Elfelejtett orientalistánk – Stein Aurél

Közzétette:

152 évvel ezelőtt született Stein Aurél.

Stein Aurél (Pest, 1862. nov. 26. – Kabul, 1943. okt. 19.) Ázsia-utazó, nyelvész, bár életének nagyobb részét brit alattvalóként, főleg Indiában töltötte és a tudósvilágban Sir Marc Aurel Stein néven ismeretes, élete végéig magyarnak vallotta magát – és minden expedíciójára magával vitte Arany János költeményeit.

steinaurel3Stein Aurél a huszadik század legkiemelkedőbb orientalista kutatónak számít világszerte. Száz éve tárta fel az elfelejtett selyemút egykori városait, majd a további expedíciói alkalmával felfedezte Belső-Ázsia régi kultúráját. Az itthon kevésbé elismert tudósunk utolsó expedíciója helyén, Afganisztánban, a most rommá lőtt Kabulban nyugszik, az egykori selyemút egyik központjában.
Stein Aurél, az egykori pesti fasori gimnázium diákja gyermekkorától érdeklődött a mesés Kelet iránt, kedvenc olvasmánya Nagy Sándor világhódító hadjáratának leírása volt, aki az ókorban először egyesítette a Földközi-tenger medencéjét Közép-Ázsiával. Gyermekkori olvasmányáról bővebb ismereteket a Magyar Tudományos Akadémián szerezhetett, majd bátyja támogatásával tanulmányait külföldön folytatta, ahol keleti nyelveket, elsősorban szanszkritot és filológiát tanult. Lipcse, majd Tübingia után, utóbbiban bölcsészdoktori oklevelet szerez, Londonban iráni és indiai nyelvészettel foglalkozik. Iskolai évei alatt több élő és holt nyelven tökéletesen megtanult. Iskolái elvégzése után hazatért Magyarországra, de nem talált semmilyen munkalehetőséget tudásának kamatoztatására.
Elkeseredettségében visszatért tanulmányai színhelyére, Londonba, ahol – bár ezt sokan nem említik eléggé – Duka Tivadar, egykori negyvennyolcas huszártiszt, Kőrösi Csoma Sándor hagyatékának összegyűjtője, egyengette az ígéretes tudós karrierjét. Stein nem állt meg Londonban, hanem még messzebbre került hazájától: 1887-ben Indiában, Lahore-ban talál magának munkát, ahol a szanszkrit történelem kutatásának szentelte idejét. A magyar kutatót azonban belemerült a munkába, sőt kollégai megdöbbenésére a helyi, indiai származású kutatókkal alakít ki közvetlen munkakapcsolatot, sőt az angolok szórakozása helyett távoli régi templomromok után kutat. Munkamódszerei expedíciói során meglepték az európaiakat: Stein először is nem gyarmatosítóként, hanem tudósként járta végig a kijelölt szakaszokat, útja során csak ázsiai szakembereket és kísérőkkel utazott, akiket nem szolgaként, hanem társként kezelte. Ennek köszönhetően expedíciói mindig sikerek voltak. Stein a századfordulón már azt is felismerte, hogy lejárt a magányos utazók, és tudósok kora: ő tudós együttesek összehangolt munkájában látta az összegyűjtött anyagok feldolgozásának lehetőségét.
Indiába érkezése után egy jó évtizeddel, 1900-ban adódott lehetősége arra, hogy elinduljon gyermekkori olvasmányai helyszínére, a Tarim-medence egykori gazdag kereskedővárosainak felkutatására. Stein az expedíció útvonalának meghatározásában a VII. századi kínai Hszüang Can utazó korabeli beszámolóit, valamint Marco Polo XIII. századi leírását tekintette alapul. Ezeket kiegészítette a helyiek által hallott információkkal. Az első útja (1900-1901) alatt megtalált néhány homokba temetett várost, Loulan-t, Miran-t, amivel kivívta a tudományos körök elismerését. Legsikeresebbnek a második útja tekinthető (1906-1909) amikor a Tunhuangi sziklabarlangoknál ismeretlen írásos emlékeket talált, amely a hajdani civilizáció fejlettségére utalt. Stein kutatásával nyilvánvalóvá vált, hogy a selyemút menti településeken virágzó államok éltek, amelyek több világvallást, mint a buddhizmus, kereszténység is ismertek. Stein felfedezése után néhány, addig ismeretlen állam, illetve népcsoport került a történészek érdeklődési körébe.
Stein három belső-ázsiai expedíciójával feltárta a selyemút gazdag városainak maradványait, illetve beazonosította az ókorban használt útszakaszt is, sőt régen elfelejtett indoiráni népek írásos és tárgyi emlékeit tárta fel.
Stein érdemei között nem szerepeltetik, hogy expedíciója milyen komplex munkát végzett a bejárt terepen, pedig a magyar tudós munkája egyedülállónak számított. Egyrészt páratlan történelmi dokumentumokat tárt a tudományos világ elé, másrészt újból feltérképezte a Kínát és Nyugattal összekötő régi karavánutat, a selyem utat, és annak jelentős megállóhelyeit, városait. Méréseivel, fényképeivel nagymértékben sikerült előmozdítania a földrajz tudományának fejlődését is.
Második útja után, Angliába visszatérve megkapta a Brit Földrajzi Társaság nagy aranyérmét, több egyetem is díszdoktorává avatta. 1912-ben az angol király lovaggá ütötte, a világ nagy tudományos intézeteiben díszdoktorrá avatták. Egyetlen számára fontos országban késett elismerése: Magyarországon, ahol az Akadémia csupán külső tagjává választotta. Egyedül a Magyar Földrajzi Társaság értékelt munkáját, kitüntetéssel honorálták a nagy magyar munkáját.
Már idősebb korában, expedíciót maga mögött hagyva, tért vissza kedvenc témájához, Nagy Sándor hadjáratainak rekonstruálásához. Észak-Indiában be is azonosította az egyik csata helyét. A második világháború idején a harcok helyett Stein nagyszabású terven gondolkozott: a felfedezetlen Afganisztán kulturális emlékeit, illetve a selyemút déli szakaszát kívánta feltárni, és ott megtalálni az India és Elő-Ázsia történelmi kapcsolatainak nyomait. Gyermekkori álma akkor teljesedett be, amikor idősen, 80 évesen engedélyt kapott az afgán kormánytól arra, hogy végezhet kutatásokat. Sajnos, azonban Afganisztánban való érkezése után egy héttel Kabulban hamarosan meghalt. A világhírű tudóst utolsó expedíciója színhelyén, Kabulban temették el, sírja remélhetőleg megtalálható.
Bár Stein Aurél életében mindig magyarnak vallotta magát, folyamatosan kapcsolatban állt magyar tudós kollégaival, akiket lehetősége szerint segített. Bár a magyar tudományos élet sohasem ismerte el olyan magas szinten, mint a külföldi tudományos körök, azért Stein végrendeletében megemlékezett hazájáról.
Könyvtárát, feljegyzéseivel, fotóival a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta, arra az intézményre, amelyet gyermekkorában gyakran látogatott, és ahonnan tudásának alapját szerezte. Jelentős vagyonából alapítványt hozott létre, amely a keletkutatókat, elsősorban magyar származásúakat támogatta. A világhírű tudós emlékét azonban a magyar tudományos körök máig nem ápolják, sőt, sírját eddig egyetlen egy magyar szervezet sem kereste fel. Az afgán földön elhunyt tudós érdemei ellenére sem kapott méltó helyet a magyar tudománytörténetben.

Forrás: Obrusánszky Borbála – Terebess Ázsia E-Tár (Elektronikus kiadás)

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s