Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál 2016

Közzétette:

 

 

2016. július 7 – 10. 4026 Debrecen, Kölcsey Központ, Déri tér

Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál 2016

 

Hongkong, Indonézia, Japán, Lettország, Izrael, Olaszország, Németország… – csak néhány a 12 ország közül, ahonnan összesen 24 kórus érkezik. Július elején ismét énekszóval töltik meg Debrecen tereit a világ egyik legismertebb kortárs kóruszenei eseményén. Napközben a Kölcsey Központban zajlanak a versenyek, esténként pedig a Déri Múzeum parkját veszik birtokba a kórusok, hogy a színvonalas hazai folklór-előadásokat követően ízelítőt adjanak hazájuk népi hagyományaiból. Szabadidejükben az énekesek utcai villám-koncertekkel és jótékonysági hangversenyekkel kedveskednek kórházakban és idős-otthonokban, vasárnap délelőtt pedig a liturgiák menetét színesítik a város templomaiban. A világszínvonalú versenyprogram mellett, melyet a Bartók Rádió élőben közvetít, helyi kézműves termékek és ételek vására, hazai kottakiadók kitelepülése, szerzői találkozók, dedikálás és szakmai fórumok várják az érdeklődőket. A Kórusverseny és Folklórfesztivál az országos „Bartók 135” emlékév rendezvénye.

 

kórusfesztivál

Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál 2016

Info:

4026 Debrecen , Kölcsey Központ, Déri tér

GPS: 47.533963858222 | 21.621586859262

Forrás: programturizmus.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s