vers – 8 Oldal – Lighthouse

Sárközi György: Husvét után

Elmult március is, tisztul a medve-álmok hályoga, ujra érzem A hazatért utazónak fölzokogó örömét, Ki leszállva a sok

Sírod szélén szinte félve, iszonyattal üldögélve, ó – mekkora vád gyötör, mardos, majdnem összetör: mily látás a kétkedőnek,

Akkor fölemelék a keresztet a poroszlók, És tompán megzördültek a hosszú nagy szegek. Odalépett. Szemében két csillag remegett,

1. Királyi mulatság erdőkben sétálni, Árnyékos utczáin fel s alá járkálni, Fülemile éneklésén, Gyönge szellők legyezésén Örömét nevelni,

Látjátok feleim szem’tekkel, mik vagyunk. Por és hamu vagyunk. Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. Össze tudod még

Emlékek anyja, te, úrnők között is úrnő, te, minden drága kéj, te minden szent szabály! Hívd: és a

Dárdáit már rázza valahol a nap. Hallod az arany fanfárokat? Itt az ünnepe a ragyogásnak, a fényben szinte

Leány, derekad mért remegő, Mint fiatal fa, amit a szél ráz? Szemed beborúltan el hova méláz? (Ne félj,

Rügy, ki ne pattanj, Maradj a fába’ benn. Ibolya, ki ne nyílj, Maradj a földbe’ lenn. Napsugár, arany-nyíl

Szegények közül jöttél, rongyos hadakról akartál szólni – nincs ilyen szorító, nem ilyen világot kaptál, s amit titokban