vers – 53 Oldal – Lighthouse

Tóth Árpád – Január

Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak? Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak? Mikor maga sem hisz, öreg csont,

S egyszer, mint a tiszta hold a vizen, Mélyeimnek mormoló vizéből Fölmerült az Élő Isten arca. Hírnököt nem

Napsugarak zugása, amit hallok, Számban nevednek jó ize van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, istenem, istenem,

Az ég legyen tivéletek, Üllői-úti fák. Borítsa lombos fejetek szagos, virágos fergeteg, ezer fehér virág. Ti adtatok kedvet,

Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni, s mióta alszik, annyi makk hullt a fáról, hogy minden jámbor lombbal

Halk párák s édes ízek évszaka Jössz s hű híved, a sárga nap örül És összefogtok s dús

Langyos a Küküllő; vize mint a vászon, egy nagy szövőszéken fordul át a gáton. Lenn a gát alatt

A lába csupaszon, a haja szétziláltan, kákasátorban ült, térdéig mezítelen; azt hittem hirtelen, hogy tündérre találtam, szóltam: A

Csontváry Kosztka Tivadar (1853, Kisszeben – 1919, Budapest) Festő. Gyógyszerész volt, s csak 41 éves korától tanult

Tikkadt, tikkasztó napverésben, káprázatos csodáktól részegen és áldott kincsektől roskadó palástban trónol felettem a diadalmas és könyörtelen Nyár,