyarázó szöveg inti a nézőket, hogy ne érzelmeikkel, hanem józan értelmükkel vegyék tudomásul a darab eszmei mondanivalóját. Ez már megkezdődött a “Koldusoperá”-ban is, teljes következetességgel azonban ekkor és ezekben a művekben valósul meg.

A Galilei-dráma egy tökéletesített és valóban lélekhez is szóló tandráma. A tudós erkölcsi szilárdságáról, erkölcsi magatartásáról, de ha kell, okos titkolózásáról van szó a nagy fizikus gazdag életében. Szimbolikus példázatnak is, hiteles történelmi drámának is tekinthető. És még ennél is történelmibb, de jelenre is aktualizálható a Kurázsi mamáról szóló nagy távlatú dráma, amelyen még Schiller Wallenstein-trilógiájának a hatása is érezhető. Ennek a nagy történelmi drámasorozatnak az első része a “Wallenstein tábora” című hosszú egyfelvonásos. Ennek az egyik szereplője “Mutter Courage”, azaz Kurázsi mama, a tábor okos markotányosnője, aki jó üzletet lát a háborúban. Brecht őt állítja drámájának középpontjába. Gyermekeiért lohol, ravaszkodik, csal. Végül azonban mindenben csalódnia kell. A háttér, mint a Wallenstein-drámákban, a harmincéves háború. Sok színen játszódó, fordulatos cselekményű, szemléletes jellemekkel felépített igazán hatásos dráma. Egymásba rejtett stíluselemek teszik különbözően értelmezhetővé a hatásos darabot. A rendezőnek kell eldöntenie, hogy schilleri klasszikus történelmi drámafajtának formálja-e, vagy a tragédiák szatírájának, vagy esetleg jelenre utaló pszichológiai drámának. Mind a három esetben kitűnő színpadi játék.

A háború után egyhamar nem tud hazamenni. Németország egyelőre nem engedi haza. Csak amikor kettéválik az NSZK és az NDK, a szocialista Kelet-Németország nyitja ki előtte a határokat és a lehetőségeket. Feleségével, legjobb, leghűbb élet- és munkatársával, Helene Weigellel, a nagy hírű színésznővel úgy költözik Berlinbe, hogy színházat alapítanak, s ennek igazgatója, rendezője Brecht. 1949-ben indul a nagy hatású műintézet. Még hét éve van hátra, 1956-ban fog meghalni, 58 éves korában. Írni alig van ideje, a színházszervezés, a rendezés, az elméletek bővebb kifejtése ideje nagy részét elviszi. Mégis, ekkor a pálya vége felé alkotja meg legjobb, legszebb, legmaradandóbbnak ítélhető drámáját, a “Kaukázusi krétakör”-t. Az anyaságért vetélkedő két asszony küzdelme az Ótestamentumból ismert Bölcs Salamon ítéletéből, az azóta világszerte újjászülető vándortémából születik az a kínai, örmény és grúz elemekből kikristályosodott kaukázusi meseváltozat, amely témája lesz ennek a nagyon bölcs, igen érzelmes, hatásosan felépített drámának. Példázat? Az is. Társadalom- és lélekábrázolás? Az is. Gyönyörködtető mesejáték? Az is. Talán még több kérdést is lehetne feladni és mindegyikre ezt felelhetnénk: az is.

De hát Bertolt Brecht egész életművéről megkérdezhetnénk, milyen is. És akárhány választ találnánk, az mind azt jelentené: az is.

Forrás: Hegedűs Gáza – Világirodalmi arcképcsarnok (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s