Szent István, az államalapító

 

 

A keresztény Magyarország megalapítójaként a legjelentősebb magyar politikusnak tekinthető. Életművének tartósságát jelzi, hogy Magyarország mind a mai napig megmaradt a nyugat-európai államrendszer tagjaként

 

A későbbi államalapító 980 táján még pogányként, Vajk néven született Géza nagyfejedelem és Sarolt, a gyula törzsfő leányának házasságából. Géza nagyfejedelem német szövetségesnek számított, udvarában már megkezdődött a hatalmas nyugati szomszéd által távolról felügyelt keresztény térítés. Fő tevékenysége a Duna–Tisza közére, a Dunántúl jó részére, valamint a mai Nyugat-Szlovákiára kiterjedő, Árpádok adományozta (törzsi) területek kiterjesztése, hatalmának itteni megerősítése volt. Géza még a pogány múltat képviselte, amiként erről egy kortárs német krónika is beszámol. Valószínűleg csak kényszerből, a Német-római Birodalom fegyveres beavatkozásától tartva engedte meg a kereszténység terjesztését. Nevéhez azonban semmilyen állam- és egyházszervező cselekedet – törvényhozás, oklevéladás, pénzverés, területi közigazgatás létrehozása, egyházmegyék kialakítása – nem fűződik. Élete végén már felesége, a források szerint igen erőszakos, férfimód hatalmaskodó Sarolt vezette az Árpádok „országát.”

 

Benczúr,_Gyula_-_The_Baptism_of_Vajk_-_Google_Art_Project

Benczúr Gyula festménye: Vajk megkeresztelése Megj: Azt a verziót ábrázolja, amely szerint Istvánt Szent Adalbert keresztelte meg

Szekely-bertalan-gizella-kiralyne-imre-herceggel-1873

Székely Bertalan: Szent Imre és Gizella

A német uralkodóházzal kapcsolatban álló főpapoknak és Sarolt fejedelemasszonynak köszönhető, hogy István megkeresztelése után pár évvel, 995 körül igen előkelőnek minősülő házasságot kötött a bajor herceglánnyal, Gizellával. A hercegnő az akkor uralkodó német-római császár másod-unokatestvére volt. A házasságkötés a német befolyás jelentős megerősödését vonta maga után.

 

Istvan-ChroniconPictum

Szent István király ábrázolása a Képes krónika kódexben, címereként a kettős kereszt (crux gemina) lett feltüntetve, ami valójában III. Béla címere volt

 

Vajk, miként egy német történetíró ránk hagyományozta István pogány nevét, 997-ben követte apját a nagyfejedelmi tisztségben, és az Árpádok uralta törzsi területek irányításában. 997-ben Koppány herceg, a későbbi Somogy megyét alkotó terület ura fellázadt ellene, magának követelve a főhatalmat és Sarolt fejedelemasszony kezét. A Koppány-féle lázadást a nagyfejedelem keményen elfojtotta, s leverése után belekezdett az egyházmegyék megszervezésébe. Az egyházszervezéssel István tulajdonképpen az önálló államiságra való igényét jelentette be a korabeli keresztény Európában.

Az ifjú fejedelem levonhatta – és le is vonta – azt a következtetést, hogy az ugyancsak fiatal német-római császár, III. Ottó, és annak egykori mestere, II. Szilveszter pápa a német területektől keletre fekvő Lengyelországot és Magyarországot teljes jogú tagként be kívánja kapcsolni a keresztény Európa vérkeringésébe. István élt a kínálkozó lehetőséggel, kihasználta a Kelet-Közép-Európa történetében oly ritka szerencsés pillanatot, amikor időlegesen szüneteltek a német hódító törekvések, és a magyaroknak, illetve a lengyeleknek még érseki tartomány létrehozását is megengedték. (A csehek továbbra is a német egyház kötelékébe tartoztak).

A magyar katolikus egyház vezető tisztsége az esztergomi érseki méltóság lett

Magyarországon Esztergom lett az állam és egyház első központja. 1000 őszén vagy 1001 első felében a magyar fejedelem koronát kapott Rómából valószínűleg III. Ottó kezdeményezésére, bár a későbbi hagyomány e tekintetben inkább a pápa szerepét emelte ki. A nagyfejedelmet I. István királlyá szentelték, és megkoronázták. Ebben a korszakban a koronázásnál nagyobb jelentőséggel bírt a király felkenése, ami a püspökszenteléshez hasonló szertartás volt: az új magyar királyt vagy német, vagy talán egy angolszász eredetű szertartás keretében avatták királlyá Esztergomban.

Az önálló magyarországi egyházszervezet kialakulásával szilárd intézményrendszer jött létre, hiszen a Szent István- i püspökségek – jóllehet megváltozva és felosztva – napjainkban is működnek szerte a Kárpát-medencében. A magyar katolikus egyház vezető tisztsége az esztergomi érseki méltóság lett – s maradt azóta is mind a mai napig. Az érsekségek alá beosztott nyolc püspökség 1038-ig fokozatosan jött létre a Magyar Királyságban. Az önálló egyházszervezet az önálló államiság egyik feltételének számított akkoriban, és a király is sokkal fontosabb szerepet játszott az egyház életében, mint a 11. századot követő időszakban. Ugyanis a térítést irányító államfő egyben országának egyházfője is volt, a római pápa csak távoli felügyeleti jogot gyakorolt. (A nyugati kereszténységhez tartozó királyoknak az egyházak feletti jogai az invesztitúraharcnak nevezett 11-12. századi küzdelemben gyengültek meg.)

Az egyházmegyék mellett István király egy prépostságot is létrehozott Székesfehérvárott, Esztergom melletti fő székvárosában, amely a temetkezőhelyéül szolgáló bazilika mellett szerveződött. Ezenkívül néhány bencés apátságot is alapított (Zobor, Bakonybél, Zalavár). Az uralkodó legjelentősebb egyházi munkatársai Aserik-Anasztáz, Szent-Gellért és Mór voltak. Aserik e lengyelországi, majd később pannonhalmi apát volt az a főpap, aki a koronát Istvánnak elhozta, s később esztergomi érsekként szolgált. A velencei származású csanádi püspökre, Gellértre, Európában is számon tartott tekintélyként néztek fel, míg Mór pécsi püspök az egyik az egyik első magyar származású egyházi vezető volt.

Az 1020-as évek végére minden önálló törzsi területtel, minden belső ellenfelével leszámolt vagy kiegyezett

A koronázással István király az európai keresztény államfők sorába lépett, de országát is keresztény monarchiává kellett formálnia. Az ország egyesítését az államszervező harcoknak is nevezhetjük, hiszen ez teremtette meg István egyeduralmát a Kárpát-medencében. A honfoglalás után gyengült a magyar törzsszövetség (nomádállam) központi irányítása, a 10 törzs – 7 magyar és 3 kavar (korábbi írásmódja helytelenül kabar) – többé-kevésbé önállóan kezdte kialakítani a saját életét; egyedi katonai, egyház- és külpolitikát folytattak, törzsenként vagy több törzs összeállásával. István az 1020-as évek végére minden Chronicon_Pictum_P040_Szent_István_elfogatja_Gyulátönálló törzsi területtel , minden belső ellenfelével leszámolt vagy kiegyezett. 1003-ban az Erdélyt irányító gyulával, anyai nagybátyjával ütközött meg, területét királyságához csatolta. Az elmúlt évtizedekben elterjedt – bár napjainkban már nem elfogadott – elmélet szerint Dél-Erdélyt egy eredetét tekintve bolgár törzsfő, az úgynevezett Keán tartotta a 11. század elejéig hatalmában. A róla szóló magyar krónikás híradás azonban inkább az István királlyal tényleg ellentétbe került bolgár cárra értendő. 1008 táján a mai Dél-Dunántúlon élő fekete magyarokat kellett fegyveresen leverni és megtéríteni, ez a terület később egyházi szempontból a pécsi püspökség területét tette ki. A rejtélyes fekete magyarok kilétét máig nem sikerült tisztázni, talán a csatlakozott katonai segédnépek (kavarok) egyik törzsét alkották. A leghatalmasabb belső ellenfél a Bizánci Birodalommal – Istvánhoz hasonlóan – szövetséges Maros vidéki Ajtony vezér volt. Az István királyt gyakran ingerlő, megkeresztelkedett, de lényegében mégiscsak pogány nagyúr hatalmát csupán Bizánc átmeneti meggyengülésekor, 1028-ban lehetett felszámolni. Ez a régió képezte a későbbi csanádi püspökséget. Nem minden törzs vezetőjével szemben kellett fegyveresen fellépni, például Aba Sámuel kiegyezett Istvánnal: feleségül kapta az uralkodó egyik húgát, sőt a királyi udvar irányítását is rábízták, így ő tekinthető a magyar történelem első nádorispánjának.

 

Istvánkirály

A Képes krónika illusztrációja: István király győzelme 1015-ben Bizánc szövetségeseként Keán bolgár vezér fölött

 

A belső ellenfelek legyőzése közben az uralkodó területi alapon szervezte meg államát. A közigazgatás intézésére létrehozta a vármegyehálózatot, a megyerendszer ősét, s a vármegyék központjául faszerkezetes földvárakat emeltetett. E várakról csak a közelmúlt régészeti kutatása bizonyította be, hogy a magyar államalapításhoz kapcsolódnak, régebben jóval korábbra datálták őket. E hatalmas alkotások jócskán lepusztult sáncaik dacára ma is monumentális emlékek, elég csak Szabolcs, vagy a magyar-román határ romániai oldalán fekvő Bihar várára gondolnunk. A megyék irányítói az ispánok lettek, akik egy párhuzamos szervezet, a várhoz tartozó birtokok (várszervezet) vezetői posztját is megkapták. Királybírák ítélkezhettek a vármegyékben élő szabadok felett.

István német-római birodalmi mintákat követett pénzverésben is: ismerjük a királylándzsát és talán a koronát ábrázoló dénárját, valamint a más ábrázolást hordozó féldénárját (obulusát) is. A német előképek még erősebbek voltak az egyházak számára kiállított oklevelekben, ezeket Magyarországra utazó német püspökök készíthették. István király leghíresebb oklevele a pannonhalmi apátságnak szóló, 1001-ből (vagy egy évvel későbbről) ) származó diploma. Ugyanilyen fontos a veszprémvölgyi görög apácáknak görög nyelven írott oklevél is, amelyet azonban sokan még Géza-korinak vélnek. Az értékes dokumentumok másolatokban maradtak ránk..

 

Lancea_Regis_dénár

I. (Szent) István 997 és 1038 közt vert Lancea Regis dénár

 

A törvényhozás is nyugati mintákat követett, közel hatvan törvénycikket ismerünk két könyvbe szerkesztve. István törvényei büntető jellegűek, mindazonáltal meg lehet ismerni belőlük a korabeli társadalmat, az ispánok-vitézek-közrendűek alkotta szabad szférát, s a tőlük rendkívül sokban különböző szolgai világot. A törvények a keresztény vallás gyakorlását is igen szigorúan előírták.

Az óriási belső szervezőmunka érthető módon visszafogott külkapcsolatokhoz vezetett. 1030-ig István király csak érintőlegesen kapcsolódott bele Kelet-Közép-Európa akkori főbb viszályaiba, a német-lengyel, illetve a bizánci-bolgár háborúkba. 1024-ben meghalt sógora, II. Henrik német-római császár, és új uralkodóház, új uralkodó lépett a birodalom élére. II. Konrád Magyarországot alá kívánta vetni saját hatalmának, és az egyre növekvő feszültséget, határvillongásokat követően hat év múlva támadást indított István állama ellen. A magyar uralkodó sikerrel állt ellen Konrádnak: az utánpótlási nehézségekkel küzdő németeket Bécsig üldözte, és a békekötéskor jó évtizednyi időre egy jelentős nyugati területsávot is megszerzett a Magyar Királyságnak.

 

Saint_Stephen_on_his_throne

Szent István király a trónon, miniatúra a Képes krónikában

 

1031-ben óriási tragédia érte a királyi párt: vadászbalesetben, egy vadkan döfése következtében a Bakonyban vagy az Erdélyi-középhegységben elhunyt Imre trónörökös. Azt a fantázia szülte szóbeszédet, miszerint Tonuzoba betelepült besenyő nemzetségfő ölte volna meg a herceget, hamar megcáfolták történetírásunkban. Azóta már arra is fény derült, hogy Imrének volt egy bátyja is, Ottó herceg, aki korán elhunyt, Imrét mint egyetlen, felnőttkort megért gyermekét az államalapító király nagy gonddal neveltette, ránk maradt az Intelmek című királytükör (nevelő könyvecske), amelyben az ország vezetésére próbálta felkészíteni.

István királyt 1038. augusztus 15-én érte a halál, és a még fel sem szentelt székesfehérvári bazilikában találta meg végső nyughelyét

Az államalapító király legközelebbi rokonai unokatestvérei, Vazul és Szár László hercegek voltak, de őket István alkalmatlannak tartotta a frissen megtérített ország vezetésére. Vazult később összeesküvése miatt végképp alkalmatlanná tette uralkodásra (negvakíttatta és megsüketíttette), gyermekeit, Leventét, Andrást és Bélát – e két utóbbi később király lett – száműzetésbe küldte. Utódjául is egyik húgának a később Bizáncba menekült velencei fejedelemtől született fiát, Orseolo Pétert jelölte ki. Péter ekkor már régóta Magyarországon élt. István választása a későbbi események tükrében szerencsétlen döntésnek bizonyult, jóllehet Péter keresztény elkötelezettségéhez szó nem férhetett. István fő székhelye az 1010-es évek végétől Székesfehérvár volt. Az itteni bazilikába kívánt temetkezni, e tekintetben frank-német mintákat, mindenekelőtt a Nagy Károly császár által központnak kiépített Aachen főtemplomának példáját követte. István királyt 1038. augusztus 15-én érte a halál, és a még fel sem szentelt székesfehérvári bazilikában találta meg végső nyughelyét. A Horthy-korszakban egy Fehérvárott talált, faragott keresztény jelképekkel díszített egykori római sírládát azonosítottak István koporsójaként, de valószínűbb, hogy földi maradványai ebbe csak az 1083. évi szentté avatása után kerültek, mert eredetileg a bazilika közepén, a földbe temették egy hófehér márványlapokkal kibélelt aknaszerű sírba.

Főhatalmi jelvények

Korona

István király legfontosabb főhatalmi jelvénye a koronája volt. Ezt a közvélekedéssel szemben nem az akkor uralkodó pápa, II. Szilveszter, hanem a szintén Rómában élő III. Ottó német-római császár küldte neki 1000 őszén vagy 1001 tavaszán. Európa két leghatalmasabb akkori hatalmi tényezője azonban mindenképpen együttműködött az aktusnál, hiszen az önálló egyházszervezet alapítását csak a pápa hagyhatta jóvá áldás formájában. István koronája nem maradt az utókorra, a ma ismert Szent Korona alsó része (az abroncs) Bizáncból került Magyarországra az 1070-es években, a felső része pedig nem is önálló korona, hanem két, egymást keresztező pánt, Krisztus apostolait ábrázoló zománctáblákkal. Az apostollemezek talán Dél-Itáliában készülhettek, és egy István-kori, ismeretlen rendeltetésű ötvöstárgyat díszíthettek.

 

Szent Korona

Szent Korona

Királylándzsa

Az államalapítás korában a koronával vetekedő jelentőségű hatalmi jelvény volt az ereklyehordó, zászlóval díszített, szárnyas királylándzsa. Ez bizonyosan a német-római császár ajándéka volt Géza nagyfejedelemnek vagy Szent István királynak. Létezését írott forrás és tárgyi emlékek (mint például István ezüstdénárja) is igazolják. István koronájához hasonlóan elveszett már, 1044-ben, Aba Sámuel király legyőzése után Rómába küldték a németek. Formája – a máig fennmaradt – német, illetve lengyel királylándzsák alapján képzelhető el.

Jogar

Az újabb kutatások Szent István korára keltezik a máig fennmaradt kristálygömbbel díszített jogar keletkezését. Ez a jelvény II. Henrik német uralkodó ajándéka lehetett, aki gyűjtötte a hegyikristályt. A jogar az 1040-1050-es években jelentős szerepet játszott mint az egyetlen, Istvánhoz köthető akkori hatalmi szimbólum.

 

jogar

Jogar

Koronázási palást

Szintén az államalapítás idejéből ered a koronázási palást, amely viszont csak később lett a királyi jelvényegyüttes része. A palást eredetileg a székesfehérvári bazilika főpapja (prépostja) számára készült harang alakú miseruha volt, amelyet a fején áthúzva ölthetett fel a misét mondó egyházi személy. Elkészültének idejét is meg tudjuk határozni, 1031-ben adományozta a királyi család a fehérvári főtemplomnak. A bizánci textilanyagon (brokáton) aranyhímzéssel , a korabeli német művészet stíluseszközeit felhasználva ábrázolták a mennyei és világi szférát, az utóbbiban maradt fenn István király egyetlen hiteles, kortárs arcképe is. A miseruha a 12. században vált a magyar koronázási jelvények részévé, ekkor felhasították, és királyi palástként kezdték használni. Ugyanekkor alakíthatták ki a Szent Korona ma ismert formáját. A korona és a jogar (a későbbi keletkezésű országalmával és karddal együtt) jelenleg a Parlamentben tekinthető meg, a palástot a Nemzeti Múzeumban őrzik.

 

Koronázási palást részlete

 

Szentté avatás és István király legendái

István királyt 1083-ban avatták szentté. Ebben az évben még a szentek sorába iktatták fiát, Imre herceget, a mártírhalált halt Gellért csanádi püspököt, illetve két Nyitra környékén élt remetét. A szentté avatások, amelyeket csodáknak és szenthez méltó hírnévnek kellett megelőznie, ekkor még nem kizárólagosan pápai cselekmények voltak, hanem helyi püspök vagy püspökök irányításával is végbemehettek. A szentté avatásoknál általában már rendelkezésre állt a jelölt életét, tetteit, csodáit bemutató életrajz, a legenda. Magánál az aktusnál a szent maradványait oltárra emelték, egymástól elkülönítették. Erre azért volt szükség, hogy ereklyeként szolgálhassanak például templomok felszentelésekor. Végül a csonkokat díszes, új sírba temették. Ezután alakult ki a szentté avatott személy kultusza (miseszövegek készültek a tiszteletére, évi ünnepe lett, templomok, oltárok védőszentjévé vált). 1083. augusztus 20-án mindez István királlyal is megtörtént. Lovagkirály utóda, László, és a magyar püspökök őt is szentté avatták, maradványait oltárra emelték. (Ez oly korban történt, amikor a pápaság éppen tagadta az uralkodók szent mivoltának lehetőségét.) István oltárra emelésével egyébként először került egy mártírhalált nem halt, viszont államot és egyházat szervező király a szentek sorába. Ezzel mintát, modellt teremtett.

Államalapító uralkodónknak három legendáját is ismerjük. Valószínűleg 1083 előtt keletkezett a nagyobbik legenda, amely kegyes, vallásos személyként festi le István királyt. Azért nem lehetünk biztosak keletkezési idejében, mivel befejezetlennek tűnik. A kisebbik legendát már Könyves Kálmán idején írták, ez valósághű ábrázolásával tűnik ki, az államalapítót szigorú, de igazságos államfőként és bíróként ábrázolja.

A két meglévő legenda felhasználásával jött létre Hartvik győri püspök szentéletrajza, a harmadik legenda 1100 körül. A főpap Kálmán király megbízásából lényegében egy egyházpolitikai célú alkotást hozott létre, amelyben védelmezni próbálta a magyar király egyházak feletti hatalmát az ezt vitató pápasággal szemben. Itt olvashatunk a pápa általi koronaküldésről is, amelyet nem szabad bizonyosra vennünk, hiszen a legenda egész mondanivalóját az eseménynél száz évvel későbbi összefüggésekben, a király és a pápa közötti kötélhúzás szempontjából kell szemlélnünk. Egészen a közelmúltig sokan hittek egy negyedik, elveszett Szent István-legendában is, de a legújabb kutatások fényében ez nem tűnik megalapozottnak.

A Szent Jobb

A király földi maradványaiból csak kalandos életű jobb keze, a Szent Jobb maradt ránk, amelyet ma a budapesti Szent István-bazilikában őriznek. Első uralkodónkat a középkor folyamán szinte minden társadalmi csoport saját jogainak létrehozójaként tekintette. Ez a jogi-politikai jellegű tisztelet máig jellemző kultuszára, szentté avatásának napja, augusztus 20-a a mai napig a legjelentősebb hivatalos ünnep Magyarországon. Emlékét a hazai katolikus egyház is nagy odaadással ápolja, az augusztus 20-ai Szent Jobb-körmenetek a múltban és napjainkban is a legtekintélyesebb hazai vallási aktusoknak számítottak, számítanak.

 

Szent_Jobb_ereklyetarto

Szent Jobb ereklyetartó

szti

Szent István szobra Budapesten, a róla elnevezett bazilikában

 

Forrás: Királyok, hősök, vezérek (144-149. oldal) Bookazine Kft.,Geopen Könyvkiadó Kft. (2014) ISSN 2064-8952 ISBN 978-963-12-0563-3

 

2 hozzászólás a következőhöz: “Szent István, az államalapító

  1. […] Kapcsolódó tartalom: Szent István, az államalapító […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s