A Hair című rockmusical debütálása
1967. október 17-én mutatták be New Yorkban a Hair című musicalt “Lépj ki a bűvös körből / A
Séta a kultúra ösvényein
1967. október 17-én mutatták be New Yorkban a Hair című musicalt “Lépj ki a bűvös körből / A
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Harangvirág csöngettyűz, apró csengők nyelvelnek. Harangvirág a pohárban, mint a szelek viharában, békét kondít egeknek. Meggyfa: fehér menyasszony,
Bolyai János emlékének Elmém, hogy működjék, ne csak lásson, tartottam csikóként parázson, s lettem jó járása, kedve végett
1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, aki a krími háborúban önkéntes ápolónőket toborzott, mentette, ápolta
Az „Új Róma” avatási ünnepe 40 napig tartott. „Constantinus uralkodásának talán a legnagyobb eseménye a halála után Constantinopolis,
Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: „Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.” A haza nemcsak föld és
Ama dicső magyar lesz tárgya versemnek, Ki e hazát vérrel szerzé nemzetemnek; Ki Tanais pártján felszedvén sátorát, Duna
Mészáros Kálmán, (Gyula, 1894. máj. 8. – Miskolc, 1971. szept. 25.): orvos, afrikai vadászatok résztvevője és leírója, az
Mint a bölcs, ki Mád aranyborának értő ínnyel esténkint örül, elmém is, ha partját veri bánat, klasszikus borodba
1900-ban jelent meg legismertebb műve, az Óz, a nagy varázsló című mese. “Lyam Frank Baum 1900-ban adta ki
1949-ben május 5-én Londonban megalakult Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1964-ben elhatározta, hogy május 5-ét minden évben Európa napjaként