Jókai Mór: Magyar színészek életéből
Hajh, azokban a boldog időkben, amikből régi nagy művészeink kerültek elő, sokkal mostohább volt a színész sorsa, mint
Séta a kultúra ösvényein
Hajh, azokban a boldog időkben, amikből régi nagy művészeink kerültek elő, sokkal mostohább volt a színész sorsa, mint
Hősök ők, a kisfiúk és kisleányok, akik most indulnak neki a tanítás és tudomány labirintusának, amikor minden azt
Részlet Baltasar Gracián „Az életbölcsesség kézikönyve” című művéből 1 Minden a netovábbig fejlődött már, s az ember is
A Marslakó egy szép nap szerencsésen megérkezett Pestre, szobát vett ki a Bristolban, lekefélte ruhájáról a csillagok porát
Atyám, aki születése óta balkezes, a következő találó hasonlattal szokta asztali beszélgetéseink alatt megvilágítani az emberi élet természetét:
Papírcsörgésre ébredtem föl, méghozzá ezüstpapíréra. Nyilván a tegnap esti csokoládé burkát csúszkáltatja ide-oda a huzat. A következő másodpercben
Tóth Árpád – Februárius Februáriusban alighanem tél lesz, Még a sóhaja is arccsippentő szél lesz, Édesebb piros színt
A doktor úr már évek óta lakója volt az élő halottak házának. Mikor behozták, három ápoló is alig
Jól imádkozhattak a jég kedvelői. Ez az egyedüli sport, amire jó idő jár. Aztán milyen sport! Én magam
(Szomorú történet) Én nem tudom, ki volt az a gonosz ember, aki énrólam kihíresztelte, hogy én jó ember