A Széchenyi-expedíció

Közzétette:

 

 

Széchenyi Béla és Lóczy Lajos expedíciója Kelet-Ázsiában több mint 10 000 kilométert tett meg. 19 ládában 700 kilogrammnyi ásvány- kőzettani és őslénytani gyűjteményt, botanikai anyagot juttatott haza, több mint 2000 oldalas beszámoló és nyolc Magyarországnyi területet felölelő földtani és topográfiai térkép kíséretében

 

Ázsia tudományos feltárásában a magányos utazók lehetőségei igen szerények voltak. A komplex célkitűzésekkel útnak induló, a különböző tudományágak szakembereit összefogó vállalkozások adtak lehetőséget arra, hogy a földrész egy-egy ismeretlen táját alaposabban tanulmányozhassák. Az expedíciók szerepe felértékelődött, hiszen a különböző rokon tudományágak képviselői egymás munkáját kiegészítve, ösztönözve adhattak teljességre törekvő képet egy-egy vidék földrajzi, geológiai, néprajzi viszonyairól.

A többesztendős helyszíni vizsgálatok, a népes karavánok felszerelése temérdek pénzt emésztett fel. Nem véletlen, hogy csak a nagyhatalmak, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Oroszország voltak képesek felszerelni többéves vállalkozásokat. Ázsia megismerésében egyetlen, ám kiemelkedő jelentőségű magyar expedíciós kivétel akad: a gróf Széchenyi Béla (1837-1918) által vezetett kelet-ázsiai kutatóút, melynek tagja volt a fiatal geológus, Lóczy Lajos (1849-1920), az osztrák térképész, Gustav Kreitner (1848-1893), és az erdélyi származású nyelvész, Szentkatolnai Bálint Gábor (1844-1913).

 

szechenyiek

 

 

Gróf Széchenyi Béla – a reformkor megbecsült politikusa, az első magyar kormány tagja, gróf Széchenyi szechenyi-belaIstván fia – atyjához hasonlóan maga is szenvedélyesen járta a világot. Bebarangolta Európát, az Amerikai Egyesült Államokat, eljutott Kanadába, majd Észak-Afrikába, ahol az Atlasz hegységben tett erdody_hannavadászkirándulásokat. Tudományos útja egy családi tragédiából fogant. Elveszítve feleségét, Erdődy Hanna grófnőt, kétesztendei, boldog házasságot követően 1872-ben apró gyermekeivel lett özvegy, s a fájdalmára keresett enyhülést a nagy ázsiai utazásban.

Kora kiváló tudósai, Ferdinand von Hochstetter geológus és Eduard Suess professzor tanácsai alapján állította össze útitervét. Olyan ifjú tudósokat keresett, akik vállalták a többesztendős fáradalmakat. Kedvező körülménynek számított, hogy a két nagy, Ázsiában versengő hatalom, Oroszország és Anglia utazói már hovatartozásuk miatt gyanút keltettek a szabadságukat féltő, bizalmatlan ázsiai emberekben. Az Osztrák-Magyar Monarchia polgárait nem tekintették a gyarmatosítók előfutárainak.

A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, Pulszky Ferenc és Eduard Suess bécsi professzor ajánlásával lehetett Lóczy Lajos Széchenyi útitársa. Ő vált az expedíció meghatározó szakemberévé.

Az expedíció tagjai 1877. december 4-én szálltak fel a Polluce nevű gőzhajóra, s Port-Szaid, Szuez, Dzsidda, és Áden érintésével érkeztek meg Bombaybe. Széchenyi Béla találkozott a Wilson College professzorával, Rehatsek Edével, az indiai és perzsa nyelvek kitűnő ismerőjével. Az idős tudós évtizedek óta magányosan élt Indiában. Írásait rangos folyóiratokban közölték, de személyes kapcsolatban nem volt hazai kollégáival. Valószínű, hogy hosszú idő óta Széchenyi volt az első, akivel Indiában az anyanyelvén társaloghatott. Az aggastyánkort megélt, magányos polihisztor 1891-ben Bombay Khetwady negyedében halt meg. Holttestét hindu szokás szerint fahasábokból rakott máglyán égették el.

Lóczy Kalkuttában, a Bengáli Ázsiai Társaság székházában megtalálta Kőrösi Csoma Sándor önéletrajzát és kéziratait

Bombay-ben Széchenyi expedíció tagjai elváltak egymástól. A gróf Mysore tartományban, majd a Nilgiri-hegységben vadászott. Bálint Gábor Dél-Indiában a tamil nyelvet tanulmányozta, Lóczy Lajos és Gustav Kreitner Észak-Indiában végeztek tudományos munkát.

Lóczy Kalkuttában, a Bengáli Ázsiai Társaság székházában megtalálta Kőrösi Csoma Sándor önéletrajzát és kéziratait. Ezt követően látogatott el Dardzsilingbe, Csoma sírjához, majd bejárta Szikkim fantasztikus hegybirodalmát.

Óriási jégárak között kapaszkodott fel a 4423 méter magas Dzselep-hágóra. Feneketlennek tűnő szakadékok peremén, keskeny ösvényeken haladt a törpe hegyi lovakból és jakokból álló karaván. Lóczy megállapította, hogy a gigantikus méretű földmozgások rátolták az idősebb kőzetrétegeket a fiatalabbakra. A fiatalabb palarétegekre települt a jóval idősebb fillit, majd gneisz, ez igazolta a geológiai réteg-áttolódásokat.

 

081_176_pix_Oldal_10_Kep_0001

Oszlopokban hasadozó vízszintes rétegzésű kavicsos plioczén agyag Lan-Cson-Fu vidékén

 

Lóczy Lajos Zürichben folytatott egyetemi tanulmányai során sokat barangolt az Alpokban. Gyakran nyílt alkalma megismerni a takaróredős hegyszerkezeteket.

A szikkimi rétegrátolódás felismerése mellett Lóczy legnagyobb érdeme, hogy elméleti úton kimutatta a Himalájától északra húzódó hatalmas, ismeretlen hegységrendszert, a Transzhimaláját, amit Sven Hedin a későbbiekben tapasztalatilag is igazolt. Lóczy zsenialitását bizonyítja, hogy bár a Dzselep-hágón három évvel előtte járt Malet angol geológus, aki részletesen leírta a terület kőzettani jellegzetességeit, nem ismerte fel a fordított rétegsorrendet.

1878 márciusában Kalkuttában találkoztak a Széchenyi-expedíció tagjai, s együtt folytatták útjukat Szingapúrba, ahonnan Kreitner és Bálint Sanghajba, Széchenyi és Lóczy Jáva szigetére mentek.

A holland gyarmatosítók uralma alatt álló Jáván Lóczy megmászta a 2915 méter magas Merapi-vulkánt. Megtekintette a félelmetes utóvulkáni működéseket, a füstölgő szolfatárákat és fumarolákat.

Széchenyi Kreitnerrel Japánba utazott, s felkapaszkodtak a 3776 méter magas, örök hó fedte Fudzsira. Viharos szélben, ködben, tolmács és helyi kalauz nélkül másztak a meredek lejtőkön, miközben finoman szitáló hódara dermesztette ujjaikat, s még a hegymászó bambuszbotot is csak nehezen tudták megmarkolni.

Kreitner így emlékezett vissza a hegymászás viszontagságaira: „ Kaucsukköpenyem, melyet az eső ellen oltalmul vettem magamra, úgy feldagadt az erős szélben, mint valamely hajó vitorlája, s folyvást a mélység felé igyekezett velem. Azt hittem, lehetetlenség csak egyetlen lépéssel is előrehaladnom. A szilárd akarat azonban hegyet és völgyet egyenlővé tesz.”

 

Mt,Fuji_2007_Winter_28000Ft

A téli Fuji

 

Minden bizonnyal Széchenyi Béla volt az első magyar, aki feljutott a japánok ősi szent hegyének hó koronázta ormaira.

Lóczy Kínában tett útja volt az expedíció legeredményesebb, legtöbb új felfedezést hozó szakasza. Az expedíció 1878. december 8-án indult el Sanghajból. Széchenyi, Lóczy és Kreitner folyami gőzhajón utaztak tovább a Jangcén. Szerettek volna eljutni a Góbi sivatagba, majd a Tarim-medence déli peremén, Kasgáron át, Indián vagy Üzbegisztánon keresztül tértek volna haza.

Lavinaszerűen csúsztak le a homoktömegek, robajlásuk több kilométer távolságban is hallatszott

Kelet-Turkesztánban azonban zűrzavarosak voltak az állapotok. A kínai kormány katonái fegyveres erővel vertek le egy lázadást. Az expedíciót Tibetbe nem engedték be.

A külvilágtól elzárkózó Kínában „az idegen fehér ördögök” gyakran váltak céltáblává. Széchenyiéket is többször kicsúfolták, kővel dobálták, s előfordult, hogy karavánjuk tagjaira kutyákat uszítottak. Gyakran kihasználták az expedíció kényszerhelyzetét, s óriási összegeket követeltek a teherhordó állatok bérléséért.

Észak-Kínában hatalmas kiterjedésű löszfennsíkokat tanulmányoztak, s a Senszi Kanszu tartományokban megfigyelték a meredek löszfalak között kanyargó utakat és löszlakásokat, melyek a kínaiak tízezreinek nyújtottak otthont. Szenvedtek szomjúságtól, tűző napsütéstől, látást rontó porviharoktól.

 

20090526-Loess plateau in Shanxxi
Shaanxi -i löszfennsík

 

Lóczy megfigyelései temérdek jegyzettömboldalt töltöttek meg, új tudományos felismeréseket eredményezve. Ő mutatta ki, hogy a korábban száraz tengerfenéknek vélt Góbi sivatag szárazföldi eredetű lerakódásokból, úgynevezett han-hai rétegek kialakulására vonatkozó értelmezése szerint a lefolyástalan medencékben törvényszerű, hogy a törmelékanyag ilyen vastagon halmozódik fel, mert a nagy szárazság miatt hiányoznak a vízfolyások, melyek továbbszállíthatnák.

A Széchenyi-expedíciót megelőzően az a felfogás uralkodott, hogy a Góbiban található tavak és folyók vizének sótartalma a han-hai rétegek sótelepeivel lehet kapcsolatban. Lóczy bizonyította be e nézet tarthatatlanságát. Megállapította, hogy ott látjuk a legnagyobb mennyiségű sókiválást, ahol a víz lefolyása késleltetve van.

Az expedíció tagjai eljutottak a Góbi sivatag legdélibb oázisvárosába, Tunhuangba, amely az utazás nyugati végpontja volt. A környék természeti képét a dörgő „homokhegyek” jellemezték. Az éles gerincű, hatalmas homokbuckák tetejéről időnként lavinaszerűen csúsztak le a homoktömegek, robajlásuk több kilométer távolságban is hallatszott.

Arácsi síremléken egy lepréselt havasigyopár – Stein Aurél küldte Kasmírból

Lóczyék felkeresték a településtől 24 kilométerre található barlangokat, melyeket két buddhista szerzetes őrzött. A mesterséges üregekben a buddhizmus jelképei, szobrok, festmények rejtőztek. A világtól elzárt, távoli vidéken alig-alig fordult meg európai ember. A szerzetesek elmondták, hogy az üregek freskóit a Han-dinasztia idején készítették.

 

dunhuang_2

buddha barlangtemplomok

 

Lóczynak feltűnt, hogy az ábrázolások indiai hatást tükröznek. Arra nem volt ideje, sem képzettsége, hogy részletes művészettörténeti kutatásokat végezzen. Az azonban önzetlenségére jellemző, hogy a látottakra felhívta honfitársa, Stein Aurél figyelmét. A Kína és India közötti hagyományos kulturális kapcsolatokat bizonyító barlangok így Stein Aurél felfedezései révén válhattak világhírűvé.

A futóhomok számos üreget öntött el, így a véletlennek is szerepe volt abban, hogy Lóczy megismerhette e páratlan leleteket.

Az 1879-es év nyarát a Nansan és a Kuku-nor vidékén töltötte a Széchenyi-expedíció. Felkeresték a buddhizmus nagy reformátora, Lobzang-cong-kapa szülőhelyét,Kumgum kolostorát. Itt vált bizonyossá, hogy nem juthatnak be Tibet fővárosába, Lhászába. A hegyi martalócok és a kockázatos útviszonyok, valamint a zord időjárás miatt a lámák nem merték elkísérni Lóczyékat a távoli, vad vidékre.

Az Alpok gerincmagasságában, 3300 méter tengerszint feletti magasságban található, Balaton nagyságú tó környékén nomád pásztorok éltek, akik trágyával, argollal fűtött hajlékaikban próbálták átvészelni a csontdermesztő hideget. Lóczyék eljutottak Szecsuán tartományba, áthaladtak malária és pestisjárvány sújtotta területeken, majd Jünnanon keresztül a burmai Bámóba mentek, s ott fejezték be a vállalkozást.

Az expedíció tagjai Kelet-Ázsiában több mint 10 000 kilométert tettek meg, mely naponként átlagban 25 kilométert jelent. Az expedíció hozadéka 700 kilogrammnyi, 19 ládában épségben hazajuttatott ásvány-kőzettani és őslénytani gyűjtemény, botanikai anyag, több mint 2000 oldalas beszámoló és nyolc Magyarországnyi területet felölelő földtani és topográfiai térkép voltak.

 

szechterkep-large

Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciós útvonalának térképe

 

A Széchenyi-expedíció jelentőségét az egyik legkiválóbb klímakutató, a német Ferdinand von Richthofen így méltatta: „a földtani kutatás tekintetében az egész utazás merőben új területeket tárt fel. Aligha van még valaki az újabb kori földtantudósok között, akinek osztályrészéül jutott a kutatásnak ily csodálatosan nagy és gyönyörű területe. Lóczy igazolta rátermettségét a nagy feladatra.”

A Széchenyi-Lóczy-expedíció Belső-Ázsia és Nyugat-Kína földrajzi feltárásában olyan mérföldkő volt, mely eredményeivel hosszú időre új irányokat adott a földrajz-tudományok fejlődésének.

loczy-lajosLóczy egyetemi professzorként felkeltette az érdeklődést tanítványaiban az ázsiai geológiai, földrajzi problémák kutatása iránt. Az ő ösztönzésére indult el Mandzsúriába a vasútépítő mérnök-geológus, Gubányi Károly, valamint Kína óriásfolyamainak tanulmányozására Cholnoky Jenő és a Tien-san magasfennsíkjainak titkait fürkésző Prinz Gyula. A tunhuangi sziklabarlangok rejtelmeit feltáró Stein Aurél a Széchenyi-expedíció tapasztalataira és Lóczy útmutatására alapozva tehette meg világhírű felfedezését.

Lóczy a Kárpát-medence és a Balaton, valamint a Balkán-félsziget kutatásában is világraszóló eredményeket ért el. Gróf Széchenyi Béla áldozatkészsége révén színvonalas nyomdai kivitelben láthattak napvilágot az expedíció eredményei, melyek az egész tudományos világ közkincsévé válhattak. A Magyar Természettudományi Társulat kiadásában, 1886-ban jelent meg a Kínai Birodalom természeti viszonyának és országának leírása című kötet, mely páratlan metszetekkel illusztrálva összegzi a hároméves nagy utazást.

Lóczy Lajost a Brit Királyi Földrajzi Társaság Londonban 1911-ben a földrajzi felfedezők aranyérmével tüntette ki. A tiszteleti tagságáról szóló oklevelet a társaság alelnöke, India volt alkirálya, George Nathaniel Curzon lord ünnepélyes körülmények között, személyesen nyújtotta át. Az érem és az oklevél annak elismerése volt, hogy Lóczy a magyar geográfiát a világ élvonalába emelte.

A tudós tanárként, emberként egyaránt példaképül szolgált a jövendő nemzedékeknek. Balatonarácson, permi vörös homokkőből emelt síremlékén látható az a lepréselt havasigyopár, amelyet kollégája és barátja, Stein Aurél küldött Kasmírból, utolsó üdvözletként.

 

Forrás: Magyarok a Föld körül (73-79. oldal) Bookazine Kiadó 2014. ISSN 2064-8790

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s