Herbie Hancock – amerikai jazz-zongorista és zeneszerző

Közzétette:

 

 

Herbie Hancock – a modern jazz egyik ikonja – 1940. április 12-én született Chicago-ban. Csodagyerekként már 11 éves korában Mozart zongoraversenyt játszott a helybeli SzimfonikusHerbie Hancock Zenekarral. Középiskolai éveiben kezdett a jazzmuzsikával foglalkozni. 1960-ban csatlakozott a trombitás Donald Byrd együtteséhez. 1962 végén a Blue Note kiadónál jelent meg első önálló albuma, a “Takin’ Off” (azóta további 34 lemezt adott ki saját neve alatt). A következő évben a ma már legendás Miles Davis Quintet tagja lett. 1966-ban készítette első filmzenéjét Michelangelo Antonioni “Blow Up”-jához. 1973-ban már a Columbia-nál jelent meg a jazztörténet legnagyobb példányszámban elkelt jazz-funk lemeze, a “Headhunters”, melynek “slágere” a “Chameleon” volt. 1980-ban ő mutatta be a világnak a V.S.O.P. Quartet szólistájaként az akkor 19 éves Wynton Marsalist. 1983-ban az elektronikus “Future Shock” Amerikában platina lemez lett, vezérdala a “Rockit” Európában “tarolt” – az angol slágerlista 8. helyéig jutott (+a videóklipért 5 MTV Award). 1986-ban Oscar-díjat kapott a “Round Midnight” című film zenéjéért. 1994-ben szerződött a jazztörténeti jelentőségű Verve lemeztársasághoz. Itt jelent meg 1998-ban “Gershwin’s World” című CD-je, amelyen George Gershwin és kortársainak művei szerepelnek szimfonikus felhangokkal. Ez a lemez Herbie Hancock egyik legjelentősebb műve, 1999-ben három Grammy-díjat kapott érte. Eddig összesen 9 Grammy-díjat gyűjtött be, a legutóbbit 2005. február 13-án Los Angelesben “A legjobb jazz szólóhangszer” kategóriában (Speak like a Child).

Forrás: PORT.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s