Self Portrait by Han van Mreegeren

Han van Meegeren

Közzétette:

 

 

A holland festő a világ egyik legjobb képhamisítója volt.

 Henricus Antonius van Meegeren 1889. október 10-én született a holland Deventer városában. Építésznek tanult, de a festészet sokkal jobban vonzotta, és tanulmányait Self Portrait by Han van Mreegerenfélbe is hagyta. Tehetséges festőnek bizonyult, Hágában keresett portréfestő volt. Ő azonban többre vágyott: több magasztalásra, nagyobb elismerésre, magasabb profitra – azt szerette volna, ha művészzseninek tartják. Hamar rájött arra is, hogy a festményeknél az számít igazán, hogy ki készítette azt. Majd megismerkedett a műhamisítás világával…

Hertje by Han van Meegeren Úgy döntött, a 17. századi holland festő, Jan Vermeer van Delftet kéne utánoznia, megvezetve ezzel a műértőket. „A dicsőség tetőpontján aztán meg kellene vallani: ezt a Vermeert én festettem: Han van Meegeren.” És ebben rendkívül ügyes volt. Az első Vermeer- kép, „A tanítványok Emmausban” nem csak hogy hatalmas összegért kelt el, a legnagyobb szakértők sem jöttek rá a cselre – ráadásul ezt tartották a legjobb Vermeer-képnek is. Képhamisítások mellett folytatta a saját néven készült festmények készítéséét, és képkereskedőként (régi képek feljavításával és eladásával) is foglalkozott.

Han van Meegeren: Christ and the Adulterous WomanJól jövedelmező tevékenységére 1945-ben,  alig néhány héttel a háború lezárása után derült fény. A nácik által elvett műalkotások felfedezésére és jogos tulajdonosuk visszajuttatására szervezett művészeti bizottság egy nap Hermann Göring gyűjteményében megtalálta Vermeer addig ismeretlen képét, a „Krisztus és a házasságtörő asszony”-t. Nyomozás során eljutottak van Meegerenhez is, akit később vád alá helyeztek a nácikkal való együttműködés vádjával: ugyanis minden Vermeer-kép a holland állam tulajdona volt, és úgy látszott, rajta keresztül jutott a kép az országon kívülre. Van Meegeren dönthetett: vagy hosszú évekre börtönbe vonul ezért, vagy néhány évvel megússza, ha bevallja a képhamisítást. Elismerte, hogy 14 „klasszikus holland mesterművet” készített, és ebből 9-et értékesített; és beismerte, hogy „A tanítványok Emmausban” is az ő műve.

Van Meegeren: Dipinge Vermeer Először nem akarták neki elhinni: úgy vélték, csak így akarja megúszni a nagyobb büntetést. Ezért szakértők előtt kellett festenie, hogy bebizonyítsa, ő készítette a Vermeer-képeket. A bíróság végül 1 év börtönbüntetésre ítélte – azonban két hónappal annak megkezdése előtt, 1947. december 30-án szívrohamban meghalt. Han van Meegeren vágya – még ha nem is teljesen az elképzelése szerint, de – teljesült: híres festő lett, akinek tehetségét az egész világ megismerhette. Festményeinek mai tulajdonosai pedig büszkén vallják a van Meegeren-képeket magukénak, legyenek azok van Meegeren névvel készültek vagy hamisítványok.

(forrás: Arnau, Frank: Művészethamisítók, hamisítók művészete. Képzőművészeti K., 1963, 183-202.o.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s