Horváth Anna szobrász, keramikus
Beregszászon, vasutas családban született. Tanulmányait Iglón kezdte el, Kassán a Rákóczi Gimnáziumban folytatta, 1944-ben szülővárosában fejezte be. Érettségi után
Séta a kultúra ösvényein
Beregszászon, vasutas családban született. Tanulmányait Iglón kezdte el, Kassán a Rákóczi Gimnáziumban folytatta, 1944-ben szülővárosában fejezte be. Érettségi után
Az Országház és a Kossuth tér 2010 óta tartó újjáépítése a magyar állam újjáépítésének a jelképe is – hangoztatta
A Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület és a szabadkai ifjúsági szervezetek szervezésében az idei évben is megemlékeztek az
Szabadság tér Sepsiszentgyörgy Főterén, a Tamás Áron színház és a Bod Péter Könyvtár (volt Megyeház) közötti parkban. Az 1848/49-es
Az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjait az UNESCO Világörökség Bizottsága 1995. december 6-án Berlinben tartott ülésén a
Szabolcs-Szatmár-Bereg és a magyar szemmel Kárpátaljának, Kijev irányából viszont korábban Kárpátontúli Területnek (Zakarpatszkaja Oblaszty) nevezett – ma a
Mondhatjuk nyugodtan, hogy a leánykérés, a kézfogó, a lakodalmi előkészületek szertartásos szokásai a szűkebb értelemben vett lakodalmi áldomás, mulatság, a
Az Észak-Indiából származó, Dél- és Kelet-Ázsia számos vidékén elterjedt buddhizmus világvallás, egyike a legelterjedtebb, korokat és kultúrákat meghatározó
A második világháború egész Európában hatalmas károkat okozott. A károk helyreállítása során nagy mennyiségű lakást és munkahelyet kellett
Tisztelt Olvasók! A “Lighthouse honlap új Domain neve a következőre változott: https://baloghpet.com/ Őszintén remélem, hogy ezentúl is