vers – 72 Oldal – Lighthouse

WEÖRES SÁNDOR: TAVASZI DAL

Ti rengeteg fényben remegő vidékek, ti hallgatag erdők, hintái az égnek, ti párolgó rétek, kedvemet kék labdaként magasba-vigyétek! Te szinarany

Emlékszem, egyszer az ágyad mellett ültem, S arra gondoltam, nem halnál egyedül. S az éjjel, álmomban, lábamból gyökér nőtt, Karomból

Messzire nőttem el anyám kezéből, jó-szava mögöttem hull le, legjobb szeretőim ize iszap már, vékonyan szivárog át rajta a vérem,

Ha én az Ő Fia volnék, Minden katonára álmot varázsolnék. Karomon altatnám, Úgy eldajkálgatnám, El is babusgatnám, El is csitítgatnám.

Poklát az emberkínok Bozótos erdejének Immár sok éve járom Álmélkodó szemekkel Ki jöttem mondhatatlan Vizekről és mezőkről Egy ittasult sikolyban

Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép s féllábon elszalad. Ó április, ó április, a nap se süt, nem bomlanak a

1978 Április 1. (32 éve történt) Londonban meghalt Ignotus Pál író, publicista és szerkesztő, a két világháború közötti magyar irodalom

Mint holt leánynak őrült szeretője, Ki este – hogyha gyulnak csillagok És fényük búsan, szomorún lobog, Mint gyertyák, melyek, hol

Hatvany Lajosnak küldöm szeretettel és hálával azért, mert szeret, bánt és félt. Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?: Gesztusaim élnek, míg

Szegény ember szavaival kérdem: Áll a vásár: ki ád többet értem? Vállaimon világterűt tartok, Rajtam múlnak békességek-harcok. Szegény embert ideje