Hugonnay Vilma, az első magyar orvosnő

Közzétette:
1847. Szeptember 30. (162 éve történt)
Nagytétényben megszületett Hugonnay Vilma, az első magyar orvosnő.hugonnay_vilma

Hugonnay Vilma egy grófi család ötödik gyermekeként született, 18 éves korában férjhez ment, és három gyermeket szült. Mivel 1869-től kezdve a zürichi egyetemen már nők is tanulhattak, 1872-ben – családja beleegyezésével – beiratkozott, és 1879-ben orvosi diplomát szerzett. 1880-ban hazatért, de diplomáját külön kérelme ellenére sem fogadták el, így sokáig csak bábaként tevékenykedett a világhírű szülész-nőgyógyász, dr. Tauffer Vilmos professzor mellett. Szülésznői munkája mellett ismeretterjesztő és felvilágosító jellegű könyveket kezdett írni. 1897-ben végül Magyarországon is orvosdoktorrá avatták, és ezt követően oktatással foglalkozott. Az 1907-ben megjelent, elsősorban női és gyermekbetegségekkel, valamint a szülészettel és gyermekápolással foglalkozó, “A nő mint háziorvos” című könyvét sokáig az egészségápolás kézikönyvének tekintették. Egyik alapítója volt az Országos Nőképző Egyesületnek, hatékonyan küzdött a nők oktatásáért és a nemüknek megfelelő foglalkoztatásért.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s