Kodolányi János – Debrecen

Közzétette:

 

 

A mi s ami lehetne

Amikor utoljára jártam Debrecenben, a kövezet hepehupás volt, a mellékuccák télen derékig sárosak, nyáron derékig porosak voltak, züllött, kétségbeesett képe volt Hajduság szívének. Szegény Debrecen is megszenvedte a román megszállást, a bizonytalan s majdnem állandósult átmeneti állapotokat. Nem lehetett programmot csinálni s nem lehetett a programmokat keresztülvinni.

 

Debrecen_Piac_utca_old

A Piac utca a 20. század elején

Ma Debrecen teljesen megváltozott, legalább külsőleg. Az uccák olyan tiszták, mint a márványasztal, a rossz kövezetet kitünő aszfalt váltotta fel, a sár és por egyre jobban kiszorúlt a városból s ma már a tisztaság és rend egyre távolabb nyújtózkodik a külvárosok felé. Mint csiga a szarvait, úgy nyújtja ki Debrecen az aszfaltos, kövezett utakat a perifériákra. Még egy-két esztendő s teljes lesz a rend és tisztaság, ami egy alföldi városban kétszeresen fontos, mert az Alföld víztelen, fátlan, dombtalan tájain a por és sár terjeszti legjobban a betegségeket. S a Hajduság szegény népe bizony rettenetes harcot vív a tüdővésszel s ebben a harcban eleddig a tüdővész diadalmaskodott.

S mennyi új épület! Ahol azelőtt kis házakat láttam, vagy üres telkeket, most nagy paloták emelkednek. Egyes régi épületeket átépítettek. Nincs az az elkényeztetett angol, vagy amerikai üzletember, aki jól ne érezné magát Debrecenben, aki meg ne találná a hideg-meleg vizet, a kényelmet és tisztaságot. Debrecennek nem kell szégyenkeznie, ha idegeneket fogad. Van hol hangversenyt adni Hubermannak, van hol vitaestéket, társas összejöveteleket rendezni, esetleg táncmulatságot, vagy politikai beszámolót is. Hogy lehetett ennyit építeni s úgy, hogy a városban senki sem sugdos panamákról, az bizonyítja, hogy érdemes ebben az országban dolgozni.

*

Debrecen valamikor büszkén emlegette, hogy ő »köztársaság«. Nehéz történelmi időkben szinte független államként védte jussát s békéjét ez a kemény, egyenes és nyílt város, bölcs, mindig mindent reális szemmel s higgadtan szemlélő polgárai megbirkóztak a történelem legsúlyosabb korszakaival s problémáival. Ezt kevés város mondhatja el magáról s ma, a háború és forradalom után is nem egy akad, különösen a Dunántúl, amelyre rátelepedtek az idegenből jöttek s nem ismervén a város karakterét, szűkebb érdekeit s polgárságának összetételét, a maguk másfajta elgondolásai irányába kényszerítették a városok lakóinak életét. Ezeknek semmi sem volt elég magyar s elég keresztény, senki sem volt elég »megbízható« s semmi sem ment elég »intranzigens« irányban. Ezek az idegenből jöttek, mihamar jó poziciókra váltották fel a történelmi események sanyarú csapásait, főkép azokban a városokban, amelyek multjuknál fogva inkább német szellemüek. Debrecen kemény harcot vívott az új politikai konjunktúra akarnokaival, s ez a harc hovatovább már túllépte a fair play határait. Ma is fájdalmasan emlékeznek a debreceniek a Nagytemplom emlékezetes meggyalázására s arra a Magyarországon is szokatlan incidensre, amely az egyik református templomban összegyült hívek s a rendőrség között zajlott le. A politikai ellentétek túlfütéséhez természetesen nagyban hozzájárult Debrecenben is az egyetem ifjúsága, a legtöbb efféle erőszakosságnak segédcsapata. Ez az ifjúság még ma sem riad vissza attól, hogy incidenseket támasszon a polgárság együttérzésének megbontására.

Általában az egyetem nagyon megváltoztatta Debrecen képét s társadalmi struktúráját. Kint a Nagyerdőn, a városon kívül, egész külön település az egyetem s mintegy négyszáz lelket foglal magában. Ez a négyszáz ember a maga külön életét éli, egymás között él társas életet s magába a városba csak szórványosan ereszkedik alá. A professzorok nem tartanak előadásokat, vitaestéket a városban s nem ragadnak meg minden lehető alkalmat, hogy a lakosság legszélesebb rétegei között hintsék szét tudásukat. Ami kultúrmozgalom lefolyik Debrecenben, azt részint a Zenekedvelők Köre, részint egy-egy lelkes, művelt s európai látókörü fiatal tanár buzgalma fűti. Oroszlánrésze van a kultúrkérdések felszínentartásában az Ady Társaságnak, amelyben Ady Lajost kitünő fiatal tanárok veszik körül.

Most azután megalakult a Tiszántúli Szépmíves Céh, az erdélyi mintájára. Ez elé a tömörülés elé reménységgel kell néznünk, mert a könyvek elterjesztésében s megkedveltetésében, valamint általános érdekű kultúrkérdések felszínen tartásában valóban nagy hivatása van. Jó lenne az efféle céheket az egész ország minden vidékén felállítani s az egyes céhek között együttműködést teremteni, előadók kicserélésével, országos irodalmi turnék egyöntetű megrendezésével stb. Ha eleinte csetlő-botló lépésekkel is, de haladna valamelyest az irodalom népszerüsítésének ügye. Garádicsok lehetnének ezek a céhek, amelyeken az író eljuthatna a tömegekhez…

Mondom: az egyetem szeparáltsága hozza magával, hogy még ma is idegen egy kissé a város testében. Ámde elég új intézmény, nem lehet csodálni, hogy Debrecen atmoszférájához nem tudott eléggé alkalmazkodni s hogy a debreceniek sem érzik még teljesen husuknak-vérüknek. Pedig ez a mai Debrecen már nem annyira pregnánsan hajdu és református, mint még az egyetem felállítása előtt volt. A híres kollégium elvesztette történelmi patináját, amikor kivonult az évszázados fészekből. A kollégium a református kultúra erőssége volt Debrecenben, ma már alig az. Általában mintha a jellegzetesen református szellem lassú visszafejlődésével lehetne ma számolni, mintha csendben, ám annál szívósabban folyna a láthatatlan katholizálás folyamata. Ma még erősen érzik a városon a református jelleg, s külsőleg is dokumentálódik ez azzal, hogy a Nagytemplom, a püspöki bérpalota dominálja az uccákat. Ma még Debrecenből hangzanak el országos politikai és gazdaságpolitikai kérdésekben a reformátusság állásfoglalásai, s a harci hangok is alkalomadtán, ha a reformált egyház érdekeit védelmezni kell. Debrecen református-liberális szelleme ma még igen nagy súllyal esik a mérlegbe. Ott székel a püspök mellett az Országos Református Lelkészegyesület fővezéri kara is, a falusi lelkészség véleményének s munkájának ez a döntő súlyú kifejezője. De az egyetem természetesen nem az a kemény református-liberális fellegvár, ami a kollégium volt. S magában a városban is egyre erőteljesebb vérkeringésbe kezd a katholikus szellem. Egy darab történelem – s milyen történelem! – sorvad itt, miközben a város nő, rendeződik és csinosodik. Pedig, hogy mit jelenthet a kálvinista liberalizmus ma s mit jelentett a multban, azt nem kell bőven fejtegetnünk…

*

Debrecen lakóinak nagy része ma is földdel bíbelődő ember. S mégis, a szociáldemokrácia kedvező fogadtatásra talált, főképen a nagy átalakulások idején, a forradalom bukása után. Ennek a jelenségnek a magyarázatát abban kell keresnünk, hogy a tűzzel-vassal intranzigens reakció olyan politikai eszközöket használt, amelyek a debreceni lélekkel semmiképen sem egyeztethetők össze. Amikor például a várost mintegy elválasztva a megyétől, idegen főispánt ültetett a kormány Debrecen tanácsa fölé s a tanács egyhangúan bizalmatlanságot szavazott a főispánnak, ő kijelentette, hogy a város bizalma nem érdekli, mert a kormány bizalmából ül a főispáni székben. Ennek az elvi álláspontnak a következménye volt azután egész sor olyan taktikai balfogás, amely a debreceniek türelmét végkép elvette. A függetlenségüket, évszázados önállóságukat és politikai szabadságukat érezték megtámadottnak. Ekkor lépett fel a választásokon a szociáldemokrata jelölt, még pedig tiszta gazdakerületben s nagy győzelmet aratott. Amint azután a politikai erőszakoskodások lassanként megszüntek, a gazdák is elszivárogtak e párt oldaláról, noha még ma is tekintélyes számban állanak mellette.

A munkanélküliek száma hozzávetőlegesen mintegy kétezer körül jár. Inkább több, mint kevesebb. Ez a szám megdöbbentően nagy. S akiknek van is földjük, vagy bérelnek, a legnagyobb nélkülözések között élnek. A napszámosok egy pengő husz-negyven fillért keresnek naponta. Vannak szép számmal szellemi munkások és munka nélkül. Mint hallottam, a város legutóbb mintegy nyolcvan embert alkalmazott «inségmunkára», de régebben még többet elhelyezett minimális fizetéssel. Ennyi munkanélküli ilyen nagyarányú városfejlesztés mellett!

Ez az óriási tömeg természetesen súlyos tehertétel a város gazdasági életében. Vannak ragyogó, ízléses boltok, vannak bankok, a gazdasági élet keringésének minden kerete, véredénye ki van építve, de alig csörgedez benne valami. Úgy láttam, az elevenség inkább csak látszat, mint valóság. Ha valamivel nyugodtabb is a légkör, jobbak az idegek, bizakodóbbak is az emberek, mint Budapesten, a termelési válság, mint súlyos, láthatatlan, de mérgező köd telepszik rá a lelkekre s terjeszti a pesszimizmust és a tehetetlenség érzését. A szinház mozihelyárakkal és kitünő művészgárdával tengődik. A leghősibb erőfeszítések is hiábavalóknak látszanak. De hiszen ez nem is lehet másként, amig csak néhány jobbmódú kereskedő, nagyiparos, – ami kevés van Debrecenben -, városi funkcionárius és állami tisztviselő, tanár engedheti meg magának (s akkor is csak szórakozásképen) a szinház látogatását s amig a kultúrateremtő elem: a nép, sivár gondokban töpreng odahaza, vagy az uccákon. Annyira monopolizálódott már a kultúrélet Debrecenben, hogy hovatovább el is tűnik. Mennél vékonyabb lesz a monopolizáló réteg, annál merevebb s haldoklóbb a szinház s ami a szinházzal összefügg: a könyvek és folyóiratok életszükséglet-volta.

*

A vonat fut az Alföldön, sivár s kietlen némaság s pusztaság mindenütt. Düledező tanyák, talajvizek, szík… Ilyenkor a vastag, fekete agyag ellep mindent. A kétkerekű taligát is négy bivaly húzza s mellette szalad a paraszt s kotorja a kerekekről a mázsás sárdarabokat. Fa sehol, százkilómétereken sehol. Mellettem ül egy kucsmás, nagycsontu, törökarcu csizmás paraszt. Beszédbe elegyedünk s elmeséli, hogy mióta nem vett csizmát, ruhát, kalapot. Hogy a disznóért milyen keveset adnak s mennyiért adják tovább a városokba. Hogy a búzáját nem tudja eladni. Igen értelmes ember, szóbahozza a Szovjet gabonatermelési programmját is. Világosan lát. S végül felsóhajt:

– Mondják, hogy térjünk át más terményekre. Hogy termeljünk rizst, vagy gyapotot, vagy isten tudja még mit. De mondja mán, ki tanít meg minket az újfajta termelisre? Ki ád magot, pízt hozzá? Mink csak búzát, rozsot, tengerit termeltünk, a nagyapánk is, az ősünk is. Csak ehhez irtünk mink mán. Ebbe meg belepusztulunk…

S Debrecent, ezt a gyöngyöt, ezt a szép és nemes várost körülveszi a fekete sár, a düledező tanyák hada s a rossz utakon négy bivaly vonszolja a taligát. A termény ott hever a falvakban, az elszállítás nehezebb ide a szomszédba, mint Kanadából Berlinbe. Az egész, végtelen kiterjedésű vidéken alig bánatoskodik néhány akác. Nincsenek rendes csatornák, amelyeken hajóval lehetne közlekedni. Hol a Duna-Tisza-csatorna pompás tervének megvalósítása? Álomvilág. Hol az Alföld befásításának lehetősége? Álom ez is. Nyáron nincs eső, a föld kemény, mint a szikla s a por betölti a tüdőket. Rombol a tüdővész, a szegénység, a reménytelenség. S ezen a földdarabon él a legnagyszerűbb fajta, a legértelmesebb nép s birkózik a halállal. Ezen a vigasztalan, kietlen sártengeren áll Debrecen, áll és csillog, élni akar és ragyogni akar, egy egész ország pompás dísze s középpontja akar lenni. Lehet is építeni, takarítani s csinosítani, lehet: kölcsönből. De egyszer meg kell itt állani minden életnek, ha nem tud életrekapni a vidék, a falu. A város sorsa, a nép sorsa, a magyarság sorsa: viruló, lüktető életet teremteni ott, ahol ma a kordék nyikorognak s ahol a fátlan sivatagban elvész az ember. Nagy átalakulás kell ide, traktorok kellenek, szövetkezetek kellenek, hatalmas erdők és kertek kellenek s kitűnő utak. Csak azután kerülhet sor magának a lerongyolódott falunak az újjáépítésére, a higiénikus házakra, a fürdőkre és a tisztaságra. Addig – minden csak látszat és levegőbe épített, természetellenes erőszak, amelynek össze kell omlania.

Hol van az a kor, ami elhozza mindezt? Amikor virító Paradicsomon robog át a gyorsvonat Budapesttől Nyiregyházáig, amikor fákban és vizekben gyönyörködhet a szem, gyümölcsök rengetegében, amikor a kitűnő utakon könnyedén robog a terményszállító alkalmatosság s a mezőgazdasági gépek elárasztják a ma néptelen területeket s ezek a gépek mindenkinek a rendelkezésére állanak s mindenkit kiszolgálnak? Amikor uszályok vonulnak a Tiszától a Dunáig, rakva a föld ajándékaival? Amikor nem lesz egy pengő huszért robotoló napszámos, az iskolák nem lesznek kénytelenek cipőt és keztyűt osztogatni a sápkóros gyermekeknek, amikor a tej mindennapi itala lesz a serdülő generációnak s a harangok nem búgnak a tüdővészben elhaltak felett szinte naponta? El kell jönnie ennek az időnek!

S Debrecen, ez a szerelmes-szép város, akkor indul majd neki igazán az életnek s akkor lesz valóban az, ami mindig volt s aminek lennie kellene ma is, ha tudna lenni: a Tiszántúl s a hajduság népének kultúrközpontja, a vidék, a tanyák népének találkozóhelye, ahol a problémáit megbeszéli, aktuális közös ügyeit elintézi, vágyait, kívánságait egymással kicseréli, ahol összeköttetésbe lép Európával s belekapcsolja a maga kis egyéni életét az emberiség nagy közösségének életébe. S bármily csodálatraméltó is Debrecen hősi erőfeszítése, építkezése, tisztessége, ha nem sikerül a népnek áttérnie egy magasabb termelési formára: el kell vesznie. Színházat lehet fenntartani ideig-óráig szubvenciókból, de ez csak látszat, ez csak keret, tartalom: nép nélkül. Lehet palotákat építeni kölcsönből, de ez nem produktív munka, ez injekció. Lehet egyetemvárosokat elővarázsolni a föld alól, de ez még nem az élet tudománya, csak a tudomány élete. Amíg a paraszt, a munkás ott nem ülhet az előadóteremben, hogy onnét akár visszamenjen a gazdaságba, vagy üzembe: a debreceni egyetem nem a Hajduföld egyetemének egyeteme. S amíg a tanyai utak az éjszaka és a sár feketeségében merülnek el, a debreceni pompás kövezet és gyep: sziget.

Aminthogy sziget ez az egész csodálatos, furcsa és semmi más várossal össze nem téveszthető város is: Debrecen…

 

Forrás: Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 1. szám

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s