Megújul az Egri Vár – 2015
„Nagy nyüzsgés” várja idén az Egri Várba érkező vendégeket, olyan, amelyet 1551-52-ben tapasztalhatott az ostromra készülő várnép. Ez évtől
Séta a kultúra ösvényein
„Nagy nyüzsgés” várja idén az Egri Várba érkező vendégeket, olyan, amelyet 1551-52-ben tapasztalhatott az ostromra készülő várnép. Ez évtől
Két évig tartó munkálatok után elkészült a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának rekonstrukciója. A megújult Királyi Palotát és
A Sacré Coeur (Szent Szív-templom) Párizs központjától északra, a Montmartre Butte nevű dombján fekszik. A Montmartre jelentése: Mártírok
A sok-sok évszázados dicső múlttal és hatalmas vagyonnal rendelkező család erejét és őseihez méltó voltát is megjelenítették a
Itt állt az a présház, ahol Jézus – mint a Jeruzsálembe érkező egyszerű zarándokok is – rendszeresen megszállt.
Újra eredeti otthonában, a nádasdladányi Nádasdy-kastélyban látható három, egykor Nádasdy-tulajdonban lévő festmény. Barabás Miklós Gróf Nádasdy Ferencné, gróf
A Budai várnegyedben a Mátyás-templomé mellett még egy templomtorony emelkedik a házak és egyben a város fölé. Ez
A XII. század végére a korábban kiépült székesegyházak elavultnak bizonyultak. Megújításukkal sorozatban találkozhatunk. Ezeket részben korábbi, elhúzódó építkezések
Kisnána vártörténet A Mátra déli szőlős-dombjainak szomszédságában, a község lakóházai által övezve törnek az égbolt felé a
Palota és kolostor Spanyolországban, a a Sierra Guadarrama lábánál, Madridtól ÉNy-ra. II. Fülöp spanyol király saint-quentin-i győzelme után